Sokan úgy gondolják, hogy az Életfa lényegének és jelentésének modern értelmezésében a teremtés minden formájával összefüggésben van. Széles körben úgy vélik, hogy az Isteni Teremtőt képviseli, és jelképezi az összes érző élőlény egymáshoz való viszonyát. A mai értelmezés magába foglalja a különböző mitikus és vallási vélekedést.
1. Kereszténység – Az Élet Fája az Édenkertben
Sok keresztény fordítás szerint az Élet Fája az Édenkert közepén, a jó és rossz tudásának fája mellett nő. Azonban sokan úgy vélik, hogy ez a két fa valójában egy és ugyanaz. Az Enciklopédia Britannica szerint a tudás fája összeköti a mennyországot az alvilággal. Az élet fája összeköti a teremtés minden formáját. Mindkét fa a Kozmikus fából alakult ki; a különböző vallások és filozófiák szerint egy és ugyanaz.
A katolikusok a Fára úgy tekintenek, mint ami az emberiség tisztaságát szimbolizálja az eredendő bűn elkövetése előtt, annál fogva, hogy elősegítette a bukást. Az ortodoxok gyakran utalnak Jézus keresztjére, mint az élet fájára, ahol a föld és az ég találkozik, egyesítve az anyagi és szellemi világot. Alapvetően találkozás Isten szívében.
2. Az Iszlám szemlélet
Csak egy fa – az Élet Fája, vagyis a Halhatatlanság Fája – a Korán szerint. A szentíráshoz hasonlóan: a kígyó/Sátán megkísértette Ádámot és Évát, hogy egyenek a fáról, ezzel megtagadva Allah utasítását. A Hadith-ok inkább mennyei fának tekintik, de egyes iszlám csoportok szerint csak Ádám árulásának szimbóluma. A Korán leírása, nagyon ismerős lehet a keresztények számára is. Isten szava a Koránban (Al-A’raf 27): „Ádám gyermekei! Ne hagyjátok, hogy a Sátán elcsábítson, ahogy a szüleiteket kiűzette az Édenből, megfosztva őket ruhájuktól, feltárva szégyenletes részeiket. Bizonyára ő (Sátán) és törzse figyel titeket, onnan ahova nem láttok el. A Sátán, olyan, mint azok a barátok, akikben nem bízhatunk.”
3. Egyiptomi mitológia
Az egyiptomi mitológia szerint Isis és Osiris volt az első pár az Ennead hierarchiából, akik az Élet fájából – Iuaaset akácfája – jöttek létre. Ott áll, ahol a halál és az élet találkozik, a kelet az életet és a növekvő Napot reprezentálja, a nyugat, ahol a nap lemegy a halál és alvilág iránya felé néz.
Sok mítosz egy kígyóról és tojásról mesél, amely egy fényes madártól származik. Ez a szimbólum a fa ábrázolása során is megjelent. Érdekes módon az akácfa tartalmaz pszichedelikus drogot (DMT), amelyet gyakran összefüggésbe hoznak a mély, spirituális élményekkel.
4. A kínai Halhatatlan fa
Az őszibarackfa, amely 3000 évente egyetlen gyümölcsöt hoz… egy taoista legenda szerint, aki elfogyasztja ezt a gyümölcsöt, az halhatatlanná válik. Ez a kínai Életfa. Az alját egy sárkány őrzi, míg a tetejét egy főnix, mivel az ágai a mennyekig nyúlnak, összekapcsolva azt a földi világgal. Napjaink legfrissebb régészeti lelete szerint (Kr.e. 1200-as leírás) a fa Kínában, a Sichuan-i Sanxingdui-gödörben volt.
5. A maja Világfa
Tomaoanchan, a maják mennyországa, egy misztikus hely, egy misztikus hegy tetején, mely az égig ér. A maja Világfán minden egyes irányt egy szín ábrázol. A központja a létezés eredete, ahonnan a mennyország, a Föld és az alvilág ered.
Számtalan más kultúrában is, a teremtés ciklusával hozzák összefüggésbe, például a szír, asszír, sumer, északi, Baha’l és zsidó kultúrákban.