A világmindenségben egyetlen lélek létezik, minden ebből a lélekből áramlik szét. A lélek nem háromdimenziós forma, hanem valamely más dimenzióban lévő létezés. Az összes lélek, ami bennünk, földi lényekben lakozik darabja, része az isteni elvnek, energiának.
Ezek a lelkek folyamatosan keresik, kutatják, vizsgálják egymást. Így ismeri, találja meg magát Isten, így ismeri fel magát, hogy létezik, hogy él. Számára mindegy, hogy ezt a feladatot hány lélek hajtja végre, – több, kevesebb, ez számára teljesen közömbös. Az eredmény mindig ugyanaz.
Az emberi test csak bizonyos mennyiségű lélekenergiát tud tartalmazni. Ennek nagysága mindig attól a személytől függ, akiben a lélek lakozik. A léleknek tömege van, melynek nagysága 21 gramm. A halál pillanatában, amikor a lélek elhagyja a testet, annak tömege kísérleti mérések szerint ennyivel lesz kevesebb.
A lélek nem a születés pillanatában, hanem a fogantatástól számított 3. hét múltán költözik bele a testbe, veszi azt birtokba. A léleknek a saját dimenziójában nincsen neme, a férfi és női részre való szétválasztódás csak ebben a fizikai világban történik meg.
Általában női energia költözik a nőkbe, férfi energia pedig a férfiakba, mert ez törvényszerűség. Előfordul, hogy a lélek helytelenül polarizálódik, ekkor a női, vagy férfi energia nem a lényegének megfelelő testet választja. Ez az állapot jön létre akkor is, amikor a lélek a beköltözés előtti pillanatban testet vált, és nem változtat a női, vagy férfi lelki energián.
Előfordul olyan helyzet is, hogy a léleknek át kell törnie különböző behatásokat, és be kell költöznie egy más nemű testbe akkor is, ha nem egyezik faji energiájuk. A csecsemőkori hirtelen halál szindróma akkor áll be, amikor a lélek személyisége meggondolja magát, és nem akar abban a testben élni.
Az ember halála után a test szétporlad, és visszatér a természet örökös körforgásába. A lélek azonban soha nem hal meg, mindig volt és mindig lesz, csak földi vázat vált. A lélek útja olyan, mint egy kíváncsi energia, mint egy kutató alak, aki meg akarja tapasztalni azt, hogy milyen érzés élni, milyen érzés átélni a fizikai, és egyéb más dimenziók világát. Ez a körforgás élteti magát a lelket, az isteni energiát.
A gyerekek általában 4 éves korukig emlékeznek vissza előző életükre, életeikre. Vannak olyan emberek, akik visszatérve a klinikai halál állapotából emlékeznek arra, hogy merre járt a lelkük, kikkel találkoztak, mi történt velük. Ezekben az esetekben az történik, hogy lelkünk oda megy, és azokkal találkozik, amire,
vagy akire vágytunk, amit gondolatainkban tettünk halálunk előtt.
A halál után a lélek nem bűnhődik, nincs mennyország, és nincs pokol. Az isteni elme semleges, nem tudja, mi a jó, mi a rossz. Számára ilyen nem létezik, ezek csak az ember számára létező fogalmak. A test elhagyása után nem lesz megvádolva semmivel, nem lesz rajta számonkérve semmi. Az isteni elmének a lelki tapasztalat a fontos. A földi lét kétféle lelkivilágot vonz magához: az elnyomóét, és az elnyomottét.
Ezek nem létezhetnek egymás nélkül, együtt egyensúlyban vannak az isteni elmével. A földi élet a léleknek egy iskola, melyben megéli az elnyomotti létet. Tanulnia kell belőle, meg kell változtatnia az útját.
Magasabb rendű lények ebbe a folyamatba nem avatkoznak bele, csak útmutatást nyújtanak egy bizonyos szint elérésekor. Nekünk, akiknek lelke ezt a fizikai valóságot éli meg, saját magunknak kell az elnyomotti formát leküzdenünk. Ez világegyetemi törvény. Bármiféle beavatkozás elvenné a tudást, a tapasztalatot olyanoktól, akik azért tartózkodnak a fizikai létezésben, hogy az áldozati gondolatvitelt leküzdjék.
Ha ez a tanulási folyamat sikerrel jár, és a lélek túljutott azon a ponton, ahol már nem az áldozat-elnyomott mentalitás létezik, akkor a gondolatvitel megváltozik, és többé nem fog elnyomói elméket vonzani magához. Minél többen érjük el ezt a fokozatot, és ismerjük fel egymást, annál nagyobb a remény arra, hogy megmentsük ezt a földet.
Mindannyian létezünk egy időben több helyen, életünk, lelkünk párhuzamosan másik létezésben is részt vesz. Tudat alatt kapcsolódunk önmagunkhoz, de nem ismerjük meg egymást, mert testünk más. Elmúlt életeinkből előbukkanó emlékeink zavaró tényezői jelen életünknek. Befolyásolják lelkünk evilági létezésben megvalósítandó célját.
Folytonos megjelenése miatt nem lehet csupán erre a létezésre koncentrálni. Pedig szükséges a fizikai létezésből adódó tapasztalatok elsajátítása, mert a léleknek végig
kell vinnie ezt a tanulási folyamatot. Ha ezt nem tudja megoldani, akkor újra vissza kell térnie és befejezni azt, amit nem tudott megtanulni. Az öngyilkosság is ehhez a folyamathoz vezet, hiszen a lélek még nem fejezte be az evilági tanulási folyamatot, ezért nem távozhat innen, vissza kell jönnie.
Amit a léleknek meg kell tanulnia, azt meg fogja tanulni. Csak tőle függ, hogy ez mennyi idő alatt fog bekövetkezni. Vannak, akiknek ehhez többször újjá kell születniük, és végig kell járniuk ezt a földi iskolát.
Felhasznált irodalom: Grüll Antal: Atlan (Az emberiség eredete)
