2009. október 6-án egy amerikai fiú — Erik Medhus —egy negyvenötös kaliberű pisztollyal véget vetett életének, kimondhatatlan fájdalmat okozva családjának, egyben azonban elindítva egy olyan misztikus párbeszédet e világ és a másvilág között, ami a legújabb kori médiumitás egyik legrendkívülibb esetének tekinthető.
Erik története bejárta a világot, internetes blogokon keresztül jelentkeztek olyanok, akikkel halála után kontinensnyi távolságokból lépett kapcsolatba, minderről pedig a közelmúltban Fiam és a túlvilág címmel egy dokumentumértékű könyv is megjelent…
Erik Medhus halála megrázó volt, ám nem volt benne semmi természetfeletti. A bipoláris zavarokkal küzdő, érzékeny, húszéves fiú lelki szenvedései elől menekült a maga választotta végbe, materialista felfogású családja pedig úgy érezte, örökre elvesztették őt.
Anyja, Elisa Medhus azonban -dacára, hogy maga is ateista orvosként élte életét -mégsem tudott ebbe belenyugodni, így gyásza mellett elindult egy olyan úton, amely végül nagy megdöbbenésére a fiával való különös találkozáshoz vezetett.
Tanulmányozva a halálközeli élmények, a tudatkutatás és a legmodernebb kvantummechanika hipotéziseit, végül a médiumi kapcsolatfelvétel mellett döntött. Mindezt az is indokolta, hogy az Erik halála utáni napokban számtalan különös dolog történt a családban, amire nemigen találtak magyarázatot.
A fiú nemcsak szülei és nagyszülei álmában jelent meg döbbenetes valószerűségben, de olyan jeleket is adott ami már leginkább egy kísértetjárásra emlékeztetett. Nővére egy éjszaka – amikor az egyetemi vizsgájára készült – azt vette észre, hogy az asztalon égő – Erik emlékére gyújtott – gyertya lángja a moccanatlan levegőjű szobában a legkülönfélébb irányokba hajlik.
Amikor óvatosan azt kérte, hogy néhai öccse az ő kedve szerint „irányítsa” a lángot, az – a leglehetetlenebb módokon – pontosan úgy is égett. Erik szinte tapintható ‚jelenlétéről” a következő hetekben egyre több rokon és ismerős számolt be, a java azonban csak ezután következett. A család lakásában fiókok nyíltak és csukódtak „önmaguktól”, elektromos konyhai eszközök kapcsolódtak be, sőt az étkezőasztalon maguk az ételek is megmozdultak, majd csúszkálni kezdtek. A szubjektívnek mondható „érintések” és „bizsergések” mellett a kicsengő telefonból Erik „szólalt” meg, apróbb tárgyak tűntek el és jelentek meg a legfurcsább helyeken.
Érthető módon e rejtélyes jelenségek felett már nem lehetett szemet hunyni. Erik édesanyja ekkor határozta el, hogy minden ideológiai fenntartása mellett médiumokhoz fordul, Kim O’Neill és Jamie Butler, a két közvetítő pedig ezt követően egy sosem tapasztalt világra nyitott ajtót neki.
Erik megszólal
A fiú anyja bizakodóan, de kritikusan várta az első alkalmat, ám amikor Kim O’Neill — vagyis Erik — beszélni kezdett, a kétségei szertefoszlottak. Kim ugyanis — aki egyébként nem ismerte a fiút — pontosan olyan stílusban és szófordulatokkal tolmácsolta az üzeneteket, ami Eriket egyedülálló módon jellemezte. Ezt pedig nemigen lehetett a véletlen számlájára írni, mert Eriknek nemcsak sajátosan fanyar humora volt, de meglehetősen szabadszájúan is fogalmazott, gyakran kifejezetten obszcén kifejezéseket használva.
A médium emiatt érzett zavarát Erik anyja oldotta fel, aki fiára ismerve immáron teljes bizalommal bonyolódott bele abba a párbeszédbe, amely az élet, a halál és a túlvilág titkait tárta fel előtte. Erik részletesen elmesélte az öngyilkosságát követő élményeit, beleértve a család által tapasztalt jelenségek hátterét, fényt derítve a túlvilágról elkövetett „csínytevéseire” és arra, hogy a halál után egy ideig a személyiség még nem sokat változik.
Misztikus ..megjelenéseiben” a búcsú szándéka vezérelte, ám hamar rájött, hogy a két világ között az átjárás lehetősége tartósan megmarad, legalábbis a másvilág oldaláról. Beszámolójában a halálközeli élményekből ismert testelhagyás ugyanúgy szerepelt, mint az életáttekintés beavatás jellegű felismerései, amelyek az életet a lélek kalandjaként és tanulási, tapasztalási lehetőségeként mutatják be.
A túlvilágot meglehetősen kötetlen helyként írta le, ahol a tudat a saját valóságát teremti meg, ami külsőségeiben jobbára a földi környezetet eleveníti fel, stabilnak látszó, egyben bármikor alakítható formában. A maradandóbb lényeget mégis a fény, a rezgések és az érzések allegóriáival határozta meg, ami egyben a földi lét láthatatlan háttere is, és csupán az anyag és az idő általunk tapasztalt illúziói fedik el.
Az idő természetét tekintve többször hangsúlyozta, hogy egyszerre létezik az egyidejűség és az időben való tetszőleges helyű észlelés, amit viszont az evilági tudatállapotokban nemcsak megélni, de elképzelni sem igen tudunk.
Kim O’Neill és Jamie Butler, az Eriket „tolmácsoló” médiumok igen gyakran jelezték, hogy a fiú sokszor képekben, szavak nélkül fejezi ki magát, amit meglehetősen nehéz „lefordítani”, máskor viszont a legemberibb, leglazább szlengben humorizál, akár a „legszentebb” dolgokkal kapcsolatban is. Sokszor úgy tűnt, hogy Erik a földi húszévesek bulizós életét éli tovább, odaát is motorozik, horgászik és a haverokkal barátkozik, a lényegi különbség azonban új jelene és régi múltja között az volt, hogy végleg levetkezte keserű depresszióját, ami az öngyilkosságához is vezetett.
Elmondása szerint a lélek útja a félelemből a szeretetbe vezet, ezt felismerni és beteljesíteni a földi létben nehezebben lehet. Erik minden lazasága mellett ugyanakkor alapos és mélyen elgondolkodtató válaszokat adott a lét legnagyobb kérdéseire. Beszélt a tudatnak az emberen messze túlnyúló természetéről, az idő, a tér és az anyag sajátos valóságáról, a lét értelméról és céljáról, valamint egy olyan egyetemes Istenről, aki a földi világ képzeletét nagyban felülmúlja.
Elmondhatjuk. hogy Erik Medhus a túlvilág egyik legkülönösebb hírvivőjeként mutatkozott be a médiumokon keresztül, a lényegi kérdés persze így is megmarad. Valóban Erik beszélt? Nem lehet, hogy a párbeszéd csak a médiumok fantáziájában született meg, a korábbi „jelek” pedig csak jóhiszemű tévedések és érzékcsalódások voltak? Nem valószínű. A tudat magasabb dimenzióit kutató tudományos parapszichológia tanulságai ugyanis a psziché komplex és kollektív struktúrájában már mindezt elképzelhetővé teszik.
Túlvilág, hol vagy?
A mai parapszichológia kezdeteit az ezernyolcszázas évek közepén végzett első médiumi vizsgálatok jelentették. Az akkor még pszichikus kutatásnak nevezett irányzat fő célja a túlvilági lét lehetőségének vizsgálata volt, vagyis az, hogy mennyire lehet hitelt adni a médiumok beszámolóinak. Bár a halál utáni „élet” valóságossága máig nem nyert egyértelmű bizonyítást.
A parapszichológia tényei a tudat természetét már teljesen új megvilágításba helyezik. Mára már ismert, hogy tudatunknak vannak olyan észleletei és hatásai, amelyeket nem kötnek a tér és az idő korlátai, fizikailag árnyékolhatatlanok, és kollektív jellegűek. Ilyenek az úgynevezett érzékszerveken túli észlelősek, mint például a telepátia és az előérzetek, illetve a pszichokinézis, ami a tudatunknak a környezetre nem fizikai úton kifejtett hatását jelenti, idetartozik a véletlenek befolyásolása és a tárgyakra gyakorolt hatás.
Ezek azt bizonyítják, hogy tudati tevékenységeink nemcsak az agyon belül értelmezhetőek, hanem magasabb dimenziókban is kölcsönhatást tartanak a környezettel. Azt, hogy a tudat milyen szintú kapcsolatban áll az aggyal, a halálközeli élmények tanulságaiból kiindulva alapjaiban érdemes újragondolni.
Az 1970-es évek óta ugyanis rengeteg hiteles megfigyelés gyúlt össze arról, hogy tudatunk a klinikai halál állapotában, sőt agyműködés nélkül is képes észlelni nemcsak a környezetét, de távoli helyszíneket és más dimenziókat is. Erik Medhus sajátos beszámolóját tehát talán érdemes mégis komolyabban venni, egyrészt mert összevetve más médiumi közvetítésekkel és idevágó periférikus tudatkutatási eredményekkel egy nagyobb valóság képét rajzolja elénk, másrészt azért is, mert ezeket a végső kérdéseket a legemberibb közvetlenséggel, szokatlanul friss humorral és fiatalossággal tolmácsolja nekünk, testben élőknek.
Paulinyi Tamás. író, pszi-kutató | Elixír magazin
