Ma már közismert, hogy a II. világháború alatt és az azt megelőző években világszerte folytak olyan nagyszabású haditechnikai fejlesztések, amelyek célja korong alakú repülőgépek megépítése volt.
Ezen a téren a legsikeresebbnek a náci fejlesztések bizonyultak.
A II. világháború után a szövetséges hatalmak egymással versenyezve igyekeztek minél több náci tudóst, rakétamérnököt és repülőgép-konstruktőrt foglyul ejteni és fejlesztési terveiket megszerezni.
Az angolok, franciák, amerikaiak és az oroszok osztoztak a náci csészealj technológia fennmaradt tervrajzain és kis létszámú tervezőgárdáján.
A zsákmányolt tervek alapján az ötvenes években az angolok és az amerikaiak megkezdték saját fejlesztésű repülő csészealjaik építését. Ezzel egy időben természetesen kezdetét vette az orosz csészealj-fejlesztési program is, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal napjainkban is tart.
Míg az angol és főleg az amerikai építésű repülő csészealjról rendszeresen kiszivárogtak információk, addig az orosz Gyiszkoplán elnevezésű, korong alakú repülő szerkezetről csak a nyolcvanas évek végén szerezhettünk hitelt érdemlő információkat az orosz Tehnyika Mologyozsi című folyóirat beszámolója révén.
A Gyiszkoplán-1 kifejlesztése a negyvenes évek végén, szintén a náci tervek felhasználásával történt Ivan Filimenko mérnök vezetésével. A tesztrepülésre 1950-ben az uljanovszki Légiipari Komplexumban került sor.
Már ennél a konstrukciónál is alkalmazták a nácik által kifejlesztett hidegfúziós motort. A motor továbbfejlesztésére és a szuperkorong tökéletesítésére több mint tíz évet fordítottak, és a Gyiszkoplán-2 csak 1962-ben emelkedett a levegőbe.
A fejlesztésben több mint nyolcvan üzem vett részt és bár a nehézvíz felbontása révén megoldott hidegfúzió elvén működő motor is megfelelően üzemelt, a kísérletek feltehetően tragédiába torkollak, mert Filimenkót félreállították, a fejlesztést törölték, a hidegfúziós motor sorsa pedig az ismeretlenség homályába veszett.
Filimenko csak a gorbacsovi időkben tűnt fel ismét a színen és egyre többen feltételezték, hogy újra indult az orosz csészealj program. Nem tévedtek. A Pravda című lap szivárogtatta ki az újabb híreket Jurij Rizsov akadémikusra hivatkozva, aki elkottyantotta, hogy rövidesen egy vadonatúj technológia felhasználásával készült repülőgépet mutatnak majd be a nyilvánosság számára.
Az új gép kéttonnás modelljét — amely az EPIK (EPIC) nevet kapta — a Moszkvától délkeletre, 650 kilométerre található Szaratov űrhajó- és repülőgép-fejlesztő üzemben tesztelték le.
Mint kiderült, a futurisztikus külsejű, különleges jármű terveit Lev Sukin mérnök kutatócsoportja már tizenöt évvel korábban, Filimenko terveit is felhasználva, készítette el, de megvalósítására csak a kilencvenes évek elején kerülhetett sor.
Időközben elkészült az EPIK továbbfejlesztett változatának modellje is, amely egy Boeing 747-es méretéhez hasonló, 36 x 25 méter nagyságú, négyszáz fő szállítására alkalmas repülőgép, amely a Tarjelka (Tányérka) elnevezést kapta.
Mint kiderült, a hírek kiszivárogtatásának egyetlen célja az volt, hogy a szinte bármilyen talajra — még vízre is — leszállni képes jármű gyártásához és továbbfejlesztéséhez a vasfüggöny lehullása után nyugati befektetőket találjanak.
