A kogikkal történt tapasztalásaim vezettek arra, hogy a bennszülött törzseket érintő élményeim a spiritualitással és az emberi képességekkel kapcsolatos leckéknél jóval mélyebb értelemben nyilatkozzanak meg számomra.
Amit megtanítottak és megmutattak nekem, megvilágította előttem a sötétben való látás képességének spirituális ideáját. Segítségük nélkül talán soha nem leltem volna rá a szívben rejlő titkos helyre. Szerető segítségükért örökre adósuk leszek.
Éppen befejeztem egy Ég/Föld tanfolyamot Marylandben, amikor egy fiatal fehér férfi odajött hozzám, s közölte, őt a guatemalai maják küldték, hogy átadja egy, a kolumbiai Sierra Nevada hegységben élő kogi törzsről rábízott üzenetet.
Meghallgattam, noha a kogi törzsről még soha életemben nem hallottam. Elmondta, hogy a kogi nép egyike azon törzseknek, melyeknek, azáltal, hogy magasra felhúzódtak a Sierra Nevada de Santa Marta hegységbe, jobbára sikerült megmenekülniük az 1500-as spanyol inkvizíció elől.
Megközelíthetetlenek voltak, ezért meg tudták tartani eredeti kultúrájukat és vallási hiedelmeiket. Még ma is éppen úgy élnek, miként tették ezer évvel ezelőtt.
E törzsön belül létezik egy mamáknak nevezett csoport, akiket a kogik nem emberi lényeknek, hanem a Föld tudatossága részének tekintenek, s akik fenntartják a bolygó ökológiai rendszerének egyensúlyát. A kogik úgy tartják, a mamák nélkül a Föld elpusztulna.
A mamák a kogi törzs spirituális vezetői, és olyan tiszteletben tartják őket, mint Jézust a keresztények, vagy a muszlimok Mohamedet. A fiatal férfi szerint, aki ezt a történetet elmesélte nekem, a mamák teljes sötétségben is képesek látni, belső víziójukban szemmel tartják az egész világot, és bensőséges kapcsolatban vannak a Földanyával, akit ők Alunának neveznek.
Hihetetlenül érdekes, hogy amikor a törzsben egy csecsemőről felfedezik, hogy mamának született, vagy azzá fog válni, egy szokatlan helyre viszik, hogy speciális képzésben és nevelésben részesüljön.
A régebbi időkben egy barlang szolgált a képzés helyéül, manapság azonban a csecsemőt egy természetes anyagokból épített különleges építménybe viszik, ahová semmi fény nem hatolhat be. A csaknem teljes sötétségben a gyermeket növekedése sorait kizárólag fehér ételekkel táplálják, s csupán annyi fényt engednek be, hogy éppen ne vakuljon meg.
Mindemellett rendkívül különleges spirituális képzésben részesül. Kilenc évig tökéletes sötétségben marad, megtanul szemei használata nélkül látni, miként a világszerte egyre-másra felbukkanó szuperpszichikus gyermekek. Kilencéves korában a gyermeket kiviszik a fényre, hogy a szemével is megtanuljon látni. Micsoda élmény lehet!
Nehéz elképzelni, milyen lehet kilencéves korban először megpillantani ezt a csodálatos bolygót. A fiatalember, aki a kogikról és a mamákról mesélt, egy másik történet ismertetésébe fogott arról, hogy miért küldték el hozzám.
Azt mondta, a kogi mamák nemcsak hogy képeset látni bármely helyet a világon, hanem éppúgy, mint a Kopik, a maorik és sok más bennszülött törzsek, képesek a jövőbe látni.
Azt állította, a kogi mamák egész történelmük során még soha nem tévedtek a jövőt illető előrejelzéseikben. A kogi mamák szerint a huszadik század utolsó napfogyatkozásának idejére, mely 1999. augusztus 11-én ment végbe, a világ techno-kulturális népeinek, a Föld tudatának egy másik síkjára kellett volna kerülniük, maguk mögött hagyva a természeti népeket és bennszülött törzseket, hogy ők örököljék a földet (Ez a Biblia szavaira emlékeztet, miszerint az „alázatosak fogják örökölni a földet”.
Ez a jóslat egyezést mutat azzal, amit Edgar Cayce, az „alvó próféta” mondott; előrejelzése szerint 1998 telén a Föld pólusai elmozdulnak, s a bolygón hatalmas változások mennek végbe. Sok new-age „hívő” gondolta úgy, ez azt jelenti, hogy a világ tudatosságának nagy része a negyedik dimenzióba mozdul.)
A fiatalember közelebb csúszott hozzám, mintha hangsúlyozni szeretné következő szavait. Lehalkította hangját, és azt suttogta, „1999. augusztus 12-én a kogi mamák látták, hogy mi, a techno-kultúra képviselői, még mindig a Földön vagyunk.
Meditációba mélyültek, hogy megtudják, vajon mi lehet az oka ennek, mivel hosszú történelmük során ez volt az egyetlen eset, hogy jóslatuk nem vált valóra.” A fiatalember szerint ott a sötétben a kogi mamák az egész bolygó felszínén fényeket láttak — melyek nem voltak ott azelőtt.
E fényeket vizsgálva a mamák úgy találták, hogy azoknak az embereknek a kisugárzását érzékelik, akik megismerték saját fénytestüket, melyet az ősi időkben Mer-Ka-Bának neveztek.
A mamák úgy hitték, hogy fénytesteikkel ezek az emberek változtatták meg a történelem folyását. A Mer-Ka-Ba tudományának tanítójaként jól tudom, hogy miután emlékezetünkbe idéztük Mer-Ka-Bánkat, bizonyos képzéssel gondolataink és érzéseink révén bármit meg tudunk valósítani. A kogi mamák szerint néhányan valóban oly mértékben átformálták a külső világot, hogy egy új valóság öltött testet.
Természetesen, ha mindez igaz, az emberi képességek természetének még mélyebb szintje kezd megmutatkozni előttünk. (Az érthetőség kedvéért, a kogi mamák nem gondolták, hogy tudjuk, mi módon kell használni ezt a bennünk rejlő adottságot.)
A következő információk rendkívül érdekesek. Az amerikai Légierő felvette velem a kapcsolatot, amikor a szennyezettség eltávolításán dolgoztam s a személyes beszélgetések során valami igazán érdekfeszítő dolgot fedtek el előttem.
Számos Mer-Ka-Ba tanítványom számolt be arról — és jómagam is megtapasztaltam —, hogy a Mer-Ka-Ba előszöri aktiválásának pillanatában néha fekete helikopterekkel körülvéve találták magukat.
Gyakran megesett, hogy a helikopterek egyszerűen nem mentek el, hanem követték őket mindenhová, és akár hetekig vagy hónapokig a közelükben maradtak.
A légierő egy őrnagya azt monda, hogy amikor a Mer-Ka-Ba korong széttágul, egyetlen személy fényteste is körülbelül ugyanolyan erős energiát (mágneses impulzust) bocsát ki magából, mint egy tizenötezres kisváros.
A Légierő műholdjai érzékelik az ember fénytestét, és a képét kivetítik a rendszer számítógépes képernyőire. Mindez több éven keresztül óriási aggodalmat okozott az amerikai hadseregen belül, most azonban már tisztában vannak vele, hogy ez csupán egy, a Földön kibontakozóban lévő új tudatosság részét jelenti. Ha tehát a Légierő képes volt „látni” a Mer-Ka-Ba mezőt, a kogi mamák vajon miért nem tudták megpillantani?
A fiatalember rám nézett, s ártatlan arckifejezéssel azt mondta, „A kogi mamák szeretnének köszönetet mondani Önnek a Mer-Ka-Ba tanításáért, s a világ megváltoztatásáért.”
Azután átnyújtott egy kis zacskó élénkvörös pamutkendőbe csomagolt dohányt, a kogi mamák megbecsülésük jelének szánt ajándékát. Nem voltam felkészülve a váratlan ceremóniára, így hát körbepillantottam, s egy közeli bokorról leszakítottam egy vörös rózsát, hogy átadja viszonzásul a kogi mamáknak. Azután vége lett.
Távozása után egy ideig még betöltötte a gondolataimat az élmény, ám hamarosan megfeledkeztem a kogikról, s gondolataim visszatértek életem ismerős világába. Nem hittem, hogy még hallok felőlük valaha. Elszállt néhány hónap, mögöttem volt egy másik tanfolyam, amikor ismét megkeresett ugyanez a férfi, ismét egy üzenettel a tarsolyában a kogi mamáktól.
Közölte, a kogi mamák találkozni akarnak velem, s megtanítani a „nyelvre, melynek nincsenek szavai”. Azután tudtomra adta, hogy igen szokatlan lenne számukra az Egyesült Államokba jönni, mert közülük csupán három ember hagyta el valaha is Kolumbiát, de ha én kérem, megtalálják a módját, miként jöhetnének el.
Igazából azt szeretnék, ha én utaznék el a Sierra Nevada de Santa Marta hegységbe, s ott találkoznék velük. Gondolkoztam egy ideig az üzeneten, majd meditációba mélyedtem, s angyalaim engedélyét kértem, hogy részt vegyek ebben az új kalandban. Mindketten rám néztek, s nyomban biztosítottak jóváhagyásukról. Kinyitottam a szemem, és azt mondtam, „Igen, hadd történjen meg”.
Két választás állt előttem: vagy elmegyek a kolumbiai hegyekbe, vagy hagyom, hogy a mamák találjanak meg engem. Tudván, hogy időbeosztásom igen szoros a jövő évre nézve, azt kértem, hogy inkább ők jöjjenek.
A férfi habozás nélkül válaszolt, „Továbbítom az üzenetet”, és minden további nélkül távozott. Hazafelé a repülőn végre volt időm gondolkodni erről a dologról. Noha nem tudtam, mi módon fognak a kogi mamák rám találni, biztos voltam benne, hogy meglelnek.
Személyesen volt alkalmam megfigyelni bennszülött embereket oly módon kommunikálni ebben a szokványos világban, amit a legtöbben nehezen hinnének el. Lássunk mindjárt egy példát erre: Taos Pueblo népe Új Mexikóban megkért, hogy vegyek részt egy szertartásban, melynek célja segíteni begyógyítani a fehérek és a rézbőrűek közötti fájdalmas sebeket.
A szertartás időpontját egy bizonyos jövőbeni nap napfelkeltei óráira tűzték ki. Elérkezett a kijelölt nap, s a nap éppen felkelni készül a horizonton, amikor három teljes tolldíszbe öltözött huichol indián sámán érkezett körünkbe, s kért engedélyt a részvételre.
Jimmy Reyna, egy taos pueblói bennszülött, aki a ceremóniát vezette, megkérdezte őket, honnan értesültek a szertartásról, mivel a résztvevőket megkérték, hogy ne tegyenek róla említést senkinek. Azt mondták, egy peyote (indián sámánok által használt gombaféle) szertartásban vettek részt Mexikóban, s akkor látták e ceremónia vízióját.
Vezetőik úgy döntöttek, e három ember menjen el a mi szertartásunkra, ezért az alkalomhoz illően felöltöztek, s elgyalogoltak Taos Pueblóig. Mindez egészen lenyűgöző, hiszen háromszáz mérföldre éltek az Egyesült Államok határától, s onnan további háromszáz mérföldet kellett megtenniük Taos Pueblóig — hatszáz mérföld, és senki sem állította meg őket!
Átkeltek a Rio Grandén, autópályákon gyalogoltak keresztül, szögesdrót-kerítéseken másztak át, s mindössze öt perccel a szertartás kezdete előtt érkeztek meg — s mindezt teljes ünnepi díszben.
Az élet s az emberi képességek jóval nagyobbak annál, mint amilyennek a legtöbb ember tartja. Tehát vártam, hogy a kogi mamák valahogyan felvegyék velem a kapcsolatot, habár elképzelni sem tudtam, miként fog megtörténni.
(Felhasznált irodalom:Drunvalo Melchizedek:Élet a szívben/szerkesztette:Rejtélyek szigete)
