Kalmükföld egykori elnöke azt állítja, hogy földönkívüliek rabolták el

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

A tizenhét éven át regnáló, majd 2010-ben leköszönő kalmük elnök, Kirszan Iljumzsinov, aki Európa egyetlen buddhista vallású államát, a délorosz Kalmük Autonóm Köztársaságot vezette 1993 óta, lelkes híve a földönkívülieknek es az ezotériának. Mielőtt elnök lett volna, rendszeresen járt a híres vak bolgár jósnőhöz, Baba Vangához, aki megjósolta neki, hogy ő lesz Kalmükföld és később a nemzetközi Sakkszövetség [FlDE] elnöke is.

Mert az elnök nagy sakkbolond is, aki bár volt nemzeti bajnok fiatalon, de nemzetközileg elismert játékos sohasem lett, mégis az egész világgal megismertette a háromszázezer lakosú Kalmükföldet szeretett sportján keresztül. Versenyeket finanszírozott, kötelező tantárggyá tette a sakkot az iskolákban, és sok tíz millió dollárt fordított vagyonából arra, hogy felépítse az úgynevezett Sakkfalut.

Egy nyilatkozata szerint a nagyszabású tervek megvalósulását különleges képességeivel irányítja, tudat alatt adja ki instrukciót és a feladatokat:

„Egyfajta speciális érzékelő mezőt teremtek a köztársaság körül, amely segít projektjeink megvalósításában.”

A volt kalmük elnök tagadhatatlanul különleges személyiség. Dzsingisz kán és Lenin képe lóg a falán: a nagy kán állítólag a kalmükök őse volt, ezért tisztelik, Leninnek pedig a nagyanyja volt kalmük nemzetiségű. (Az elnöknek ez elég ok volt arra. hogy megpróbálja rátenni a kezét Lenin mauzóleumára és mumifikált holttestére.)

Nem mindennapiak Iljumzsinov UFO-élményei sem, melyekről jó néhányszor beszámolt már újságíróknak és televíziós talk show-ban A volt vezető harmadik típusú találkozást élt át 1997. szeptember 18-án.

Állítása szerint idegen lények látogatták meg egy este moszkvai lakásában. Az erkélyére szálltak le egy áttetsző csövön keresztül leereszkedve, emberformájuk volt. és sárga űrruhát viseltek.

„Olvastam egy könyvet, majd néztem a tévét, és majdnem elaludtam már, amikor éreztem, hogy valaki szólt. Magam sem hittem volna el, ha nem szemtanúja az eseménynek három ember: a sofőröm, egyik miniszterem és egyik tanácsadóm” – mondta Iljumzsinov 2010 áprilisában, mikor újra felmerült a kérdés, ki kormányozza tovább a több mint nyolcvan orosz régióból a kalmüköt, hiszen lejárt Iljumzsinov ötéves hivatali mandátuma. Így számolt be az esetről:

„A földönkívüliek beöltöztettek egy sárga űrruhába, és körbe vezettek űrhajójukban… Egész kellemesen éreztem magam a társaságukban.”

Már egy ideje csend volt az elnök körül, mikor egy éve az orosz televízió egyes csatornáján este, Vlagyimir Pozner (az orosz Televíziós Akadémia elnöke, az egyik legismertebb orosz újságíró) vendégeként a legnézettebb talk show-ban megint csak reflektorfénybe került.

Pozner a beszélgetés nyitányaként egyenesen Iljumzsinov UFO-élményére kérdezett rá, és részleteket kért. A férfi el is mesélte az 1997. őszén történt találkozását a Földön kívüli lényekkel, melyről annak idején a BBC-nek is beszámolt.

Kiderültek apró részletek is: balkonjáról egy csövön át vitték az UFO-ra, kísérletet végeztek rajta, de később szívélyesen bemutatták a járművüket működés közben, és beszélgettek is vele – természetesen gondolatátvitellel. Iljumzsinovnak arra a kérdésére, miért nem akarják a látogatók megmutatni magukat a Földön a televízióban, azt válaszolták, hogy „még nem készek rá”.

Az elnök megerősítette, hogy ő komolyan hisz abban, hogy mindez megtörtént vele, már csak azért is, mert tanúi vannak minderre. Az eset másnapján sofőrje, kormánya egy minisztere, és egy asszisztens jött érte a lakására, de az elnök nyomtalanul eltűnt. A ruhája és a telefonja a helyén volt, csak a hálószobaerkély ajtaja állt tárva-nyitva.

A három férfi vagy egy óra hosszat ült a lakásban, felhívták az ismerősöket. S épp azon gondolkoztak, mitévők legyenek, felhívják-e a rendőrséget – mikor legnagyobb ijedelmükre Iljumzsinov váratlanul besétált a hálóból a konyhába, és egy rántottát kért. Ezután az elnök elmesélte éjszakai „álmát” munkatársainak, és megpróbáltak közösen logikus magyarázatot találni a történtekre. Illumzsinov szerint nincs más lehetőség, mint az, hogy az űrhajóból az erkélyen át került vissza a lakásába, hiszen az belülről be volt zárva.

Az eset azonban nem ilyen egyszerű, és nem ért itt véget. Tudniillik az állami tévébeli nyilatkozat után az orosz parlamenti képviselők felháborodtak, és akadt olyan is köztük, aki Iljumzsinov orvosi kivizsgálását kérte.

Mig néhányan bolondnak tartották a kalmük elnököt, volt, aki nagyon is komolyan vette a vele történteket. Andrej Lebegyev, a nacionalista Liberális Demokrata Párt parlamenti képviselője levélben fordult az orosz elnökhöz, aggodalmát fejezve ki, hogy esetleg titkos információk szivároghattak így ki.

A képviselő szerint Dmitrij Medvegyevnek ki kellene vizsgáltatnia, hogy Illumzsinov nem fedett-e fel államtitkokat a földönkívülieknek, illetve hogy nem kapott-e politikájára vonatkozóan utasításokat tőlük – írta meg a Komszomolszkaja Pravda.

Lebegyev feltette a kérdést: „Van valami hivatalos eljárása egy ilyen kapcsolatfelvételről történő tájékoztatásnak egy olyan magas beosztásu ember részéről, aki titkos információkkal rendelkezik, mint Iljumzsinov? És az általa ártatlan beszélgetésnek tartott esemény során felfedett-e államtitkokat?”

Hogy vajon a vizsgálat lefolyt-e, és milyen eredménnyel, arról nincs információ.

eltérítések európai UFO-esetek
Legújabb cikkek

Súlyos titkokat árult el a holdra szállásról fiának az egykori Pentagon-dolgozó

Sokak figyelmét felkeltette az a bejegyzés, melyet a napokban posztolt egy Reddit-felhasználó. – írja a Daily Star nevű brit lap. ... Tovább

Szeptember végén jár le az amerikai kormány és egy földönkívüli faj közötti 70 éves fegyverszünet – állítja egy UFO-informátor

Az emberiség történelmének egyik legdrámaibb eseménye veszi kezdetét az elkövetkező hónapokban – állítja, Charles McNeal UFO-informátor. A férfi elmondása szerint ... Tovább

Óriás a salvadori dzsungelben?

Óriások. Legtöbbünknek csupán mondabeli szereplők vagy mesefigurák jutnak eszünkbe róluk, ám újból és újból felbukkannak olyan történetek, melyek azt állítják, ... Tovább

Szerencsét hozott az elátkozottnak hitt baba egy ausztrál férfinak

Tulajdonosa semmi pénzért nem válna meg tőle. Kerry Walton igencsak meglepődött, amikor 1972-ben egy ijesztő babára bukkant egy 200 éves ... Tovább

Pár év, és ilyen robotok végezhetik az otthoni házimunkát

Az 1X robotikai cég bemutatta legújabb humanoid robotját, amely úgy néz ki, mozog és viselkedik, mint egy valódi ember. Lenyűgöző ... Tovább

A vienne-i zsinat és a templomos rend kincsei

A vienne-i zsinat 1311. október 16-án ült össze, hogy meghallgassa a templomosrend elleni vádakat, és megreformálja az egyházat. A pápai ... Tovább

You cannot copy content of this page

Send this to a friend