Tudomány és technika

A CERN fizikusai szerint az Univerzumnak nem lenne szabad léteznie

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Sok tudós úgy véli, hogy az Univerzumnak rögtön születése után el kellett volna pusztítania önmagát. Nem ez történt, a szakértők pedig máig nem értik, hogy hogyan maradhatott fenn a Világegyetem.

A standard kozmológiai modell szerint az ősrobbanás után egyenlő arányban jelent meg az anyag és az antianyag. A probléma az, hogy amikor a közönséges anyag és antianyaga találkozik, megsemmisítik egymást. Így elviekben nem létezhetne az Univerzum.

Éppen ezért kutatók egy csoportja azt kezdte el vizsgálni, hogy hogyan maradhatott fenn a Világegyetem – számol be a Cosmos Magazine. Christian Smorra, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) munkatársa szerint a megfigyelések szimmetriát mutatnak az anyagnál és antianyagnál.

„Léteznie kell valahol az aszimmetriának, de egyszerűen nem értjük, hogy hol lehet az eltérés. Mi a szimmetriatörés oka?”

– mondta a kutató.

Egyes elméletek szerint a választ az anyag és antianyag eltérő mágnesességénél kell keresni, egy 2014-es vizsgálat azonban azt bizonyítja, hogy ebben sincs különbség.

Új tanulmányában Smorra és kollégái azt mutatják be, hogy hogyan próbálták felmérni az antiproton és a közönséges proton közti eltéréseket. A csapat minden korábbinál pontosabban tudta elemezni az antianyag mágnesességét.

A szakértők ehhez létrehozták a leghidegebb és leghosszabb élettartamú antianyagot, melyet több mint egy éven át tároltak. A kutatók úgynevezett Penning-csapdákat használtak az antirészecskék megőrzéséhez.

Az antianyagokat általában csak rövid ideig tudják megőrizni, a kutatók azonban két Penning-csapda speciális kombinációjával olyan szerkezetet hoztak létre, melyben 405 napig tárolhatták a részecskéket.

Az eredmények ismét alátámasztották, hogy az anyag és antianyag valóban teljesen szimmetrikus.

Ez újabb érv amellett, hogy az Univerzumnak egyszerűen nem lenne szabad léteznie.

A CERN szakértőinek következő célja az, hogy az antianyag gravitációjának hatását is felmérjék. A vizsgálat remélhetőleg közelebb viszi majd a tudósokat a Világegyetem nagy rejtélyének megértéséhez.

forrás: Independent, 24.hu

Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend