Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views :

A lumaniai civilizáció

Bizonyos értelemben elmondható: ugyanúgy, ahogy létezik egyéni reinkarnáció, létezik reinkarnációs civilizáció is. Minden testbe születő entitás azon munkálkodik, hogy kiteljesítse azokat a képességeit, amelyek fizikai környezetben fejleszthetők leginkább.

Felelősséggel tartozik a civilizációért és a civilizációnak, amelyben él, hiszen saját gondolataival, érzelmeivel és cselekedeteivel maga is formálja azt.A kudarcokból éppúgy tanul, mint a sikerekből. A fizikai történelemről úgy gondolkodtok, mint ami az ősemberrel indult, és a jelen időig folytatódik, de voltak más nagy, tudományosan fejlett civilizációk is; némelyikről megemlékeznek a legendák, mások teljesen ismeretlenek – és a ti fogalmaitok szerint mostanra mindegyik eltűnt.

Számotokra talán úgy tűnik, hogy emberiségként egyetlen lehetőségetek van megoldani a problémákat, különben elpusztít benneteket saját agressziótok, saját tudatlanságotok, a spiritualitás hiánya.

De neked is sok élet nyújt lehetőséget, hogy kiteljesítsd képességeidet, és e fogalmak szerint az emberiségnek is több lehetősége van, mint az az egyetlen történelmi fejlődési vonal, amelyet ma ismertek. A reinkarnációk rendszere csupán egyik vonás a lehetségességek teljes képén. A szó szoros értelmében annyi idő áll rendelkezésetekre, amennyire szükségetek van, hogy kibontakoztassátok mindazt, aminek ki kell fejlődnie, mielőtt elhagyjátok a reinkarnációs létezést.

A reinkarnációs tevékenység különböző ciklusaiban emberek csoportjai a legkülönbözőbb válsághelyzetekkel találták szemben magukat, míg eljutottak a ti fejlettségi szintetekre, és vagy továbbléptek innen, vagy elpusztították önnön civilizációjukat.Ebben az esetben új lehetőséget kaptak, és tudattalanul nemcsak a saját kudarcukról volt tudomásuk, hanem annak okairól is. Ekkor új pszichológiai fejlődési folyamat vette kezdetét, és ők új, primitív csoportokba szerveződtek. Mások, akik megoldották a problémákat, elmentek a ti fizikai bolygótokról a fizikai világegyetem más pontjai felé. Amikor azonban elérték ezt a fejlettségi szintet, spirituálisan és pszichésen érettek voltak már, és képesek voltak hasznosítani az általatok gyakorlatilag nem ismert energiákat is.

Számukra a Föld a legendás otthon. Új fajok és nemzetségek fejlődtek ki belőlük, amelyek már a ti légköri viszonyaitok között nem élhetnének meg. Ennek ellenére ők is folytatták ezen a reinkarnációs szinten, mindaddig, míg a fizikai valóságban tartózkodtak. Néhányan közülük mutáció útján már régen ki is léptek a reinkarnációs ciklusból.Azok, akik kiléptek, mentális entitássá váltak, de már tudod, hogy mindig is azok voltak. Csak levetették magukról az anyagi formát. Az entitásoknak ez a csoportja ma is nagy érdeklődést tanúsít a Föld iránt. Támogatást és energiát nyújtanak a bolygónak. Ma bizonyos értelemben földi isteneknek is lehet tekinteni őket.

Bolygótokon három különböző civilizációban játszottak szerepet, jóval megelőzve Atlantiszt,amikor a bolygó még némiképp más helyzetben volt. Különösen három, általatok is ismert bolygóhoz viszonyítva. A pólusok felcserélődtek – egyébként ez a bolygótok történetében háromszor is így volt, hosszú időszakon keresztül. Ezek a civilizációk nagyon magas technikai fejlettségi szintre jutottak; a második ilyen szempontból tulajdonképpen még a tiéteket is messze meghaladta.Sokkal hatékonyabban használták a hangot, nemcsak gyógyításra és hadi célokra, hanem közlekedési eszközök hajtására és a fizikai anyag mozgatására is. A hang tömeget és terhet szállított.Ennek a második civilizációnak a központja azon a területen volt, amelyet ma Afrikának és Ausztráliának ismertek, de akkoriban nemcsak az éghajlat volt teljesen más, hanem a földterület is.A földtömegek másként helyezkedtek el; összefüggött ez a pólusok felcserélt helyzetével. Ez a civilizáció aránylag koncentrált területen működött, és nem is tett kísérletet a terjeszkedésre.

Rendkívül belterjesen fejlődött, és osztozott a bolygón egy másik nagy, szervezetlen, szétszórt és kezdetleges kultúrával.Nemcsak, hogy nem tett kísérletet a világ többi részének “civilizálására”, ellenkezőleg: mindent elkövetett, ami a hatalmában állt – márpedig hosszú időn át jelentékeny hatalma volt -, hogy az ilyesfajta fejlődésnek gátat vessen. Ennek a civilizációnak a tagjai nagyrészt egy korábbi, sikeres civilizáció peremvidékéről származtak: amazok úgy döntöttek, hogy a fizikai világegyetem más területén folytatják tovább az életet. Ezek különösen megszerették a földi életet, és úgy ítélték, hogy képesek még javítani a legutóbbi kísérlet eredményén, holott szabadon átléphettek volna a létezés egyéb szintjeire.

Nem volt kedvük gyermekkorú civilizációként a nulláról újrakezdeni, inkább más területet kerestek. Tudásuk nagy része tehát ösztönösen bennük volt, ennélfogva ez a csoport rendkívül gyorsan végigszáguldott a technikai fejlődés egyes állomásain – ahogy ti neveznétek.Kezdetben különös igyekezettel iparkodtak olyan emberi lényt kifejleszteni, akiben beépített biztonsági óvintézkedések munkálnak az erőszak ellen. Szinte ösztönös volt bennük a békevágy.Változtatásokat hajtottak végre a fizikai mechanizmusban. Amikor az elme erős agressziót észlelt, a test nem reagált. Ennek maradványait ma is megfigyelhetitek bizonyos egyéneken, akik inkább elájulnak vagy saját fizikai szervezetükben tesznek kárt, semmint hogy olyasmire vetemedjenek,amit mások elleni erőszaknak vélnek.Ez a civilizáció tehát békében hagyta a körülöttük élő bennszülötteket. Kiküldték azért csoportjuk néhány tagját, hogy a bennszülöttek között éljen, és közülük házasodjon, abban reménykedve, hogy ily módon megváltoztathatják a faj fiziológiáját.

Mindazt az energiát, amelyet a ti korotokban az erőszak emészt fel, ők más tevékenységre használták, de végül kezdett ellenük fordulni. Nem tanulták meg az erőszak, az agresszió kezelését.Megpróbálták fizikai úton rövidre zárni, és rá kellett jönniük, hogy ennek bizony vannak hátulütői.Az energiának szabad áramlást kell biztosítani a fizikai szervezeten belül, és mentálisan, vagy ha úgy tetszik, pszichésen kell irányítani.

Az anyaggá válás nagy terhet rótt a teljes rendszerre. Az egész alapjául szolgáló kreativitás torzult el agresszióvá, és ezt nem ismerték fel. Hiszen bizonyos értelemben már maga a lélegzés is agresszió. A beépített korlátok túlszabályozott, kötött rendszert eredményeztek, ahol a szükséges mozgás, változás is a szó szoros értelmében lehetetlenné vált.Túlzottan lelkiismeretes, korlátozó mentális és fizikai állapot alakult ki, amelyben a szervezet természetes túlélési hajlama minden módon akadályokba ütközött. Mentálisan továbbhaladt ez a civilizáció. Technikája rendkívüli ütemben fejlődött; olyan célok hajtották, mint például a mesterséges táplálék kidolgozására irányuló kutatás, hogy semmiképpen se kelljen ölni a túlélés érdekében.Ez a civilizáció ugyanakkor megpróbálta érintetlenül hagyni a környezetet. Azt az állapotot,amelyben ti most vagytok, a gépkocsi és a gőzhajtású járművek korát teljesen kihagyta, és elég korán a hangra koncentrált.

Ezt a hangot fizikai érzékszervekkel nem lehetett hallani.Ezt a civilizációt Lumaniának nevezték; maga a név fennmaradt a legendákban, és később ismét használatba került.Lumania lakói fizikai értelemben igen vékony, gyönge testalkatú emberek voltak,pszichológiailag pedig vagy zseniálisak, vagy minden tehetséget nélkülöztek. Némelyikükben a beépített korlátozások olyannyira elzárták az energia áramlását, hogy még az egyébként rendkívül magas telepatikus képességei is megsínylették.Saját civilizációjuk köré energiamezőt vontak. Ilyen formán elzárták magukat a többi embercsoporttól.

Nem engedték azonban, hogy a technika elpusztítsa őket. Mind többen ismerték fel, hogy kísérletük nem járt eredménnyel. Egyesek a fizikai haláluk után ahhoz a korábbi, sikeres civilizációhoz csatlakoztak, amely a fizikai világon belül más bolygórendszerbe költözött.Nagy csoportok egyszerűen elhagyták városaikat, lerombolták az energiamezőt, amely fogva tartotta őket, és csatlakoztak a sok, viszonylag civilizálatlan néphez; velük nemzettek gyermekeket.Ezek a lumaniaiak korán meghaltak, mert nem voltak képesek elviselni az erőszakot, és nem tudtak erőszakkal válaszolni rá. Úgy érezték, hogy mutáns gyermekeikben meglesz az erőszaktól való idegenkedés, de a szülőkben működő tiltó idegrendszeri reakciók nélkül.Ez a civilizáció fizikailag egyszerűen kihalt. A mutáns gyermekek közül néhányan később egy kisebb csoportot alkottak, amely a következő évszázadban a vidéken vándorolt, nagy állatcsordákkal együtt.

Kölcsönösen gondját viselték egymásnak; a félig ember, félig állatszörnyekről szóló régi legendák egyszerűen ennek az ősi szövetségnek az emlékei.Ezek az emberek, az első nagy civilizáció maradékai mindvégig erős tudatalatti emlékeket hordoztak magukban saját eredetükkel kapcsolatban. Most a lumaniaiakról beszélek. Gyors technikai felemelkedésük ezzel magyarázható. De mivel életcéljuk oly egyoldalú volt – az erőszak elkerülésére korlátozódott, ahelyett, hogy például az alkotóerő békés, konstruktív kiteljesítésé célozta volna -, ennélfogva tapasztalataik is fölöttébb egysíkúak voltak. Oly erősen befolyásolta őket az erőszaktól való félelem, hogy a fizikai szervezetnek még ennek kifejezését sem engedték meg.

Ennek a civilizációnak emiatt gyenge volt a vitalitása – nem azért, mert nem létezett erőszak,hanem mert az energia és a bizonyos irányú önkifejeződés szabadsága gátakba ütközött, ráadásul kívülről, fizikailag. Földi fogalmak szerint ismerték az erőszak ártalmait, de ezzel megtagadták az egyéntől azt a jogot, hogy a maga módján tanuljon, hogy a maga módszereit használja kreatív módon, hogy az erőszakot teremtő erővé alakítsa át. Ilyen formán elvetették a szabad akaratot.A gyermek, miután előjön anyja méhéből, egy ideig fizikai védelmet élvez bizonyos betegségekkel szemben; a születés után egy rövid ideig ugyanígy védve van egyes lelki katasztrófák ellen, és megnyugtatásul magával hordja korábbi életeinek emlékeit.

A lumaniaiakat tehát nemzedékeken át támogatták a régi, eltávozott civilizáció mély, tudatalatti emlékei. Később aztán ezek gyengülni kezdtek. Lumania lakói el tudták határolni magukat az erőszaktól, de a félelemtől nem.Ki voltak téve minden emberi félelemnek, és e félelmek bennük fokozott erővel jelentkeztek,hiszen még a természet erői ellen sem voltak képesek erőszakkal fellépni. Ha támadás érte őket,egyetlen mentsváruk a menekülés volt. A “küzdj vagy menekülj” (Seth itt szójátékkal él: a küzdelem(fight) és a menekülés (flight) az angolban csupán egy betűben különbözik egymástól. – A ford.) elv számukra nem működött.

Nekik csak egy lehetőségük maradt.Isten jelképük férfialakot viselt: egy hatalmas, nagy fizikai erejű férfi alakját, aki védelmet nyújt nekik, ha már ők nem képesek megvédelmezni magukat. Ez a figura a hitvilágukkal együtt hosszú időn át fejlődött ilyenné; ő belé vetítették mindazokat a tulajdonságokat, amelyekkel ők maguk nem rendelkeztek.Sokkal később az ő alakja tért vissza mint az öreg Jehova: a haragvó isten, aki megóvja kiválasztott népét. A természet erőitől való félelem tehát a mondott okok miatt igen erős volt bennük, és azt az érzetet erősítette, hogy az ember és az őt tápláló természet két külön dolog. Nem bíztak a Földben, mert nem engedték meg maguknak, hogy a benne rejlő agresszív erők ellen védekezzenek.Rendkívül fejlett technikájuk és civilizációjuk nagyrészt a föld mélyében fejlődött. Ilyen értelemben ők voltak az első barlangi emberek, és városaikat barlangokon keresztül hagyták el.

A barlangok tehát nemcsak alkalmi menedékként szolgáltak, ahol a primitív ősember meghúzhatta magát. Sok közülük a lumaniai városok bejárata volt. Sokkal később, amikor a városok már elnéptelenedtek, az őket követő, civilizálatlan népek megtalálták ezeket a barlangokat,nyiladékokat.Az általatok kőkorszakként ismert időszakban azok az emberek, akiket őseiteknek tekintetek,gyakran nemcsak a természetes barlangokban kerestek menedéket, hanem a mögöttük húzódó,mesterségesen kialakított alagutakban és a lumaniaiak elhagyott városaiban is. Az ősemberszer számainak némelyike az ott talált eszközök torz másolata volt.

A lumaniai civilizáció működésének központi mozzanata volt, hogy nem akart más népeket leigázni vagy nagy területeket meghódítani, ám az évszázadok során ennek ellenére hídfőállásokat építettek ki, ahonnan szemmel tarthatták a többi népcsoportot.Ezeket a megfigyelőhelyeket is a föld alatt alakították ki. Az eredeti városok, nagyobb települések természetesen alagútrendszeren át összeköttetésben álltak velük. A finom kidolgozású alagutak kiváló mérnöki munka eredményei voltak. Ennek a népnek fejlett volt az esztétikai érzéke; a falakat festményekkel, rajzokkal díszítették, és ezekben a belső járatokban szobrokat is állítottak.Különféle szállítórendszereik voltak, részint gyalogosok, részint teher szállítására.

Sok hídfőálláshoz nem volt érdemes kiépíteni az alagutakat, hiszen ezeket nagyon kicsiny közösségek lakták, szinte teljesen önellátók voltak, és némelyik ugyancsak távol esett a kereskedelem és a többi tevékenység főbb központjaitól.A hídfőállások széles területen szóródtak szét; sok közülük a mai Spanyolországban és a Pireneusok körzetében volt található. Számos oka volt ennek; ezek egyike, hogy a hegyvidéken óriás termetű emberek éltek. Félénk természetűek lévén, a lumaniaiak nem szívesen laktak ezeken a kihelyezett településeken; csak a legbátrabb, a legnagyobb önbizalommal megáldott emberek kapták ezt a megbízatást, és ők is csak egy időre.

Ugyanezek a barlangok a szabadba nyíló ajtóként is szolgáltak; a barlang hátsó fala gyakran csak kívülről nézve tűnt tömörnek, belülről átlátszó volt. A környék bennszülötteit, akik menedéket keresve ide vonultak vissza, veszélytelenül meg tudták figyelni. Ezek az emberek olyan hangokra is reagáltak, amelyeket a ti füleitek nem érzékelnének. Az erőszaktól való félelmük elképesztő mértékben határozta meg minden működésüket. Állandó éberségben éltek, szünet nélkül résen voltak.Nehéz ezt elmagyarázni, de képesek voltak gondolataikat bizonyos frekvenciára állítani – magas fokú művészet volt ez náluk -, és utána többféle módon lefordítani a gondolatot a rendeltetési helyén például formává, színné, sőt akár bizonyos fajta képpé is.

Nyelvük oly finom megkülönböztetéseket alkalmazott, amelyeket meg sem érthetnétek, egyszerűen azért, mert a hangszín, a hangmagasság és a tempó legapróbb fokozatait is pontosan, bonyolult módon szabályozták.Voltaképpen a kommunikáció volt az egyik fő erősségük; azért fejlesztették olyan magas fokra,mert határtalanul féltek az erőszaktól, és állandóan résen voltak. Nagy családi csoportokba tömörülve éltek, ugyancsak a védelem miatt. A gyermekek és szüleik között erős volt a kapocs; a gyerekek nagyon rosszul érezték magukat, ha szüleiket bármilyen rövid időre szem elől tévesztették.Ugyanez volt az oka annak, hogy a külső megfigyelőállásokba helyezett embereknek kiváltképp kellemetlen volt a helyzetük.

Kevesen voltak, és többségükben a saját civilizációjuk fő területeitől elszigetelve éltek. Így aztán ők még erősebb telepatikus tevékenységet fejtettek ki, és összehangolódtak a fejük feletti földréteggel, olyannyira, hogy észrevették azt is, ha egy lépés nyomán megrezdült a föld, és felfigyeltek a szokásostól eltérő legapróbb mozgásra is.Több helyen nyíltak kukucskálónyílások a felszínre, ahonnan megfigyelhették az odafent zajló eseményeket, és kamerákat helyeztek el, amelyekkel pontosan rögzítették nemcsak a földfelszínen,hanem a csillagokban végbemenő mozgásokat is.

Pontos feljegyzéseik voltak természetesen a föld alatti gázkészletekről, és behatóan ismerték a földkéreg mélyebb rétegeit; éberen figyelték a földrengések, földcsuszamlások előjeleit. Számukra ugyanakkora diadal volt kilépni a föld felszínére, mint bármely más fajnak fölemelkedni a föld felszínéről.Ez volt, mondom, a második, és talán a legérdekesebb a három civilizáció közül. Az első nagy vonalakban ugyanazt a fejlődési folyamatot járta végig, amelyet ti is, és sok olyan problémával találkozott, amelyekkel most ti néztek szembe. Ezek nagyrészt a Kis-ázsiának nevezett vidéken éltek, de ők terjeszkedtek, és más területeket is meghódítottak. Ők voltak azok, akik, mint korábban említettem, végül más galaxisokba, más bolygókra költöztek, és akiktől a lumaniai civilizáció származott.

Rejtélyek szigete / Felhasznált irodalomJane Roberts: Seth könyve

Hirdetés
This div height required for enabling the sticky sidebar