Ki volt az első UFO-kutató? Erre a kérdésre nagyon nehéz megadni a választ, hiszen a mai napig heves vita folyik még arról is, hogy mikorra tehetjük az UFO-kutatás tényleges kezdetét.
Egy általánosan elfogadott teória szerint a szervezett adatgyűjtés a múlt század negyvenes éveiben kezdődött meg, ám kétségtelen, hogy már jóval előtte is akadt egy-két aktivista, aki szabadidejében különleges esetek felderítésével foglalkozott.
Ezek közül a legnagyobb személyiség egy holland származású újságíró és filozófus, Charles Hoy Fort volt. Egy ember, aki szinte az egész életét annak szentelte, hogy racionális magyarázatot találjon a megmagyarázatlan jelenségekre.
Sajnos a Fort név még manapság sem cseng ismerősen a magyar UFO-kutatói berkekben, holott néhány országgal arrébb, kissé nyugatabbra a kisebb-nagyobb szervezetek szinte minden évben megemlékeznek arról a személyről, aki a XX. század első felében totális támadást kezdeményezett az „új istenek”, a dogmák és a mindenható tudomány ellen.
Charles Hoy Fort 1874. augusztus 6-án született Albany-ben. Szülei Hollandiából bevándorolt jómódú üzletemberek voltak, akik megfelelő anyagi hátteret tudtak biztosítani három gyermeküknek.
A legidősebb gyermek Charles volt, így már kiskora óta aktívan részt vett a családi vállalkozásban. Nem szerette a szüleit, különösen az apját nem, akit egy későbbi írásában a „kegyetlen” jelzővel illetett.
Tizenöt éves korában levelet írt írói példaképének, Verne Gyulának, akitől önéletrajzot kért. Verne gondolkodása és írói pályafutása nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az ifjú Charles figyelme a különös jelenségek felé irányuljon.
Tizennyolc évesen elhagyta a családi házat, s New Yorkba ment szerencsét próbálni. Újságíró lett, saját lapot indított. Huszonkét évesen, miután beutazta az USA-t, Skóciát, Írországot és Angliát, egy dél-afrikai városba, Capetownba kerül, ahol ledönti lábáról a malária. Gyógyulása után hazatér New Yorkba, ahol megismerkedik későbbi feleségével, Anna Filannal, aki régebben apja házában cselédként dolgozott.
Bár a szülei a társadalmi különbségek miatt ellenezték a házasságot, az mégis megköttetett. Fort keményen dolgozott, lepkék preparálásával és különféle magazinoknak írt cikkekből tartotta fenn a családját.
Soha nem gazdagodott meg, ezt mi sem jelzi jobban, hogy élete végéig egy kis bronxi lakásban élt szerényen, de nagy szeretetben és boldogságban a feleségével. Annának nagy szerepe volt abban, hogy férje nyugodt és zavartalan körülmények között hódolhasson kedvenc időtöltésének, a paranormális jelenségek kutatásának.
Aki — miután szülei meghaltak —, eladta a családi fűszerboltot és életjáradékot kötött magának, így élete végéig zavartalanul kutathatott könyvtárakban és múzeumokban.
Fort paranormális kutatása szenvedélyes gyűjtőkedvéből fakadt. Igazi pályafutása 1906-ban kezdődött, ekkor gyakorlatilag beköltözött a New York-i városi könyvtárba, és minden idejét a tudományoknak szentelte. A pókhasú, ázsiai orrú, vastag fémkeretes szemüveget és gurgyijevi bajuszt viselő „professzor” rettentő mennyiségű könyvet, újságot és folyóiratot böngészett át. Jegyzeteket készített, melyet otthon az íróasztala melletti cipős dobozokban rendszerezett.
American Almanach, London Times, Annual Record of Science, Les Annales de la Societe Etomologiqe de France, Philosophical Magazine, Meterological Journal — csak néhány lap, melynek nem egy esetben húsz évfolyamát is alaposan átolvasta különös és megmagyarázatlan esetek után kutatva.
Békaesők, meteorok, gömbvillámok, repülő korongok, idegen élőlények, szárnyas idegen, fekete hó, különös eltűnések, kék holdak, zöld nap és még további huszonötezer jegyzet.
Tények, melyeket a tudomány nem volt hajlandó tudomásul venni. Beszámolók gyűjteménye, melyek a „Túlzott egybeesések menhelye” címet viselték azzal a céllal, hogy megjelentetve majd felverik a csendet. Ám nem történt semmi. Egy szép napon aztán Charles, aki betegesen rettegett attól, hogy egy kóbor parázs elpusztítja a kartotékját, az egész gyűjteményt önszántából elégette.
Úgy gondolta, csak a küszöbén toporog mindannak, amit vaktában keresett. 1920-ban — csalódva az életben — Londonba utazott, hat hónapot pihent, majd feltöltődve, minden eddiginél alaposabban vetette bele magát a munkába.
Nyolc kemény évig tanulmányozott minden olyan tudományt, amely elősegítheti a megmagyarázatlan jelenségek megértését. Szinte beköltözött a British Museum-ba, kiterjedt levelezést folytatott a világ legnevesebb könyvtáraival. Negyvenezer jegyzet ezerháromszáz alosztályba rendezve, saját gyorsírással apró kartonokra lejegyezve csak arra várt, hogy magyarázattal szolgáljon a megmagyarázhatatlanra, hogy bebizonyítsa, léteznek más világok, és hogy ezekből időnként „ízelítőt kap” az emberiség.
Kutatásait kiterjesztette a lélektanra, morfológiára, kémiára és a csillagászatra is, miközben mindig igyekezett racionálisan gondolkodni és a tényeket szem előtt tartani.
Ahogy ő fogalmazott:
„Értelmes vagyok és így merőben különbözöm a hívőktől. Mivel bennem nincs meg a new-york-i konzervatív vagy az eszkimó varázsló megvető előkelősége, kénytelen vagyok elfogadni más világok létezését is.”
Gyűjtőszenvedélye miatt szeme megromlott és ideiglenesen megvakult. Több hónapon át meditált, barna kenyéren és sajton élt, majd miután részlegesen visszanyerte látását, könyvírásba kezdett.
1932-ben halt meg utolsó könyvének, a Vad tehetségek megjelenésének napján. Charles Hoy Fort élete és munkássága jelentős szerepet játszott abban, hogy az emberek figyelme a különös jelenségek felé irányuljon.
Ez azért meglepő, mivel soha nem beszélt senkinek különös gyűjtőszenvedélyéről. Könyvei, az Elátkozottak könyve (1919), Új földek (1923), Lo! (1931) és a már említett Vad tehetségek (1932) csak mérsékelten voltak sikeresek, bár három kontinensen, Amerikában, Európában és Ausztrá-liában is megjelentek egyszerre.
Ám akik megismerték és magukévá tették gondolatait, azok kisebb-nagyobb csoportokba, rajongói klubokba szerveződtek. Egy évvel halála előtt például Tiffany Thayer, a híres amerikai publicista kezdeményezésére megalapították a Charles Fort Baráti Társaságot.
Megszámlálhatatlan jegyzetét is ez a szervezet vette gondozásba. A társaság negyedévente egy újságot is megjelentetett. A Doubt (Kétely) nevet viselő kiadvány teret adott minden „átkozott ténynek”, vagyis minden olyan esetnek, melyet a tudomány nem tudott, vagy nem akart megmagyarázni.
Ebben a tárgykörben igen részletes adatok és statisztikai kimutatások álltak rendelkezésükre, kutatásaik is ebben a témakörben voltak a legki-terjedtebbek és legteljesebbek a világon. Napjainkban Charles Hoy Fon népszerűsége inkább nő, mint csökken. Nézegetve a külföldi, UFO-témájú internetes honlapokat megállapíthatjuk, hogy szinte kivétel nélkül mindenhol úgy szerepel a neve, mint az UFO-kutatás egyik nagy alakja.
A Charles Hoy Fort Baráti Társaság hivatalos jogutódja a Charles Hoy Fort Intézet, amely napjainkban saját múzeumot és archívumot tart fenn, emellett kilenc országra kiterjedő hálózata lévén friss adatokat is gyűjt. Fort rajongói között olyanok is akadtak, mint például John Keel, a híres UFO-kutató, Arthur C. Clarke, a távközlési műhold „atyja”, valamint George Andrews UFO-író.
