Az örökkévalóság érzése az ókori Egyiptomban

Az örökkévalóság utáni kutatás az egyiptomi civilizációk legfőbb foglalatossága volt – vélte Anne-Sophie Bomhard, francia tudós. Ez valóban így volt, sőt, még finoman is fogalmaztunk.

Az örökkévalóság utáni kutatás volt az egyiptomi civilizáció létjogosultságának alapja.

Minden, amit tettek, minden építmény, amelyet emeltek, minden szertartás, minden rítus, minden írás közvetlen vagy közvetett mozgatórugója az örökkévalóság gondolata volt, és az, hogy hogyan kapcsolódhatnának hozzá.

Az örökkévalóság jelképei

És ha erről megfeledkeznénk, akkor elég csak rápillantanunk a lenyűgöző gízai piramisokra. Semmi más nem adhat magyarázatot a komoran magasodó piramisok létezésére.

De ha a piramisok az örökkévalóság jelképei, akkor az örökkévalóság megnyilvánulása a Nílus folyó soha véget nem érő áramlása, és talán még inkább annak a ciklikusan ismétlődő megáradása.

Hérodotosz, az i.e. V. században élt történetíró Egyiptomot “a Nílus ajándékának” nevezte. Maguk az egyiptomiak  ennél jóval továbbmentek. Azt állították, hogy szent folyójuk forrása a csillagok között, a mennyben van.

nilus

Ahogy a kitűnő francia egyiptológus, Jean Kerisel olyan találóan megfogalmazta:

“A Nílus távoli forrásainak rejtélye és az a tény, hogy nem tudták megmagyarázni a folyó megáradásának mechanizmusát, amely ráadásul követte az éves naptárt, nyilván táptalajt adott ahhoz, hogy isteni eredettel és az örökkévalóság érzésével ruházzák fel a folyót.”

Hirdetés

Az ókori Egyiptomban a Nílust szent folyóként tisztelték és lecsüngő keblű, nagy hasú, jóllakott istenként ábrázolták. Az egyiptomiak buzgón hitték, hogy a Nílus forrása nem a Földön van, hanem valahol az alvilág mélységes mélyén.

Ugyanakkor magára az az alvilágra sok ókori szövegben úgy utalnak, mint a csillagvilággal határos helyre. Duatnak nevezték, és sok egyiptológus igazolt már, hogy létezett egy alvilági Duat, ugyanakkor egy csillagvilági Duat is.

J. Gwyn Griffith a következőket írja:

“Oziriszt különösen társítják a Duattal, azzal a vizes égi térséggel, ahol a társaival, Orionnal és Szóthisszal (Szíriusz) előre jelzi az áradást és a termékenység kezdetét. Ő egyúttal az Örökkévalóság ura…”

ozirisz

Az egyiptomiak számára azonban a Nílusnak nemcsak hogy az égi Duat volt forrása, de a megáradás éves ciklusa is a csillagok ciklusát tükrözte. Az ég-föld korrelációnak azonban volt egy láthatóbb jele is az égbolton:

“Az életadó Nílus – írja Allan Chapman csillagász – ott tükröződött az égbolton a Tejút alakjában?”

Az égi világ és az alvilág kapcsán Mark Lehner a következőket írta:

“…az égboltot keleten és nyugaton partok keretezték. A Tejút így lehetett a “csillagok kitaposott ösvénye”, noha egyszersmind megmaradt vízi útvonalnak is. Az égbolton két nagyobb mezőt különítettek el, a Gyékény Mezejét – egy meglehetősen ingoványos vidéket a peremvidéken – és az északabbra fekvő Áldozatok Mezejét, az Elpusztíthatatlanok közelében. Ez a kép hatásosan tükrözte a Nílus folyóvölgyét az áradások idején.”

Vajmi csekély kétség férhet ahhoz, hogy az ókori egyiptomiak számára a csillagos égbolton látható vibráló fehér sáv, amelyet ma Tejútnak nevezünk, az égi Nílus volt, amelyen az istenek hajóztak.

Hirdetés