Az elmúlt évezredek során minden ősi kultúrában a madár jelkép ábrázolása a szabadságot, a szellem szárnyalását, a végtelent, a földi nehézségektől és földhöz kötöttségtől való megszabadulást, valamint a horizonton túli ismeretlen megismerésének óhaját jelentette.
Az elmúlt évszázadok és évezredek során minden, átlagon felüli intelligenciájú ember csodálta a madarakat. Leonardo da Vinci (1452-1519) a valaha létezett legnagyobb polihisztor is számtalan esetben tanulmányozta a madarak repülési tudományát, s számos rajzot készített róluk, mielőtt megtervezte volna különböző repülő szerkezeteit.
A repülésről vallott elmélkedései és jegyzetei között a következők olvashatók:
„Az emberi test felépítettségének ismerete szükséges ahhoz, hogy életet sugalló festményt vagy szobrot lehessen alkotni. Számos ismeret birtokában lehet fegyvert kovácsolni, elmélyült tudással lehet új építészeti alkotásokat teremteni, nyílt gondolkodás szükséges ahhoz. hogy megértsük a természet törvényeit, de mindez csak kis része annak a csodának, amelyet a repülés jelent és amelyet csak a madarak és az istenek birtokolnak.”
Érdekes és a korhoz viszonyítva – XV. század – bátor és meglepő kijelentésnek tekinthetők az idézet utolsó szavai:
Leonardo többes számban beszél az istenekről, s az idézetben szerepel, hogy azok repülni tudnak! Vajon honnan meríthette Leonardo da Vinci azt az ismeretanyagot, ami az istenek repülési képességéről szól?
A művész saját maga számára tükörírással készített jegyzetei között a következők olvashatók, amik esetleg magyarázatul szolgálhatnak az előzőekben felvetett kérdésre, valamint Leonardónak Istenről és az istenekről vallott felfogására:
„1501 nyarán, a kora délutáni órákban, napsütötte időben, szokásomnak megfelelően sétára indultam a városon (Firenze) túli dombok irányába, madarak megfigyelése céljából. Később kissé fáradtan lepihentem egy árnyat adó fa alá gondolkodva a természet mindenekfelettiségének összefüggésein. Egy idő múlva arra lettem figyelmes, hogy fenn az égen, de a szokványos felhők alatt nagy, repülő tárgyak haladnak, melyek két összeborított pajzs formáját alkották.”
„A két fényes csillogó és repülő tárgy ugráló mozgással haladt előre egymás után – Róma irányába – mint amikor egy-egy lapos követ a víz felszínére hajítanak. Rövid idő elteltével a látott esemény megismétlődött az előzőekhez megfelelő irányból, anélkül, hogy észleltem volna, mi módon kerültek vissza a repülő eszközök az eredeti irányhoz. Megfigyeltem, hogy a repülő pajzsok akkor is csillognak, amikor felhők takarják a Napot.”
Meglepetésemben és felindultságomban meg kellett állapítanom, tudatában annak, hogy az ember nem tud repülni, hogy Isten és minden bizonnyal a társai, akik az embernél magasabb rendű lények, csillogó, fémből készült pajzsokon repülni tudnak. Ez az esemény igazolta hitemet, hogy az istenek – még ha láthatatlanok is – a valóság részei.„
