Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views :

Jövőbe látás

img

A jövőbe látás egészen néhány évvel ezelőttig az ezotériához, a misztikumhoz, esetleg a sci-fi novellák világához állt legközelebb. Ma viszont már komoly tudományos kísérletek folynak a lehetőség igazolására, amelyek közül legalább egy úgy tűnik, kimondottan sikeres. 

A jövőbe látást, mint lehetőséget a tudományos világ nagy része morális, fizikai vagy logikai okok miatt egészen idáig képtelenségnek tartotta és elítélte. Ebben az a furcsa, hogy – a józan ésszel ellentétben – valójában semmilyen fizikai törvény nem gátolja azt (mint ahogy az időutazást sem). 

A legtöbben azt állítják, hogy a jövőbe látás, vagy az időutazás egyszerűen azért képtelenség, mert időparadoxont okozna. Hiszen, ha ismerjük a jövőt, akkor megpróbálhatjuk megváltoztatni, és ha ez sikerül, akkor már nem az lesz a jövő, vagyis nem a jövőt láttunk, csak egy lehetőséget – így nem beszélhetünk jövőbe látásról (mint pl.az időben visszafelé utazva, megakadályozva saját születésünket. De mi van, ha megkerülhető ez a logikai csavar?

Az időparadaxon elkerülése

Ha jobban belegondolunk legalább három, esetleg négy mód is van arra, hogy a “jövőbe látás” ne okozzon időparadoxont. Ezek közül a negyedik kicsit elvontabb (több, párhuzamosan létező világegyetemet feltételez), de most maradjunk csak a jól ismert, 3+1 dimenziós világunknál. A lehetőségek –

1) Információt kaphatunk a jövőről úgy, hogy nem tudjuk pontosan, mire/hogyan vonatkozik a kapott információ, és az csak utólag derül ki (így semmit sem tehetünk a jövőbeli esemény elkerülésére, megváltoztatására).

2)Információt kaphatunk a jövőről úgy, hogy pontosan tudjuk, mire vonatkozik, de semmit sem tehetünk, hogy megváltoztassuk a történéseket. (Például, tudjuk, hogy egy repülőgép le fog zuhanni, mert rossz az üzemanyag-mérője, de nem tudjuk értesíteni a pilótát, mert nincs rádiókapcsolat vagy más kommunikációs csatorna).

3)Végül a legérdekesebb lehetőség – információt kapunk a jövőről, amit megpróbálunk elkerülni/megakadályozni, de pont azon események láncolata váltja ki az végkifejletet, amelyet annak elkerülése érdekében tettünk.

Ez utóbbi lehetőség – amelyet több, tudományos-fantasztikus novella és film is sikerrel dolgozott fel – tulajdonképpen azt mondja ki, hogy teljesen téves az elképzelésünk a téridőről, illetve az ok-okozati viszonyokról. Hiszen ebben az esetben valójában legalább annyira az okozat váltja ki az okot, mint fordítva; és ami még ennél is furcsább, ez nem áll ellentétben a jelenleg ismert univerzum fizikai, logikai és matematikai törvényeivel sem. Csupán az emberi felfogóképesség határait teszi próbára, de attól még lehetséges.

Jelenlegi cikkünkben azonban a jövőbe látás első lehetséges formáját vizsgáljuk, mivel ezt sikerült valóban megtörtént eseményekkel összefüggésben, statisztikai módszerekkel, szinte minden kételyt kizáróan bizonyítani.

A Globális Öntudat Project, SETI és a kvantummechanika

Bármilyen hihetetlen, nem valamiféle ezoterikus, sejtéseken alapuló misztériumról van szó, hanem egy közel 15 éve zajló tudományos kísérletről. Kevesen tudnak a létezéséről, és világviszonylatban is csak néhány száz, maximum néhány ezer cikk, interjú vagy TV-műsor jelent meg vele kapcsolatban (ami legalábbis furcsa ilyen volumenű és jelentőségű kutatásoknál).

A projectet a világhírű Princeton Egyetemen kezdték el, még a 90-es években, és azóta is folytonosan működik. Talán sokan emlékeznek a korábban nagy sikert arató, évekig népszerű SETI-kutatási programra, aminek lényege az volt, hogy a NASA rádióteleszkópok által begyűjtött, több száz milliónyi rádiócsatorna és több ezer megfigyelt csillag, naprendszer adásait apró “csomagokra” bontották, amiket interneten lehetett letölteni, hozzá egy szoftverrel, ami kikereste bennük a leginkább gyanús (földönkívüli intelligenciára) utaló jeleket, és ha talált ilyet, visszaküldte azokat a NASA-nak.

A 90-es évek végén Magyarországon és világszerte több ezren, több tízezren csatlakoztak a kutatáshoz, még ha nem is túl sokszor jelentkezett E.T. a képernyőn futó 3 dimenziós spektrumrajzokon.

A Globális Öntudat Project ehhez kicsit hasonló, ám célja alapvetően más. Elosztott rendszerről van szó, amelyhez bárki csatlakozhat, méréseit és eredményeit pedig valós időben, interneten küldi vissza a központba. Ez a rendszer jelezte 4 órával előre a WTC elleni támadásokat, 24 órával előre a 2004-es Cunamit. És hogy miért nem tett senki ellene semmit?

Nagyon egyszerű – a rendszer nem mondta meg, mi fog történni, csak azt, hogy valamilyen rendkívüli jelentőségű esemény. Így befolyásolni nem lehetett, ám a véletlen valószínűségét statisztikailag kizártnak lehet tekinteni. Hogy ez hogyan lehetséges? Ehhez először meg kell ismernünk a GCP működését.

Véletlenszámok a jövőből

Fontos megérteni, hogy a Project nem a jövőbe látást célozta meg amikor elindult; az csupán egy véletlen felfedezés, hogy erre is képes lehet.

A terv eredeti célja semmi más nem volt, mint hogy a “tökéletes” véletlenszámok statisztikai eloszlását nyomon kövessék szerte a világon, a fehér zajban előforduló esetleges fluktuációk vizsgálata céljából. Ez olyan, mintha bekapcsolnánk a televíziót egy valóban üres csatornára hangolva, és a rendszertelenül villódzó fekete-fehér pontok eloszlásában keresnénk rendszert. Persze valóban üres csatorna a gyakorlatban nincs; ha villámok, a mosógép szikrái vagy más zajok nem is, a Világegyetem háttérsugárzása akkor is jelen lennének benne. Így ez nem jó a vizsgálat szempontjából; ennél “véletlenebb” véletlenre van szükség.

“Tökéletes véletlen számnak” azt tekintjük, amikor egy szám, vagy számok sorozata elvben semmilyen ismert módon nem következtethető ki előre; nem kapcsolódik emberi tényezőhöz, környezeti hatásokhoz, sem más fizikai/kémiai/biológiai folyamatokhoz. Ha feldobunk egy érmét, annak eredménye nem “igazi véletlen”, hogy miként esik le, nagyon bonyolult módon, de kiszámítható lenne a hajítás szögéből, a kezdeti perdületből, a légellenállásból és a sebességből – tehát ez nem “véletlen” szám. Igazi véletlen jelenlegi ismereteink szerint kizárólag kvantummechanikai módon képezhető.

A Heisenberg-féle határozatlansági elv

Ez a tudományos törvényszerűség, amelynek eredeti jelentése többféleképpen értelmezhető, ám gyakorlati végeredményében egyetértenek a kutatók – egy kvantummechanikai szintű részecske tulajdonságait nem lehet egy adott határértéknél pontosabban megmérni, mivel maga a mérés megváltoztatja a részecske állapotát, méghozzá előre ki nem számítható módon. Ezért a kvantummechanikai jelenségek mérése által okozott “zajt” valódi véletlennek, igazi “fehér” zajnak tekinthetjük.

A GCP project pontosan ezt használja fel. A hálózat világszerte elszórtan elhelyezett, kvantummechanikai fehér zajt keltő egységek kimenetét gyűjti össze, és elemzi azok összefüggéseit. Az egységeket Véletlen Esemény-Generátoroknak (Random Event Generator) hívják, és a nap 24 órájában, a hét minden napján, az év 365 napján másodpercenként nem kevesebb, mint 200 db (0 és 1 közötti) véletlenszámot állítanak elő, és küldenek vissza Princeton-ba; mintha másodpercenként 200-szor feldobnánk egy érmét, és az eredményt (fej vagy írás) 1 biten ábrázolnánk. Elméletileg nagy átlagban mindig, tökéletesen egyenletes véletlenszám-eloszlást kellene, hogy kapjunk, és ha nem – akkor valami nagyon különös dolog történik világunkban.

Nem várt eredmények

Egy ideig úgy tűnt, a tökéletes véletlen számok tökéletesen egyenlő eloszlásúak. Bár néha előfordultak statisztikai anomáliák (pl. néhány százalékkal több 1-es érkezett, mint 0, ill. fordítva), de ezek normál fluktuációnak tekinthetőek. Az igazi meglepetés 1997-ben következett be, a Wales-i hercegnő, Lady Diana halálakor. A görbe hirtelen megugrott, a véletlenszámok nem tűntek véletlennek többé. Ahogy a hírek érkeztek, Európa és a Nyugati civilizációk nagy része gyászba borult, a kvantummechanika mintha megbolondult volna. A görbék jó ideig eltolódtak a véletlenből a rendezettség felé; erre semmilyen ismert magyarázat nincsen máig sem.

Mivel az 1997 nyarán keletkezett véletlenszámok láthatóan a világban élő emberek reakciója, érzelmi állapota szerint fluktuálódott, szárnyra kapott az a valóban kissé megdöbbentő feltételezés, hogy a véletlenszámok valahogy kapcsolódnak a kollektív tudatalattihoz. Azóta az elosztott véletlenszám-fluktuációs kutatást Globális Tudatalatti vagy Globális Öntudat Project-nek hívják, ami számtalan társadalmi, fizikai és matematikai kutatásokkal foglalkozó tudósnak okozott komoly fejtörést.

2001. szeptember 11. / 2004. decemberi cunami

Ennél is nagyobb meglepetést okozott 2001. szeptember 11-e, a Világkereskedelmi Központ ikertornyai ellen történt terrorista-támadás. Azon már nem is csodálkoztak a project vezetői, hogy elképesztő módon megváltozott a véletlenszámok eloszlása, ahogy a hír terjedt a világon, és ahogy az emberek kezdték megérteni, átérezni a tragédia nagyságát, és az egész emberiségre gyakorolt hatását.

Ami megdöbbentette a Princeton egyetem kutatóit, hogy az első, szignifikáns csúcs (amely a véletlenszámok anomáliáit jelzi) már a támadás előtt 4 órával bekövetkezett. Ha elhisszük, hogy a kvmantummechanikai véletlenszámok valóban a globális, kollektív tudatalattinkkal függenek össze valahogyan, akkor is megdöbbentő az eredmény. 2 lehetőség van –

1) Emberek egy igen széles csoportja már 4 órával az esemény előtt tudott annak várható bekövetkeztéről
2) Konkrétan nem egy adott csoport, hanem mindenki előre tudta, hogy valami elképesztő fog történni, csak éppen azt nem, hogy mi.

Mindkét lehetőség rémisztő; az egyik elképesztő és hihetetlen összeesküvés-elméletek végtelen sorát indíthatja el (amiből nem kevés van egyébként sem), a másik pedig az, hogy kollektív tudatalattink valóban a “jövőbe lát”.  A 2004-es ázsiai cunami 24 órával előre jelzése ez utóbbi lehetőséget támasztja alá; hacsak nem jelenik meg egy még ennél is hihetetlenebb összeesküvés-elmélet, amely szerint arról is előre tudtak egyesek, hacsak nem ők okozták.

Néhány fontos forrás, interjúk, vonatkozó angol nyelvű oldalak


A Project hivatalos honlapja (Princeton egyetem)
 

Egy populáris TV-riport a témáról (YouTube)
 


Wikipédia vonatkozó cikkje
 


Egy független vizsgálat
 


Még egy sajtómegjelenés
 

Természetesen ez csak ízelítő, ennél jóval több forrást találhat az, aki még ennél is mélyebben érdeklődik a téma iránt.

Végkövetkeztetés

Jelen cikk írója nem azt állítja, hogy klasszikus értelemben létezik a jövőbe látás, hanem azt, hogy – több száz (szinte valamennyi, interneten elérhető) cikk és publikáció részletes tanulmányozása után legalábbis komolyan feltételezhető, hogy tényleg van valamilyen információ-áramlás a téridő jövőbeli, ill. múltbéli pontjai között.  Ez az információ-áramlás látszólag úgy valósul meg, hogy elkerüli az időparadoxokonat, és nem sérül semmilyen logikai, matematikai vagy fizikai alapelv.

Forrás:Időkép

Hirdetés
This div height required for enabling the sticky sidebar