Gyermekeiket úgy nevelik, hogy akkor se ébredjenek fel, ha álmuk ijesztő – A szenoik álomkultúrája

Az állítólagos „primitíveknek” meglehetősen fejlett az álomkultúrájuk, így például a szenoiknak is, akik a malajziai őserdőkben élnek, s akikről először Kilton Stewart írt 1935-ben.

Bár az e néptörzsről szóló beszámolók meglehetősen ellentmondásosak, az bizonyosnak tekinthető, hogy e törzs tagjai a tudatos álmodást mesteri szintre fejlesztették.

Mint azt Kilton Stewart, a „Dream Theory in Malaya” c. könyvében leírja, a szenoik gyermekeiket úgy nevelik, hogy akkor se ébredjenek fel, ha álmuk ijesztő.

Így gyermekeik az idők során olyan tapasztaláshoz jutnak, hogy álomviláguk megváltoztatható, hogy ők maguk meg tudják változtatni azt.

A szenoik úgy képzelik, hogy álmukban istenekkel, démonokkal, s a már elhaltak szellemeivel lépnek kapcsolatba.

A felnőttek megtanulják, hogy hogyan lehet ezeknek az álomalakoknak megálljt parancsolni, sőt, győzni felettük, ajándékokat kicsikarni tőlük.

Rendszeresen előre tervezett álomterveket hajtanak végre, s ezek eredményeivel éber életüket kívánják jobbá tenni.

Miután az álmokat a törzsi tanácsban rituális módon adják elő, az egyes ember álma megfejtésében az egész közösség részt vesz.

Mielőtt röviden bemutatnánk a szenoik álommal kapcsolatos elképzeléseit, fontosnak látjuk, hogy egy olyan jelentős tényt közöljünk, amelyet maga Stewart is csodálkozva írt le, persze nem utolsó sorban azért, hogy a figyelmet fokozza.

Ebben a népcsoportban sem antiszociális magatartás, sem gyilkosság vagy emberölés nincsen. Az elmebetegség is igen ritka.

S most álljanak itt azok a legfontosabb elképzelések, amelyek szerint a szenoik eltöltik életüket:

  • Az ellenséges álomalakokat az álom-én köteles megtámadni és megölni. Ebben más álomalakok segítségét igénybe lehet venni.
  • Az álomalakokat csak akkor éljük át negatívan, ha félünk tőlük.
  • A sze*uális álmokat végig kell vinni egészen a kielégülésig. Befejezésül álombeli partnerüktől ajándékot kell kérni, pl. egy dalt, egy táncot, egy költeményt, vagy valami olyasmit, ami eltanulható.
  • A gazdag szerelmi élet az álomban azt jelenti, hogy az álom szellemei jóindulatúak az álmodóval szemben. Az álmodó a kapott „ajándékot” ébren „adja tovább” a törzs többi tagjának.
  • A törzs szociális összefüggését az álomélet és az ébrenlét együttesen képezi.

Ez a törzs abban a szerencsés helyzetben volt, hogy létfenntartásról úgyszólván „mellékesen” tudott gondoskodni. A környezeti körülmények lehetővé tették, hogy álomkultúrájuk legyen a fő foglalkozásuk. Az ilyen álomkultúra persze sokkal sikeresebb, mint egy álom-napló, ha mindkettő fő célja, hogy emlékezzünk álmainkra, s tegyük tudatossá álom szimbólumainkat.

Hátrányaink nyilvánvalóak. Először is szociális életünk egyáltalán nem teszi lehetővé, hogy álmainkkal közösen és intenzíven foglalkozzunk.

Másodszor –legalábbis általában- miután nem hiszünk a szellemekben, semmi sem motivál bennünket arra, hogy a sötétség szellemeivel vívott harcban próbáljuk személyiségünket tovább fejleszteni.

Szellemek helyett adóbevallásokkal és nárcisztikus zavarokkal kell megküzdenünk. És ez is éppen elég. Ezen kívül hiányzik belőlünk a szenoik naiv világképe.

Hol vannak azok az idők, amikor egy szenoi tudatlanságával tudtunk megharcolni álmaink sárkányával. Vagy kitörünk álmunkból, mert nem ismertük fel az álomállapotot, mint olyat, vagy mert a bátrakhoz tartozunk, egy kicsit később törünk ki.

Azután persze az álomterápiás ülésen végiggondolhatjuk, mit is szimbolizált a sárkány. Általában lehetetlen számunkra egy ilyen jellegű álomkonfliktus kellemes megélése.

Azon kívül; még ha az álomállapotot fel is ismernénk, mint a szenoik, még ha félelem nélkül állnánk is ott, szemben a sárkánnyal,a szenoik éretlen, naiv „mindent-bele” szemlélete mégiscsak idegen számunkra, nem igaz?

álom tudatos álom

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend