A csupán 0,08 grammos RoboFly-t propellerek helyett szárnyak emelik a magasba, az áramellátást pedig a rászerelt napelemekkel oldja meg.
Ha a drónokról beszélünk, ugyanaz a dolog jut mindenki eszébe: egy négy (vagy annál több) propelleres repülő eszköz, ami elférhet a tenyerünkben, de lehet ipari méretű is. Pedig a drón nemcsak ezeket az eszközöket jelenti, hanem azokat a miniatűr robotbogarakat is, amelyeket a kutatók évek óta fejlesztenek – és most sikert értek el a területen.
A The Economist beszámolója szerint nemrég végre sikerrel vette első repülését a világ legkönnyebb robotbogara, a RoboFly, amely ráadásul vezetékek nélkül hozta össze mindezt. A Washingtoni Egyetem kutatóinak ehhez három problémát kellett leküzdeniük.
Az egyik, hogy a hagyományos drónokkal ellentétben a miniatűr méretnél a legkevésbé sem hatékony a hagyományos megoldás, vagyis nem lehet rotorokat és propellereket használni. A másik fejtörést az okozta a kutatóknak, hogy a motoroknak és a drónt működtető áramkörnek kellőképpen könnyűnek kell lennie ahhoz, hogy a levegőbe tudjon emelkedni a szerkezet.
A szakembereknek emellett az áramellátást is meg kellett oldaniuk, ugyanis még a legjobb akkumulátorok is túl nehezek a feladathoz. Egy gramm zsírban például 20-szor annyi energiát lehet tárolni, mint egy egygrammos akkumulátorban.
A kutatóknak végül sikerült egy alig 0,08 grammos robotot készíteniük, amit propellerek helyett másodpercenként 120-at verő szárnyakkal szereltek fel. Emellett elhagyták a hagyományos motorokat is, aminek helyét piezoelektromos kerámia vette át – ez működteti a szárnyakat. A készülék áramellátását egy vékony kábellel oldották meg, amely arra is alkalmas volt, hogy vezeték nélküli módon adatokat fogadjon azoktól az eszközöktől, amelyek túl nehezek ahhoz, hogy a drónra szereljék őket.
A kutatóknak sikerült az áramellátást is megoldaniuk: egy 0,08 grammos napelemet szereltek a RoboFly-ra, amit lézerrel céloztak meg, így az elektromos árammal látta el a repülő robotbogarat.
A szakembereknek most már csak azt kell megoldaniuk, hogy a lézerrel képesek legyenek követni a napelemet, különbben elfogy az áram és lezuhan a drón.
forrás: hvg.hu/The Economist
- Tetszik
- Digg
- Del
- Tumblr
- VKontakte
- Buffer
- Love This
- Odnoklassniki
- Meneame
- Blogger
- Amazon
- Yahoo Mail
- Gmail
- AOL
- Newsvine
- HackerNews
- Evernote
- MySpace
- Mail.ru
- Viadeo
- Line
- Comments
- Yummly
- SMS
- Viber
- Telegram
- Subscribe
- Skype
- Facebook Messenger
- Kakao
- LiveJournal
- Yammer
- Edgar
- Fintel
- Mix
- Instapaper
- Copy Link