Magyar roswell incidens?! Az „MO” fedőnevű titkos katonai akció dokumentumainak vizsgálata

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Léteznek-e Magyarországon x-akták? Létezik e olyan belső kormányzati csoport amely akár nemzetbiztonsági szempontból vizsgálná a magyarországi UFO eseteket? 

Szerző: Laczkovics Ferenc

Köszönhetően a világ legtöbb országában elfogadott szabad információ áramlás törvényének és az internetnek, több százezer oldalnyi titoktartás alól feloldott dokumentumot tölthetünk le a különböző országok kormányszerveinek honlapjáról, a világ szinte valamennyi titkosszolgálatának a szerveréről.

Szabadon olvasgathatjuk akár az FBI, vagy a CIA sok évvel ezelőtt még legszigorúbban őrzött iratait is. (Ezeknek közel 10%a (!) foglalkozik a földönkívüliekkel kapcsolatos megfigyelésekkel, nyomozati eredményekkel!)

Míg máshol így megy ez, addig a magyar titkosszolgálatok honlapjáról legfeljebb a szervezeti felépítés, valamint a működési alapelvek érhetőek el.. Az információs hivatal oldalán például egy szép hosszú kifogást találhatunk arról, hogy mi miért is nem tekinthetünk bele ezekbe az iratokba.

Mielőtt azonban a kedves olvasó azt gondolná, hogy mi ufológusok megint paranoiásak vagyunk, megnyugtatom, hogy nem csak mi látjuk így, hadd idézzek Gyömbér Béla: „A magyar nemzetbiztonsági szolgálatok és a civil kontroll” című cikkéből:

„A Nemzetbiztonsági Szemle 2014/2 számában, „A magyar nemzetbiztonsági szféra és a nyilvánosság” címmel megjelent írás szerint, a nemzetbiztonsági szolgálatok által közzéteendő adatok körét, a kormánynak – a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság véleményének kikérését követően – rendeletben kellett volna megállapítania. Márpedig ez nem történt meg. Alacsonyabb rendű, általában miniszteri rendeletek akadtak ugyan, de persze azok sem feltétlenül, így előfordulhatott olyan helyzet, hogy az egyik titkosszolgálat adatszolgáltatására (de jure) pusztán az általános törvényi szabályok vonatkoztak.

A cikkírók ezt követően egyenként górcső alá vették a nemzetbiztonsági szolgálatokat, és megállapították, hogy a beazonosítható adatszolgáltatási szabályoknak sem tesznek eleget a vizsgált szervezetek. Egyébként – a 2014-es állapot szerint – a „legjobbnak” az Információs Hivatal, a „legkevésbé megfelelőnek” a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat weboldalát tartották.”

Tehát a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, vagyis a Katonai Biztonsági Hivatal utódszervezete a „legkevésbé megfelelő”, az a szolgálat amihez állítólagosan a most bemutatásra kerülő dokumentumok köthetőek.

Már ezek alapján is tisztán látszik, hogy aki ufókutatásra adja a fejét ma Magyarországon, szinte mindenhol falakba ütközik. Ilyenkor mintha megszűnne a sajtószabadság, mindenki mereven elzárkózik a tájékoztatás elől.

Pedig a világ minden táján naponta több ezer megmagyarázhatatlan légköri jelenséget, UFO-t jelentenek, az elrablások száma meghatározhatatlan, mégis mintha mi ebből a szempontból kivételek lennénk, úgy látszik hazánk légterét elkerülik a repülő csészealjak. Legalábbis ami a hivatalos állásfoglalást illeti, itthon nem láttak soha egyetlen egy UFO-t sem, nincsenek megmagyarázatlan természeti jelenségek, és semmilyen légköri anomália. Legalábbis erről nincs feljegyzése sem a rendőrségnek, sem a honvédségnek és egyetlen hivatalos szervnek sem.

Ez pedig már hivatalos állásfoglalás az Ufószövetség levelére, amit Orbán Viktor miniszterelnöknek és Hende Csaba honvédelmi miniszter úrnak címzett több hazai Ufókutató, többek között Kalmár János a szövetség elnöke, Pusztay Sándor az ufómagazin főszerkesztője, és Pataky Attila előadóművész. Így jelenleg ez a hivatalos állásfoglalás.

Érdekes azonban, hogy erről Dr. Opál Sándornak, a Magyar Tudományos társaság alapítójának, ill. a BM volt osztályvezetőjének a Tv2 Mokka c. reggeli műsorában már más a véleménye.

Ahogy azonban az lenni szokott az élet írja a legjobb forgatókönyvet, így történt ez 1997- ben is…

Az alábbi cikkben bemutatásra kerülő dokumentumokat, és néhány újságkivágást az azóta megszűnt Színes UFO ismeretterjesztő képeslap szerkesztőségi postaládájába dobta be egy ismeretlen 1997 januárjában, azóta nem kis izgalmat okozva ezzel az olvasóiknak és a hazai ufós társadalomnak.

szines-ufo-magazinok

Először lássuk az újságkivágásokat: 3 rövid cikk szerepelt a borítékban, mindhárom egy 1996 szeptember 18.- án Pápa külterületén lezuhant MiG21- es vadászgép balesetéről szól, mely műszaki hiba következtében szenvedett balesetet Pápán, pilótája pedig, egy bizonyos Dobai Attila százados a becsapódás előtt sikeresen katapultált.

A cikkek szerint a baleset körülményei a következőek voltak: A pilóta jó látási viszonyok mellett szállt fel 18.- án este 18:30 kor. Rövid műrepülőgyakorlatba kezdett, először 1500 m- en egy vízszintes fordulót hajtott végre maximális hajtóműteljesítménnyel, majd a sebességét növelve megismételte a manővert, de ezt már megtöbbszörözött utánégetővel.

A második fordulóból egy függőleges bukfenc következett ennek a felső holtpontján.

Ekkor észlete a pilóta, hogy a gép 20-30 fokkal eltér a függőleges tengelytől, és ekkor gyulladt ki a hidraulikai rendszer meghibásodását jelző lámpa is. (szakértők szerint ez úgy történhetett, hogy az utánégető egy ill. több üzemanyag befecskendező fúvókája megtört vagy elrepedt, így az üzemanyagot nem a megfelelő égéstérbe fecskendezte, a keletkezett plusz hő pedig átégette a hajtóház falát, majd a hidraulikai vezetéket. Az így keletkező nyomás pedig kinyomta az összes hidraulikai folyadékot, ekkor megszűnt a gép orrkúp és futómű irányíthatósága, bal oldalt a géptörzs mintegy fél négyzetméteren kiégett, és a tolóerő egy része ezen keresztül áramlott ki.

A pilóta ekkor soron kívüli leszállási engedélyt kért, lakott területen kívül irányítva a gépet. Kioldotta a futóművet, ekkora azonban megnövekedett tolóerő teljesítményre lett volna szükség amit a hajtómű már nem bírt és mind inkább vesztett magasságából.

Mivel az égéshez nem jutott elegendő üzemanyag, a tolóerő csökkent, a gép pedig irányíthatatlanná vált. Ekkor utasította a repülésparancsnok katapultálásra a pilótát. Ennyi a történet három országos napilap cikke szerint, Erdélyi Lajos a magyar honvédség akkori sajtóreferense által tájékoztatva. Említik még, hogy ezek a gépek mennyire elavultak, a cserére, illetve a felújításukra pedig nincs lehetőség.

Erről szólnak az újságcikkek, a balesetet vizsgáló bizottságnak ez a hivatalosan kiadott szakvéleménye. Lássuk ezzel szemben a mellékelt dokumentumok hogyan mutatják be a történteket! Eszerint megadott utasításnak megfelelően szállt fel és vett üldözőbe a pilóta egy azonosítatlan repülő tárgyat, és szabályos elfogómanőverbe kezdett, az üldözés közben az UFO megtorpant, a vadászgép pedig összeütközött vele.

A baleset következtében az UFO és a vadászgép is lezuhant.

A dokumentumok között tanúvallomások, rendőrségi jegyzőkönyvek, KBH- s jelentések, valamint egy titkos műveleti csoport beszámolói is szerepelnek.

Ez aztán izgalmas egy történet, abban a hónapban minden más témát félretéve az újság címlapon hozta a történetet, de jól tették vajon ?

Nem lehetséges, hogy csak egy tréfás kedvű olvasó viccelte meg a lapot ?

Esetleg valamely média vagy konkurens lap beugratási kísérletéről lett volna szó, és már csak azzal, hogy foglalkoznak az esettel, megadták a lehetőséget arra, hogy később akár egy leleplező riport keretében bemutassák hogyan szedték rá az újságot ?

Volt már erre a magyar médiában számtalan példa, hogy csak néhányat említsek: még szintén a 90- es években az akkori Friderikusz show-ba hívták vendégül Hargitai Károly és Kisfaludy György kutatókat, hogy mondjanak szakvéleményt a Székesfehérvár melletti gabonakörökről, ezután pedig képeket mutattak arról, hogy ezeket a köröket, hogyan készítette néhány fiatal damilok és botok segítségével.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fiatalok ezután soha nem tudták megismételni a mutatványukat, Hargitai Károly pedig erről így írt egyik könyvében:

”A műsor után, a filmgyár büféjében az egyik állítólag csínytevő – aki később többszöri felszólításra sem volt hajlandó társával pártatlan biztosság előtt trükkjét megismételni – a következőt mondta búcsúzás előtt: Hargitai úr, én egyszer egy levélben megírom Önnek, hogy mi is történt valójában.”

Vagy ott volt 98-ban a Napló riportműsora, ahol Kriston Endre szakértőt hívta meg a stáb egy idegen űrhajó leszállásának a helyszínére. Erről bizonyítékokat hamisítottak, álszemtanúkat szólaltattak meg, és úgy állították be a történteket, hogy a cél a téma, és főleg Kriston Endre lejáratása legyen.

Ezek az esetek tökéletesen megmutatják, hogy a bulvármédiát nem az érdekli, hogy mi történt valójában, csak hogy hülyét csináljanak azokból akik a szabadidejüket annak szentelik, hogy hazánkban a földönkívüli élet bizonyítékait kutassák. Ilyenkor senkit nem érdekel a hitelrontás, rágalmazás és a személyiségi jogok.

Ráadásul ennél az esetnél is pont az a probléma, hogy egy ilyen dokumentum elkészítése főleg a mai technikával, már otthon is szinte gyerekjáték.

Elég letölteni valahonnan egy ilyen titoktartás alól feloldott dokumentumot bármilyen más témában, aztán átírni a szöveget olyanra, amilyenre nekünk tetszik, esetleg ha nagyon merészek vagyunk akkor még odaszerkeszteni néhány híres, lehetőleg magas beosztású ember aláírását, és máris kész a „hiteles” dokumentum amivel a nyilvánosság elé lehet lépni.

Mutogathatjuk, hogy íme, ugyehogy titkolózik a kormány, Magyarországon pedig nemhogy UFO- t nem láttak, de még fogva is tartanak egy élő földönkívülit! Sajnos pont a téma miatt sok az önjelölt lelkes kutató is, aki csak azért is bizonyítandó gyárt ilyen hamisítványokat, ezzel a téma amúgy is kétes hírének ártva.

Mivel azonban az eset 97-ben történt, sem az eset után, sem az eltelt időben nem jelentkezett senki, aki magára vállalta volna, hogy aztán nevetségessé tegye a lapot ahogyan az lenni szokott. Esetleg félt a jogi következményeitől?

Vagy nem az újság média előtt lejáratása volt a cél, hanem csak egyedül, vagy egy szűk baráti körben nevettek egy jót mert sikerült a tréfa ?

Lehetséges hogy ezek az iratok egy nemzetbiztonsági ún. „reakció vizsgálat” részei ?

Bevett gyakorlat, hogy egyes esetekben szükséges tudniuk adott helyzetben hogyan reagál a lakosság, milyen hangulati és reacióelemei vannak akár egy ilyen esetnek.

Ha ez a lehetőség áll fenn, akkor valószínűleg egy hasonló, vagy valós eset iratait változtatták meg, és szándékosan hibás formai keretek között küldték el, hogy azt semmi esetre se lehessen hozzájuk kötni.

Lehetetlen tehát megállapítani és ennek megfelelően objektíven elemezni a dokumentumok eredetiségét, ezzel kapcsolatban csak azok tartalmából indulhatunk ki, kivéve ha nem tartalmaznak olyan alapvető alaki és formai hibákat (ezekre majd a későbbiekben lesz is példa) amik alapján a szakértő egyértelműen állást tud foglalni a hitelességet illetően.

Lássuk hát ezeket a dokumentumokat:

Egységesen el lehet mondani róluk, hogy mindegyiken nagy alakú pecsétnyomóval készült „MO” és „MÁSOLAT” feliratú pecsét van, a fénymásolatok nagyon rossz minőségűek, tele árnyékolási és másolási hibával, sokszor átütnek az oldalak, látszanak a kapcsok és a fűzési helyek. Ugyanakkor kevés a helyesírási hiba, nagy leütési tisztaság, és tisztán érthető, helyes fogalmazás jellemzi.

A dokumentumok túlnyomó részén a teljes fejléc törölve van, ahol pedig van fejléc, ott mindössze dátum, és jelentés szó szerepel vagy pedig egységes számkóddal jelölve meg a feladó és a küldő, ezzel lehetetlenné téve bármely szervezethez kötni az anyagot.

Csak kifelé történő információ átadás van, utasítások, parancsok nincsenek, tehát olyan ez mintha valaki levelezését elkapnánk, és csak a küldő leveleihez férnénk hozzá. Persze lehetne azt mondani, hogy az informátor csak a küldő oldalhoz fér hozzá, ott dolgozik olyan pozícióban, de ez ellentmondana annak, hogy a dokumentumok már valamilyen szinten egységesítve vannak, (pecsétek) mintha valahonnan iktatás után egy irattárból jutottak volna hozzá.

1. számú dokumentum. A rendőrségi jegyzőkönyv.

A kitörölt sorok alatt jól látszik a „RENDŐRKAPITÁNYSÁG, PÁPA” fejléc, ami alatt kivehető még a dátum, az alatt pedig talán a Jegyzőkönyv szó szerepelhet, iktatószámmal.

magyar-ufo-dokumentum-00

Lehet-e ez egy hivatalos rendőrségi jegyzőkönyv? A google kereső a „rendőrségi jegyzőkönyv” szóra eltérő formátumú dokumentumokat ad ki, a kapitányságok eltérő formai szabályokat használnak, van ahol szerepel a fejlécen a kapitányság teljes nacionáléja díszes címerrel, van ahol csak a legfontosabb elemek, de ezek alapján véleményem szerint még lehetne hiteles.

A legalapvetőbb formai sajátosságokat tartalmazza az irat, egy jelentés ennyiből áll, egy szemtanú személyes bejelentése, az ügyeletes tiszt által legépelve.

Mindezek mellett azért felmerül a kérdés, hogy vajon a személyekre nem utaló formai elemeket miért törölné ki valaki ?

A szöveg nyelvezete is kevésbé száraz és hivatali mint amilyen egy jelentés lenni szokott, inkább történetmesélős, kerüli a nehezen emészthető szakkifejezéseket, inkább mindenki számára közérthető formát használ.

Van még egy furcsaság, ami mellett azért már tényleg nem lehet szó nélkül elmenni: a szöveg elején kiírják a szemtanú teljes nevét, a későbbiekben meg már csak úgy utalnak rá, hogy F. Béla. Nem találkoztam még sehol olyan hivatalos irattal, ahol valakinek megelégedtek volna csak a nevével, életkorával, valamint, azzal hogy ő helyi lakos.

Általában a teljes személyi adatot felveszik, születési hellyel, és idővel, anyja nevével, de sokszor még a személyi számot is beírják. Máskülönben hogyan lehetne később megtalálni az illetőt, ha például újra ki akarnák hallgatni ?

Ha mondjuk Farkas Bélának hívják, abból akár egy tucat is lehet. Általában egyértelmű azonosíthatóságra törekednek, mert mondjuk személyi számból mindenkinek csak egy van. Az pedig már tényleg nem túl életszerű, hogy készült még egy külön adatlapja, vagy a kihúzott alsó négy sor tartalmazná a személyi adatokat.

Persze a leghatározottabban egy rendőrségi szakértő, de leginkább egy ottani dolgozó tudna erről érdemben nyilatkozni, így felhívtam a Pápai Rendőrkapitányságot, ahol nem meglepő módon azt a választ kaptam, hogy ilyen iratokat öt évig őriznek meg, a dokumentum hitelességének lehetőségeit vizsgáló kérdésemre pedig az illetékes rögtön visszakérdezett, hogy „ki jegyezte?”

Ez alapján tehát ahogy fentebb is említettem egyértelmű, hogy szerepelnie kellene az iraton annak a személynek, aki jegyzőkönyvbe vette, hacsak nincs a dokumentumnak 2. oldala (márpedig ebben az esetben kötelező lenne minden oldalt megszámozni).

A dokumentum teljes szövege:

„(törölve) Béla, 46 éves helyi lakos szeptember 18-án este személyes bejelentést tett a Pápai Rendőrkapitányságon. Nevezett személy azt állította, hogy este, sötétedés előtt (a pontos időt nem tudja, mivel karórája javításban van) furcsa jelenséget észlelt Pápa északi részén, a Vaszar-Gecse felé vezető úttól kissé keletre.

Hazafelé jött az erdőből, ahová gombát szedni indult. Előbb egy katonai repülőgépet látott, amely a pápai katonai reptérről szállhatott fel, és elég magasan haladt. F. Béla meg is állt, úgy nézte a gépet. Elmondása szerint nem maga a repülő érdekelte, hisz azt nagyon gyakran láthatnak az arrafelé lakók. Legfeljebb azon csodálkozott, hogy ilyen későn, már majdnem este vagy éjszaka is repülnek a vadászpilóták; erre nem sok példa akadt mostanában.

Elmondása szerint egy sötét test is haladt az égen. Ez talán valamivel gyorsabb volt, mint a vadászgép. A sötét test egyszer csak megtorpant és lebegni látszott. F. Béla aztán látta, hogy a vadászgép pilótája egyenesen az ismeretlen test felé repül, Az megpróbált kitérni, ám ekkor a sebessége még nagyon kicsi volt. A vadászgép növelte gyorsaságát, amit hátul kicsapó tűz is mutatott.

F. Béla azt állította, hogy a két test összeütközött. A vadászgép egyenesen rárepült a sötét testre, amely nem elég fürgén mozdult el előle, ezért következett be az összeütközés. De volt egy olyan érzése, hogy a repülőgép-pilóta egyenesen arra a tárgyra vadászott. Az ütközést követően mindkét tárgy eltűnt a szeme elől.

Lefelé haladtak és egy domb mögött nyomuk veszett. F. Béla egy pillanattal később nagy robbanást hallott, és az ég alja egy kis időre kivilágosodott. Megjegyzés: Amikor F. Béla – aki gyalogosan közlekedik, és egy régebbi balesetből kifolyólag erősen sántít – beért a rendőrkapitányságra és előadta észrevételeit, a kapitányságot már értesítette a katonai repülőtér parancsnoka, hogy egy MIG21- es vadászgép balesetet szenvedett, a területet lezárták. Kérték, hogy a rendőrség segítse őket a forgalomeltereléssel.”

A 2. számú dokumentum

Szintén valamilyen jelentés, másfajta betűtípussal íródott, láthatóan nem rendőrségi jelentésnek akar tűnni, talán egy belső hivatali jelentés lehet, más azonban nem állapítható meg.

magyar-ufo-dokumentum-02

A dokumentum teljes fejléce, és az alsó 14 sor törölve van, a sorok számából és elrendezéséből arra lehet következtetni mintha csak az utolsó két bekezdés ismétlése lenne az utolsó két törölt szakasz. Furcsa a felső törölt sor alaki felépítése, láthatóan nem tagolt, hanem egy hosszú mondat.

A szöveg nyelvezetéről ugyanazt lehet elmondani mint az előző dokumentumról is, anekdotázó, talán szándékosan kerüli a szakkifejezések használatát.

Erről aztán végképp nem lehet megmondani, hogy mennyire hiteles, az előző dokumentumhoz képest itt még csak egy keresztnév sincs megadva! Csak egy J.T. monogramú szemtanú aki lehet Tamás, Tibor, vagy akár Tamara is.

A dokumentum egy szemtanú beszámolója, egyes szám harmadik személyben hivatkozik rá. (Talán megfigyelési jegyzőkönyv??)

Érdekes ez a mondat: „annyit közölt, hogy igyekszik eljutni Budapestre, és ott már tudja, kikhez kell mennie, hogy kiderüljön az igazság. Nehogy ezt is elhallgassák, mint annyi mást!” Kikhez akart eljutni ez az J.T. monogramú férfi, talán azt akarja sugallni, hogy valamilyen formában köze van ahhoz aki kiszivárogtatta a dokumentumokat ? Érdekes kérdések ezek, íme a teljes szöveg:

„1996. szeptember 19-én csütörtökön J. T. pápai lakos, munkanélküli, 29 éves férfi környezetében azt terjesztette, hogy az előző esti repülőbalesetet egy ufó okozta. Tudomásunk van róla, hogy mielőtt intézkedtünk nevezett személy felkutatása iránt, már legalább hat vagy hét személynek elmondta állítólagos „megfigyelését”. J. T. állította, hogy ő, mint egy ufóklub tagja rendszeresen kijárt a város melletti dombokra, és ott megfigyeléseket végzett.

Szeptember 18- án szerdán este is oda indult. Késő éjszaka tért haza, családja már aggódott érte. Igen izgatott lelkiállapotban volt. Azt mondta, egy ufót látott összeütközni egy repülőgéppel, és hogy nemcsak a vadászgép, hanem az ufó is lezuhant, ő ott volt a közelben. De mielőtt a roncsokhoz ért volna, katonák jelentek meg, majd valamilyen más járműveken civil ruhás fiatal férfiak – amennyire a sötétben láthatta.

A katonai gép kiégett, de az ufó nem gyúlt lángra. Mielőtt felfedezték, vissza kellett vonulnia. Csak annyit látott, hogy a lezuhant tárgyból kihoznak két testet. Az egyik nyilván halott volt, mert azt letették a roncs mellett és többé nem foglalkoztak vele. A másikat viszont betették egy autóba, amely elindult vele haladéktalanul. J. T. nem látta a kocsi rendszámát. Mivel egyre több fegyveres nyüzsgött arrafelé, úgy döntött, hazamegy.

Még aznap éjjel elment otthonról. Azt mondta szüleinek: ha vele valami történne, mondják el mindenkinek, mit látott. Csak annyit közölt, hogy igyekszik eljutni Budapestre, és ott már tudja, kikhez kell mennie, hogy kiderüljön az igazság. Nehogy ezt is elhallgassák, mint annyi mást! Attól kezdve senki sem látta ott Pápán vagy környékén.”

A 3. számú dokumentum

A dokumentumnak nincs rendes fejléce, csak számkódokat használ címzettnek és feladónak is, nem is sok minden van rajta kitörölve, kivéve a lap alján egy olvashatatlanná tett kézírás, de így is lehetetlen lenne bárkihez is kötni.

magyar-ufo-dokumentum-03

Feltehetően egy belső katonai összefoglaló jelentésről van szó, szintén eltérő betűtípussal íródott, de ebben már nagyon izgalmas részleteket is megtudhatunk, többek között, hogy a „Hivatal” (KBH?) vette át az objektum őrzését, és az idegenekkel együtt egy bizonyos Z4- es bázisra szállította a roncsokkal együtt. (Véletlen lenne a névbeli hasonlóság a híres S4- es bázissal?) mindenesetre a google keresése nem sok hasznosat ad ki: Z4

Kis utánajárással viszont találtam egy utalást a VNTV műsorában, ez pedig Csefkó Pál Tamás nyilatkozata, mely szerint tudni véli, hogy létezik magyarországon egy titkos katonai bázis, melynek a fedőneve „Verem” ahol fogva tartanak egy idegen lényt, sőt! Együtt is dolgoznak vele, ez pedig más országokban is bevett gyakorlat! Ez lenne a dokumentumban Z4 es kódnévvel említett bázis??

A névváltozás pedig adódhat abból, hogy itt a Z4 jelen esetben egy kódnév, a „Verem” pedig fedőnév, vagy a már említett KBH- s reakcióvizsgálat elmélet szerint megváltoztatták a neveket. Sajnos a műsorból többet nem tudunk meg, mert más irányban folytatódik tovább a beszélgetés, mindezek alapján azonban azt biztosan el lehet mondani, hogy néhány részlet és időpont kísértetiesen egybevág a fellelhető anyagokkal.

A dokumentum teljes szövege:

„Jelentés

Adta :43-as idő:1996.09.19,00:24

Kapta:02-es Hely :Pápa 28-as pont

A szerda esti repülőgép balesettel kapcsolatban okvetlenül ki kell hangsúlyozni,hogy nem egyetlen gép zuhant le.

Természetesen ez az információ nem a külvilágnak szól. 01-esnek kérem hozzák tudomására, hogy a másik objektum minden jel szerint földönkívüli eredetű lehet. Jártam a helyszínen és intézkedtem, hogy őrzését a mi embereink vegyék át. 

Az objektum körülbelül hat méter átmérőjű, kerek, illetve diszkosz alakú, középen körülbelül egy méter 80 centiméter magas, kidudorodó, ismeretlen nagyon kemény fémből készült, amely a vadászgéppel ütközve is alig rongálódott.

A zuhanását más természetű hiba okozhatta. A pilóták és a repülőtéri személyzet elmondása szerint ilyenek már hetek óta röpködtek, a radarokon is jól látták őket. Az objektumban egy kis termetű emberre emlékeztető, de szemlátomást nem ember holttestét és egy élőt találtunk. Az ismeretlen lényt a Hivatal emberei-utasításomra-azonnal a Z-4-es bázisra szállították. Még hajnal előtt elvitettem az objektumot szintén a bázisra. Igyekezni fogunk hogy a helyszínt még pirkadat előtt hagyjuk el. Kérem a hivatalt, tegyen meg mindent, hogy az eset híre ne szivárogjon ki .Fenn kell tartani a látszatot ,hogy műszaki hiba következtében csak a MiG zuhant le.(olvashatatlanná tett kézírás) 

M0-43/02-4”

A 4. számú dokumentum:

Feltehetően szintén egy rövid hivatali jelentés, nyilván azonnali intézkedések összefoglalója, ami tökéletesen bemutatja hogyan működhet egy ilyen kormányszerv, mennyire gyorsan és hatékonyan kezeli a helyzetet..

magyar-ufo-dokumentum-04

A jelentés rögtön leszögezi, hogy biztosították a tanúk kihallgatását. „Az 1. – es számú szemtanú balesetet szenvedett, azóta amnéziás tünetekre panaszkodik” vajon ezzel azt akarja sugallni, hogy nem hivatalos eszközökkel hallgattattak el egy szemtanút ? Vagy egyszerűen csak közli, hogy szerencséjük van, balesetet szenvedett, így nem fog beszélni.

A 2. számú szemtanúnál már szó szerint közlik, hogy megnyerettek vele egy külföldi utazást, így egyelőre nem kell foglalkozni vele. a 3- a számú „sajnálatos módon” összeütközésbe került a törvénnyel. Jelzés értékű, hogy egyrészt: nem is olyan sajnálatos, másrészt talán nekik is volt hozzá közük.

„Gyorsjelentés 02-nek. Küldi: 11-es.

A tanúk kihallgatása biztosított.

Az 1. számú szemtanú balesetet szenvedett, azóta amnéziás tünetekre panaszkodik. Jelenleg idegorvosi kezelés alatt áll egy lakóhelyétől távoli gyógyintézetben. A saját nevére és egyéb adatára sem emlékszik. Senki sem kerestette, de ha erre sor kerül, sem fognak rátalálni. Csak távoli rokonai vannak.

A 2. számú szemtanú hosszabb külföldi utazást nyert egy általunk inspirált szerencsesorsoláson. Megértettük vele: minél tovább utazik, annál jobb neki. Egy évre, 1997 októberéig biztosított a távolléte. Utána majd ráérünk dönteni sorsáról. Jelenleg Ausztráliában van, onnan pár hét múlva Új-Zélandra utaztatja az ezzel megbízott iroda.

A 3. számú szemtanú „sajnálatos módon” összeütközésbe került a törvénnyel. Mint fiatalkorú keveredett egy garázdaságba, a rendőrség letartóztatta. Verekedésért ítélték el, most Tökölön a fiatalkorúak börtönében van. Értesüléseink szerint csak egyszer tett kísérletet arra, hogy a börtönben valakinek ufóélményeiről beszéljen, de kinevették. Előreláthatóan 1998 tavaszáig tölti le büntetését.”

 5. számú dokumentum

Feltehetően egy magnóra rögzített megbeszélés jegyzőkönyvének utolsó oldala mindenféle jelzés vagy pecsét nélkül, kivéve a lap tetején lévő törölt részt. A résztvevők neve helyett betűjelet használtak. A lap oldala ki van lyukasztva, valószínűleg egy fűzős dossziéból emelték ki.

magyar-ufo-dokumentum-05

Még ebben az elvileg belső biztossági zárt ülésen készült jegyzőkönyvben is J.T- t, és F. Bélaként emlegetik a szemtanúkat, mintha sehol semmilyen formában nem lehetne leírni a nevüket. (még akkor is hihetőbb lenne ha még törölve is, de legalább lenne ott valami) pedig elvileg a jegyőkönyvkészítés formai szabálya szerint szó szerint kell lejegyezni ami elhangzik, az pedig nehezen hihető, hogy élőszóban is J.T.- ként emlegették.

Részlet a Jegyzőköny készítés formai ismeretei „A jegyzőkönyv tárgyalásról, esemény megtörténtéről készült írás, amely szükség esetén bizonyító erejű okirat- ha a követelményeknek megfelelően készült el.”

Hát ez a jegyzőkönyv nem sokat tudna bizonyítani, tehát mint látszik nem a formai követelmeknek megfelelően készült el.

Van ebben a dokumentumban azonban egy beszédes rész, mégpedig az utolsó szakasz végén, az ülést vezető záró mondatai:

„A legjobb módszer, hogy a dolgot az ufókkal foglalkozó lapokra hagyjuk. Ott ennél sokkal hihetetlenebb és hiteltelenebb dolgokat is közöltek már, és senki sem hördült fel. Most persze – Mivel Magyarországról és hazai történésről van szó más lehet a reakció. Ezért kell vigyáznunk uraim. A részletes utasításokat hamarosan megkapják. Köszönöm, végeztünk.”

Ezzel mondattal azért már elég konkrét utalás kapunk arra, hogy ezt az emlegett reakciót vizsgálattal kapcsolatban, konkréten megsúgja nekünk az irat, hogy igen, ez az a vizsgálat, most ti vagytok a tesztalanyai annak, hogy megvizsgáljuk be lehet e titeket avatni, a részletes utasításokban pedig benne lehetett, hogy végezzenek előzetes vizsgálatot arra vonatkozóan, hogy hogyan fogadna a lakosság egy ilyen bejelentést!

Ha ezek a dokumentumok így, ebben a formájukban valóban léteztek/léteznek, vagy olyan formájú reakcióvizsgálatról van szó amiben egy kitalált történettel vizsgálják a reakciókat, akkor vagy benne hagytak egy kakukktojást, nem feltételezve, hogy erre bárki felfigyel, vagy pedig az eredeti szöveg átírása során nem vették észre így maradhatott bent a szerkesztőséghez eljuttatott dokumentumban.

A dokumentum teljes szövege:

„B”: A sajtó távol tartása nem lesz nehéz. Ilyen balesetek az utóbbi években is előfordultak. Mindenki tudja, hogy a MiG-21-esek elavultak és baleset veszélyesek, hogy szívesen kicserélnénk őket, ha lenne pénzünk másféle vadászgépekre. Tehát az esemény – ha csak ennyit tudnak róla – nem veszélyes.

„Z”: De nem ennyit tudnak róla! Látták a rendőrségi jelentést is!

„B”: Már keressük azt a két embert, a két szemtanút. F. Béla előkerült, hisz a kilétét nem volt nehéz megállapítani. Mielőtt a baleset körülményeit kutató független bizottság megérkezett a helyszínre, öt már eltávolítottuk onnan. A másik szemtanúval bajok lehetnek, ugyanis eltűnt. Volt annyira óvatos, és elég sok ufó- irodalmat olvasott, hát sejtette, mi következik.

„B”: A sajtó továbbra is csak annyit fog tudni, méghozzá a ma este hivatalosan közzétett jelentésből, hogy a gépet vezető százados az újonnan elkezdett „éjszakai kiképzési gyakorlatok” keretében szállt fel 18 óra 30 perckor, és „műrepülő-gyakorlatokba” kezdett. Ezt a laikusok el fogják hinni. A szakértő bizottság a jelentésében majd összehordja az ilyenkor szokásos dolgokat. A szakzsargont és az állítólagos „eseményeket”. A vízszintes fordulót, a bukfencet és a többit. Aztán azt, hogy a pilóta nem sokkal leszállás előtt valamilyen „belső rendellenességet” észlelt, az utánégető néhány üzemanyag-fúvókája eltört, és az üzemanyagot nem a gép motorjának égésterébe nyomta, hanem mellé. Lángra lobbant ott minden, és meghibásodott a hidraulikai rendszer. Ez egy remek hivatkozási alap, hisz „leszállás előtt a gép kormányozhatatlanná vált”. Utasították a pilótát, hogy mezőgazdasági terület fölött, körülbelül száz méteres magasságban hagyja el a gépet, nehogy odavesszen ő is. A bizottság majd megállapítja, hogy úgy a pilóta, mint a katapultálásra parancsot adó földi gyakorlatvezető helyesen cselekedett.

„H”: Hihető lesz ez így?

„Z”: Műszaki szempontból tökéletes. A fekete dobozt nem bocsátjuk a bizottság rendelkezésére, majd azt mondjuk, még tart a keresése.

„B”: Később azonban a sajtóval azt közöljük, hogy a doboz előkerült, és megerősíti ezeket a feltételezéseket.

„H”: Nem került illetéktelen személy a kritikus területre, akkor?

„Z”: Nem, kivéve az eltűnt állítólagos szemtanút, J. T.-t.

„G”: Akkor foglaljuk össze a dolgokat, uraim. A „másik objektumról” egy szót sem senkinek, még bizalmas, beavatott körben sem! Erről az objektumról nevezzük el az akciót „MO-nak” („másik objektum”). Később születik döntés arról, mi legyen a bázisra szállított repülő tárggyal és az életben maradt idegennel. Ez nem csupán ránk tartozik. Egyelőre az a legfontosabb, hogy a sajtó csak annyit írjon az eseményről, amennyit hasonló esetekben eddig is írtak.

Minden egyéb „MO”- ra vonatkozó utalást ki kell irtanunk a köztudatból. Erre a legjobb módszer, hogy a dolgot az ufókkal foglalkozó lapokra hagyjuk. Ott ennél sokkal hihetetlenebb és hiteltelenebb dolgokat is közöltek már, és senki sem hördült fel. Most persze – Mivel Magyarországról és hazai történésről van szó más lehet a reakció. Ezért kell vigyáznunk uraim. A részletes utasításokat hamarosan megkapják. Köszönöm, végeztünk.”

6. számú dokumentum

magyar-ufo-dokumentum-06

Az egyetlen dokumentum aminek nincs kitörölve a fejléce, mindazonáltal név ezen sem szerepel, még áthúzva sem.

A titkos műszaki bizottság jelentése, a baleset körülményeinek leírása nem egyezik meg a sajtóban kiadott közleménnyel.

A dokumentum teljes szövege:

Jelentés

A Titkos Műszaki Bizottság a 3-as repülőbázisról a Hivatal vezetőjének, Budapestre

Érkezett: futár által Idő: 1996. szeptember 23. 15.30

1. Megvizsgáltuk a MiG-21-es bisz típusú vadászgép roncsait, amely állítólagos műszaki hiba miatt lezuhant Pápán, pilótája pedig körülbelül fél perccel korábban sikeresen katapultált.

2. Bár a roncson jelentősek az égésnyomok és a tűz pusztítása, megállapítottuk, hogy a gép felszálláskor műszakilag teljesen rendben volt. Sajnos az elavult technológia és az időközben eltelt idő (több. mint húsz év!) megtették hatásukat. Kiderült, hogy ha most nem is történik semmi a géppel, akkor is legfeljebb ötven fel- és leszállást bírt volna ki az elmaradott konstrukció.

3. Nem kétséges, hogy a gép a levegőben összeütközött valamilyen tárggyal vagy másik repülőeszközzel. Erre mutat a fekete doboz adattára is. A gép ugyanis az utolsó pillanatig tökéletesen működött, és csak akkor vált irányíthatatlanná, amikor a pilóta körülbelül ötszáz km/órás sebességgel ütközött az ismeretlen tárgynak.

4. Az ütközés helye többszörös. Az első másodpercben a vadászgép a jobb szárnyprofillal és a géptest alsó jobb oldalával ütközött, a pilótakabin magasságában. A második ütközésre egy tizedmásodperccel később került sor, tudjuk a fekete dobozból. Az idegen tárgy ekkor valósággal elnyírta a gép jobb szárnytövét, és a törzset csaknem felnyitotta, szintén jobb oldalon alul, a pilótakabin mögött.

A harmadik ütközés szintén egy tizedmásodpercen belül zajlott, az tönkretette a hátsó kormánysíkot. A bizottság nem érti, miképpen kerülhetett erre sor. Az eddig felfedezett jelek szerint a vadászgép mintegy felülről oldalt repült az idegen tárgyra, ám három tizedmásodperc múlva az az idegen tárgy már nem csupán a gép alját és oldalát, hanem felül a farokrészt, a függőleges kormánysíkot is érintette, végzetesen.

5. Az ütközés pillanatában az után- égető már nem működött, mindennek azonban a baleset szempontjából nem volt jelentősége.

6. A Bizottság helybenhagyja a pilóta és a gyakorlatvezető döntését. Az ütközés során ugyanis a vadászgép olyan sérüléseket szenvedett, amelyek miatt a biztonságos repülés nem volt folytatható. A gépen sérült a hidraulikai rendszer is; a benne lévő nyomás feltehetően 8-12 másodperc alatt 210 atmoszféráról alig 30-ra eshetett le, ami semmiképpen sem elégséges a gép irányításához. Ugyanez a helyzet a függőleges kormánysíkkal is; az ütközés miatt tönkrement és a gép ekkor már nem volt irányítható. Helyes, hogy az ütközést követő huszonötödik másodpercben, a pilóta jelentéseivel egyetértésben, a gyakorlatvezető parancsot adott a pilótának a gép elhagyására.

7. A kiégett géproncson maradt nyomokból nem állapítható meg egyértelműen, milyen tárggyal ütközött a vadászgép. Feltehető ugyanakkor, hogy a másik repülő objektum sokkal keményebb fémből készült, mint a MiG- 21bisz, valamint hogy annak sebessége az ütközés pillanatában sokkal ki­sebb, mint a vadászgépé.

8. Következtetés: az ütközés kivédhető lett volna, de csak akkor, ha a pilóta nem kapott egyenes utasítást, amely a másik repülő tárgy követésére szólította fel. A másik objektum repülési tulajdonságai eltérnek a vadászgépétől. Az ütközésre a pilóta nem számíthatott, hiszen nyilván abból indult ki, hogy az a másik tárgy vagy elmenekül előre, vagy kerüli az összeütközést. Hogy szinte „megáll” a levegőben, számára nyilvánvalóan és végképpen elképzelhetetlen volt.

9. Javaslat: a Bizottság úgy látja jónak, hogy a nyilvánosságnak szánt hivatalos jelentésben

a) az illetékesek ne is említsék az ütközést, sem a másik, repülő objektumot;

b) ragaszkodjanak a műszaki hiba változathoz, valamiképpen indokolják meg, hogy a szerencsétlenséget a hidraulika meghibásodása okozta. Nem árt célozni arra sem, hogy ezek kicserélésre szorulnak.

c) a baleset után a MiG-21-esekre elrendelt felszállási tilalom feloldható.

a pilóta nem számíthatott, hiszen nyilván abból indult ki, hogy az a másik tárgy vagy elmenekül előre, vagy kerüli az összeütközést. Hogy szinte „megáll” a levegőben, számára nyilvánvalóan és végképpen elképzelhetetlen volt.

9. Javaslat: a Bizottság úgy látja jónak, hogy a nyilvánosságnak szánt hivatalos jelentésben

a) az illetékesek ne is említsék az ütközést, sem a másik, repülő objek­tumot;

b) ragaszkodjanak a műszaki hiba változathoz, valamiképpen indokolják meg, hogy a szerencsétlenséget a hidraulika meghibásodása okozta. Nem árt célozni arra sem, hogy ezek kicserélésre szorulnak.

c) a baleset után a MiG-21-esekre elrendelt felszállási tilalom feloldható.

Végkövetkeztetés:

Mindezek alapján a cikk elején felvázolt lehetőségek közül a KNBSZ vizsgálat lehetőségét tenném az első helyre, a dokumentumokban vannak teljesen életszerű elemek, de vannak teljesen valószerűtlenek is. Azt viszont teljesen biztonsággal ki lehet mondani, hogy ezek az iratok hamisítványok.

A kitörölt részek ellenére is olyan formai hiányosságokat mutatnak, ami alapján elképzelhetetlennek tűnik, hogy ezek valóban egy megtörtént eset hivatalos dokumentációjának a másolatai. Mindenesetre az is teljesen biztosra vehető, hogy ezeket nem egy lelkes amatőr készítette, ehhez belső ismeretanyag szükséges, tudnia kell, hogy egy ilyen szituációban hogyan működnének együtt a hivatalok, mik a megfelelő eljárási protokollok az ilyen esetekre. Egybevágnak az időpontok, a helyszínek, és valószínűnek tekinthető, hogy az eset valóban megtörtént, de vagy azok dokumentumait változtatták szándékosan meg, vagy a meglévőekből építettek fel újat, ahogyan azt a bevezetőben is említettem.

Egy ilyen hangulatvizsgálat kapcsán a hivatal azt vizsgálja, hogy a lakosság ebben a szituációban hogyan reagálna. X emberre levetítve vesznek egy mintát, ami jelen esetben az újság célközönsége volt. Ez egy rétegmagazin, nem a mainstream média, az olvasók amúgy is nyilván azért veszik a lapot, mert hisznek a földönkívüli élet lehetőségeben, és abban, hogy ilyen formában rendszeresen látogatják bolygónkat.

A reakció ebben a közönségben inkább elfogadóbb, így még pánik esetén sem kell egykét bejelentésen kívül nagyobb dolgokra számítani. A reakció elég széles spektrumon mozoghat az elfogadhatatlantól a szinte már kötelezően beavatottig, vagy a még éppen elfogadhatótól a még pont el nem fogadottig, nyilván nekünk a legjobb ha ennek bármi is az eredménye, de végre nem titkolnák tovább előttünk az idegenek jelenlétét.

Ami jelen esetben azt jelenthetné például, hogy betekintést engednek a magyarországi UFO aktákba, esetleg Hende Csaba honvédelmi miniszter nyilatkozatával egyetemben miszerint elismeri, hogy magyarország kapcsolatban áll földönkívüliekkel, vagy ahogyan az a 3. számú dokumentumnál felmerült együtt is dolgozik velük.

Mivel az eset 1997 ben történt, ez a lépés azóta sem történt meg sem a Hivatal részéről, sem a Honvédelmi tárca részéről, tehát vagy rosszul reagáltunk, a nem elvárható módon, vagy ahogyan az lenni szokott ez is valahol elsüllyedt a bürokrácia útvesztőiben.

Mint még sokan emlékezhetnek rá, a régi rendszerben is voltak hangulatjelentések, a titkosszolgálatokat mindig érdekelte, hogy egyes események a társadalomra milyen hatást gyakorolnak, jelenleg ez elsősorban a szélsőséges politikai csoportosulások megfigyelésére korlátozódik, ebből a szempontból hasonlít is a régi érára.

Emellett persze a titkosszolgálatok mindig is végeztek környezettanulmányokat, hangulatjelentéseket, elég csak a régi rendszer besúgóira gondolni ezeket azonban akkor mindig is a belügyminisztérium III/III- as osztály végezte, úgy látszik azonban, hogy mint mostanában ez sok helyen szokás, ezt kiadta az utódja külső cégeknek

Mint ahogyan azt az utóbbi időben a sajtóból megtudhattuk, mostanában ezeket a „vizsgálatokat” sok százmillióért külső cégek végzik a hivatalnak, pl az egyik ilyen cég a a Political Capital politikai elemző, mely az egyik – ha nem a legnagyobb – szerződésekkel rendelkező partnere.

Idézet a chemtrail.hu, „Nem áll ki vitára a Hihetetlen Magazin főszerkesztője” c. cikkéből:

„A Szkeptikus Társaság néhány héttel ezelőtt felkérést kapott a Political Capital közéleti elemző intézettől, hogy segítse az intézet munkáját abban a kutatásban, amely azt vizsgálja, hogy az összeesküvés-elméletekkel szemben milyen érvelésmód lehet elfogadható. Ennek érdekében az intézet nyílt vitákat szeretne szervezni különböző témákban, és első témának a chemtrail teóriát választották volna…. …Szűcs Róbert, a magazin főszerkesztője eleinte nyitottságot mutatott a részvételre, feltéve, hogy a vita széles nyilvánosságot kap. Hamar inába szállt azonban a bátorsága, amikor meglátta azt a témavázlatot, amelyet a szkeptikus oldal javasolt a vita menetére.”

A Szkeptikus Társaság a Political Capitaltól kap megbízásokat ?

Tehát így a Szkeptikus Társaság közvetetten az NBH-nak végez elemzést.

És ugye ezeket még csak azokból a dokumentumokból következtethetjük ki amiket bemutatott ezzel kapcsolatosan az NBH, így pedig joggal gondolhatjuk azt, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, és ki tudja valójában ezen túlmenően ha jobban betekintést nyerhetnénk mik is derülnének ki.

Cél tehát a Szkeptikus Társasággal az UFO téma lejáratása?

Ne gondoljuk azt, hogy egy ilyen társaság pusztán a saját etikai és morális döntéseitől vezérelve időt és pénzt nem kímélve azon fáradozik, hogy a kutatók eredményeit megcáfolja… Sokkal többről van itt szó.

Érdemes elgondolkodni azon, hogy ha a Political Capitalt és a hozzá hasonló politológiai, elemző munkát végző cégeket a sokak által nem túl komolyan vett chraimtrail összeesküvés elméletek ennyire érdeklik, akkor vajon hogyan állhatnak az UFO kérdéshez ?

Mi az oka Szűcs Róbert hirtelen visszalépésének a vitától ?

Nem furcsa egy kicsit, hogy ezekre a kérdésekre, amelyekre nyilvánvalóan számíthatott ebben a témában hirtelen visszahátrállt ?

Ki tudja egyes esetben a kutatók milyen bizonyítékokat találnak, milyen összeesküvésekre derítenek fényt, azonban a saját biztonságuk érdekében is úgy gondolják, hogy jobb ha bizonyos dolgokról nem beszélnek…

Forrásjegyzék:

Magyar Nemzet – 1996.09.20

Magyar Hírlap – 1996.09.19

Szines UFO 1996, 2-3. ”Magyar Roswell Dosszié?!” c. cikk

Hargitai Károly, Pusztai Sándor: Rekviem egy idegenért

Ufómagazin – 2015.11

európai UFO-esetek
Legújabb cikkek

Súlyos titkokat árult el a holdra szállásról fiának az egykori Pentagon-dolgozó

Sokak figyelmét felkeltette az a bejegyzés, melyet a napokban posztolt egy Reddit-felhasználó. – írja a Daily Star nevű brit lap. ... Tovább

Szeptember végén jár le az amerikai kormány és egy földönkívüli faj közötti 70 éves fegyverszünet – állítja egy UFO-informátor

Az emberiség történelmének egyik legdrámaibb eseménye veszi kezdetét az elkövetkező hónapokban – állítja, Charles McNeal UFO-informátor. A férfi elmondása szerint ... Tovább

Óriás a salvadori dzsungelben?

Óriások. Legtöbbünknek csupán mondabeli szereplők vagy mesefigurák jutnak eszünkbe róluk, ám újból és újból felbukkannak olyan történetek, melyek azt állítják, ... Tovább

Szerencsét hozott az elátkozottnak hitt baba egy ausztrál férfinak

Tulajdonosa semmi pénzért nem válna meg tőle. Kerry Walton igencsak meglepődött, amikor 1972-ben egy ijesztő babára bukkant egy 200 éves ... Tovább

Pár év, és ilyen robotok végezhetik az otthoni házimunkát

Az 1X robotikai cég bemutatta legújabb humanoid robotját, amely úgy néz ki, mozog és viselkedik, mint egy valódi ember. Lenyűgöző ... Tovább

A vienne-i zsinat és a templomos rend kincsei

A vienne-i zsinat 1311. október 16-án ült össze, hogy meghallgassa a templomosrend elleni vádakat, és megreformálja az egyházat. A pápai ... Tovább

You cannot copy content of this page

Send this to a friend