Ilyen evolúciós különbségek jelenhetnek meg a földi és a marsi emberek között

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Tudomány és technika

Ha eljutunk a Marsra, az örökre megváltoztat bennünket – s nem csak érzelmi vagy metafizikai értelemben. 

Számíthatunk rá, hogy idővel evolúciós különbözőség alakul ki a marsi telepesek és a Föld emberi népessége között – állítja Scott Solomon biológus professzor, aki 2016-os Future Humans: Inside the Science of Our Continuing Evolution (Majdani emberek: Bevezetés a folytonos evolúció tudományába) című könyvében részletesen foglalkozott ezzel a lehetőséggel.

Az eltérés már a kezdetek kezdetén jelen lesz, köszönhetően az úgynevezett „alapítói hatásnak”. Függetlenül attól, hogy mikor vagy hogyan történik, a vörös bolygót egy viszonylag szűk embercsoport fogja benépesíteni, amely értelemszerűen nem reprezentálhatja a teljes emberiséget.

Joggal feltételezhetjük például, hogy a marsi úttörők a teljes emberiségre korántsem jellemző módon kalandvágyó és bátran kockáztató egyedek lesznek, ily módon Muskvárosban (igen, jó esélye van, hogy az első marsi települést a SpaceX vezérizgatójáról nevezzék el) az egy főre jutó mászófalak és bordélyok száma alighanem messze meghaladja majd bármely földi települését.

Scott Solomon biológus professzor könyvének borítója

 Ezek a kezdeti különbségek lesznek a hógolyók (amelyek később beindítják a lavinát), miután a Mars és a Föld nagyban különbözik egymástól. A vörös bolygó sokkal kisebb, ezért a felszínén sokkal kisebb a gravitáció is – alig 38 százaléka annak, ami minket a földhöz szegez.

A Marson hiányzik a globális mágneses mező, nem beszélve a sűrű légkörről (ami talán terraformálással megoldható) és az ózonréteg védőpajzsáról, így az űrsugárzás is sokkal inkább sújtja, mint a Földet – értsük ezalatt az ultraibolya fényt, a Napból érkező töltött részecskéket és a Naprendszeren túlról érkező nagy energiatartalmú kozmikus sugarakat. 

A káros sugárzás miatt a marsi telepesek DNS-e nagyobb arányban mutálódik – véli Solomon. A mutációk növelik a genetikai sokszínűséget, így a vörös bolygón nagyobb léptekkel törhet előre az evolúció, mint itt a Földön.

Miféle elváltozásokat láthatunk majd? Nos, a természetes kiválasztódás először is módosíthatja a bőrszínt, hogy a marsi telepesek könnyebben megbirkózzanak a sugárterheléssel. (Még ha átalakított barlangokban vagy vulkáni kürtőkben laknak is, amint az valószínűnek tűnik, az első telepeseknek némi időt el kell tölteniük a felszínen – például gondozni a növényeiket.)

A folyamat a melanintermelés fokozása révén sötét bőrszínt eredményezhet – amint azt egyes földi népcsoportoknál is megfigyelhetjük –, miközben szerephez juthatnak egyéb pigmentek is, köztük a karotinok, amelyeknek többek közt a sárgarépa is köszönheti élénk színét. 

A marsi telepeseknek idővel a csontozata is erősebb lesz, mint földi őseiké – folytatja Solomon. Amint azt a Föld körül keringő űrhajósok vizsgálata igazolta, alacsony gravitációjú környezetben a csont ritkásabb szerkezetűvé és törékenyebbé válik, vagyis a vörös bolygó abnormálisan sűrű csontozatú úttörői abnormálisan jól fognak boldogulni – egyik kosarat dobják majd a másik után a marsi játékban, míg ellenfeleik hörögve és törött combcsontjukat markolászva fetrengenek a vörös porban.

A marsi kosár valóban nagy buli lenne. Ha a kosarat a szabványos 3 méteres magasságba helyezzük, tényleg csak a legügyetlenebbek nem zsákolnak, hiszen a Marson 2,5-szer magasabbra ugorhatunk, mint itt a Földön. A marsi telepeseket talán a járványok sem sújtanák.

A vörös bolygóhoz vezető hosszú út karanténként szolgálna, így Solomon szerint a kártevők nem nehezíthetnék meg Muskváros életét.

A következő ebola vagy nyugat-nílusi láz miatt sem kéne aggódni, hiszen a Mars felszíne vélhetően mentes a vírusoktól és baktériumoktól, nem beszélve a csimpánzokról, madarakról, szúnyogokról vagy denevérekről, amelyek hordozhatják és továbbadhatják.

Vagyis ha a telepesek otthon hagynák emlős barátaikat – akiket az ember előszeretettel elfogyaszt, amikor épp nem a hasát dögönyözi vagy a fülét borzolgatja –, a letűnt idők ködébe száműzhetnék a fertőző betegségeket. (A pionírok lehetnének vegánok, vagy tehenek és disznók helyett ehetnének bogarakat. Evolúciós értelemben a rovarok sokkal távolabb állnak tőlünk, így kisebb eséllyel fertőznének meg bennünket a kórokozókkal.)

A telepesek immunrendszere ennek következtében elcsökevényesedne, mint az elvágott köldökzsinór, a fehérvérsejt lenne az új farkcsont. „Ha ez bekövetkezne, pusztító következményekkel járna minden betegség, ami mégis eljutna a Marsra – teszi hozzá Solomon. – Mindez szélsőségesen veszélyessé tenne a Föld és a Mars között mindennemű kapcsolatot. Talán lépéseket kéne tenni annak érdekében, hogy a kapcsolat esélyét is felszámolják.

Ha közlekednének is teherhajók a két bolygó között, ha utaznának is emberek a Földről a Marsra, talán sosem kerülhetnének kapcsolatba egymással.” Ez a forgatókönyv kizárná a földi és marsi emberek közti génáramlást, így hamarosan bekövetkezne a fajképződés.

Vajon milyen hamar? „Utálom még számszerűsíteni is, annyira spekulatív az egész – von vállat Solomon. – Úgy vélem, hogy legkevesebb több száz, de talán több ezer generációról beszélünk.” 

Ez a feltételezett folyamat különben sem cseng egybe földi tapasztalatainkkal, hiszen a telepesek kis csapatai itt anélkül hódítottak meg újabb és újabb területeket, hogy azáltal új emberfajok keletkeztek volna. 

Az őslakos amerikaiak és ausztrálok is megmaradtak Homo sapiensnek, pedig tizenöt, illetve ötvenezer éven át viszonylagos elszigeteltségben éltek a maguk kontinensein.

Igaz, Észak-Amerika és Ausztrália része a jól ismert Földnek, így természetes környezete közel sem jelentett akkora kihívást a hajdani felfedezők számára, mint a teljességgel idegen Mars. Solomon arra figyelmeztet, hogy senki sem láthatja előre az evolúció jövőbeli irányát.

Egyesek másként látják a kapcsolatot, amit egykor Muskváros lakosaival ápolni fogunk. A Mars Társaságot vezető Robert Zubrin például úgy gondolja, hogy bár a telepesek többé-kevésbé egyedi marsi kultúrákat hoznak majd létre, mégsem különülnek el új emberfajban – ehhez túlságosan közel maradnak a Földhöz, túl szoros kapcsolatot ápolnak a hátramaradottakkal. Szerinte ez történik majd a csillagközi telepesekkel, részben éppen az óhatatlanul is kialakuló kulturális különbözőségek miatt. 

„Elvileg meglesz a hatalmunk arra, hogy irányítsuk az evolúciót, hogy genetikailag megtervezzük és módosítsuk a gyermekeinket – jósolja Zubrin. – Ha letelepedtünk egy új csillagrendszerben, egyes helyeken az emberek azt mondják majd: »Remek ötlet, csináljuk ezt!«, míg máshol úgy gondolják, hogy »Ez erkölcstelen, ezért nem szabad megtennünk.« Akár megteszik, akár nem, ez különbözőségeket fog okozni.” 

Zubrin szerint ez az eltérés vezethet el a humanoidok Star Trekbe illő panoptikumához, amelyben a fajok csak olyan jelentéktelen különbségekben térnek el egymástól, mint a bőr színe és pikkelyessége, vagy a homlokredők száma és mérete.

A messzi-messzi űrgyarmatokon, távol a domináns eredeti kultúrától és homogenizáló törekvéseitől, bármilyen külső divatos lehet. Reménykedjünk benne, hogy a haspóló és a csípő- nadrág nem éli túl a GJ 273b-ig tartó utat. 

A gyarmatosítók és földi előfutáraik közötti génkeveredés hiánya természetesen még nagyobb szerepet játszhat fajunk csillagközi elterjedésében – ha még egyáltalán lesznek gének, amik keveredhetnének. Könnyen előfordulhat, hogy mire kilépünk a csillagok közé, már valamiféle fejlett kiborgként vagy testetlen tudatként létezünk majd.

Mars

Kövess minket a Facebookon!

LEGÚJABBAK

error:
Send this to a friend