Jim DeKorne neve valószínűleg ismerősen cseng az ezoterikus témák szerelmesei számára. A szerő-kutató Pszichedelikus-sámánizmus című könyvében sok más érdekesség mellett a szinkronisztikus eseményekkel és az úgynevezett „hazatérő tárgyak” jelenségével kapcsolatban is különleges történeteket mutat be.

Az alábbiakban most az egyik legérdekesebb ilyen beszámolót olvashatjuk tőle:

„Mikor 1969-ben harmadik feleségemmel megismerkedtem, különös ezüstkeresztet adományozott nekem, egy ismeretlen észak-amerikai indián ezüstmester keze munkáját.

Képzeljünk el egy kilapított sarlót, hosszú nyéllel, melyet csonka keresztdarab vág ketté, nagyjából egy keresztény feszületnek megfelelő arányban – s máris van némi fogalmunk arról hogyan is nézett ki.

Körülbelül egy hüvelyknyi (2,54cm) hosszú volt, parányi türkiz berakással a hosszanti és szélén található lapok találkozásánál. Különféle geometrikus ábrák voltak több helyen az ezüstbe ütve. Valaki azt mondta rá, hogy kopt kereszt, de sohasem tudtam igazolni, sőt igazság szerint sosem láttam más ilyen keresztet.

Alig egy évig viseltem a nyakamon, mikor is a lánc elszakadt, és elveszett. Ez Santa Fe-ben történt, valamikor 1970-ben.

1972 őszén igen rosszul állt a szénánk, az önfenntartó tanya végül is nem váltotta valóra romantikus álmainkat. Elfogadtam egy angoltanári állást egy arizonai bentlakásos magániskolában. Az első szemeszter végén sikerült eltörnöm a jobb karom. Tíz hétig volt gipszben.

Minden diák elutazott a karácsonyi szünetben, mi viszont maradtunk az iskolában, mivel nem kívántunk Új-Mexikóban telelni a fafűtésű kályha mellett, hiszen képtelen lettem volna fűrészelni vagy fát vágni. A gipsz kényelmetlenségével egy hónapig tartó szakaszosan jelentkező krónikus fejfájásrohamok párosultak. Iszonyú fájdalom ez, mely tizenhat éves korom óta hol eltűnik, hol megjelenik. (Akik nem ismernék, azoknak elmondom, hogy az orvosok szerint ez a fajta fejfájás sokkal fájdalmasabb, mint a migrén.)

Mondanom sem kell, eléggé ki voltam készülve, úgyhogy az a vakáció mindennek volt mondható, csak kellemesnek nem. Teljesen kiborultam. Rémes emlékeim vannak, ahogy gipszemmel ütöm a falat tehetetlen kétségbeesésemben, amint a kín fehéren izzó pengéje két órán át hasítja szét az agyam, s két óra múlva az egész kezdődik elölről.

Zokogtam és üvöltöttem, egy olyan istenhez imádkoztam, akiben még azt sem tudtam, hogy hiszek-e, olyan bűnök bocsánatáért,melyeket nem tudtam, hogy vajon elkövettem-e. Feleségem semmit sem tehetett, csak állt tehetetlenül az őrjöngések alatt.

Nem volt fájdalomcsillapító, mely hatott volna, a maroknyi Seconal kapszulának csak annyi értelme volt, hogy kellemetlenül bugyután álltam a megsemmisítő erejű kínnal szemben.

Egy reggel, a fentiek kellős közepén, bementem a hálószobánkba, és

legnagyobb megdöbbenésemre rátaláltam a régen elvesztett kopt keresztre, tisztán kivehetően ott hevert a padló közepén. Öt perccel azelőtt még nem volt ott.

Feleségemmel órákig próbáltunk racionális magyarázatot találni arra, hogy hogyan kerülhetett oda. A kereszt akkor már majdnem három éve elveszett Santa Fe-ben. Másfél évig még Új-Mexikóban éltünk, aztán pedig ebben az arizonai internátusban, a padlószőnyeget az elmúlt huszonnégy órán belül porszívózták (az iskola porszívójával), én pedig betegségem miatt szinte folyamatosan a szobában voltam két hete.

Mégis, honnan került elő?

Bármilyen valamire való tudományos materialista könnyűszerrel legyintene erre a történetre, mondván, hogy vagy hallucináció, vagy véletlen. Ha szkeptikus hangulatban vagyok, ugyanezt gondolom jómagam is.

Elég különös történet ez, én pedig az idő legnagyobb részében teljesen normális életet élek egy normális világban. Másképp mondva, lehetséges, hogy önálló, tudattalan képzelőerővel rendelkezem, és képes vagyok furcsa illúziókat kergetni, csakhogy elszórakoztassam az egómat. Lehetséges.

Mindenesetre képtelen vagyok megmagyarázni, hogyan került a kereszt a hálószoba padlójára, ha egyszer évekkel azelőtt elvesztettem egy hatszáz mérföldre (kb. 1000 km-re) található városban. Ez nem hallucináció, s ezért tűzbe tenném a kezem.

A tényeket kielégítő egyik magyarázat, melyet kutatók fedeztek fel, hogy az erős személyes stressz előidézheti a poltergeist jelenséget, azaz a lelki feszültség gyakran összekapcsolódik paranormális fizikai eseményekkel.

Jung szintén megemlíti, hogy a szinkronicitás-tapasztalatot kivétel nélkül lelki stressz előzi meg. Én pedig igen alapos stresszhatás alatt voltam, mikor ez az esemény történt, de maga a mechanizmus, ahogy mindez elősegítette egy régen elveszett, elfelejtett tárgy aláhullását a levegőből, teljes rejtély marad.

TANULSÁG: A tudat oly módon is kölcsönhatásba léphet az anyaggal, mely meghaladja az okság téridő rendszerét.”