Amikor az állatok viselkedése előrejelzi a földrengéseket

1997. szeptember 26-án hatalmas földrengés tette a földdel egyenlővé a Szent Ferenc bazilikát az olaszországi Assisiben, és nagy károkat okozott a környező városokban és falvakban is. A földrengés előtt nem sokkal az emberek észrevették, hogy az állataik különösen viselkednek.


szerző: Rupert Sheldrake – angol író, biológus és a parapszichológia kutatója


Előző éjjel sokkal többet ugattak a kutyák, mint amennyit szoktak, a többi állat pedig furcsán izgatott és nyugtalan volt. A megfigyelők azt mondták, hogy a macskák idegesnek és zavartnak tűntek, némelyikük eltűnt. A galambok „furcsán” repültek.

A vadon élő madarak elhallgattak néhány perccel a földrengés előtt, a fácánok pedig „szokatlanul rikoltoztak” Bizonyos változások az állatok viselkedésében már több nappal előbb is észlelhetőek voltak.

Silvana Cacciaruchi a következőről számolt be: „Egy barátom mondta, hogy »Ne menj el a folyóparti tavernákba Folignóban, mert nagy patkányoktól hemzseg a part!« Legalább egy héttel a földrengés előtt kezdték mondogatni az emberek, hogy elözönlötték Folignót a patkányok.Itt élek már egy ideje, de ilyet még nem láttam. Tele volt minden a patkányokkal, de senki nem kapcsolta össze őket a közelgő földrengéssel.”

Foligno majdnem 20 kilométerre fekszik Assisitől, és nagy károkat tett benne a rengés. Vajon miért hagyták el a csatornajáratokat a patkányok? Hogyan érezte meg a jelek szerint oly sok más állat is a közelgő katasztrófát?

A szkeptikusok az egybeesésekkel és a szelektív emlékezet hatásaival próbálják kifogni a szelet a vitorlából: szerintük az emberek csak akkor elevenítik fel az állatok furcsa viselkedését, amikor földrengés vagy más katasztrófa következik utána, máskülönben egyszerűen feledésbe merül.

Kétségtelen, hogy van némi igazság ebben az érvelésben, de túlságosan egyszerű lenne ennek alapján figyelmen kívül hagyni az összes rendelkezésünkre álló bizonyítékot. Sok tapasztalt állatmegfigyelő meg van róla győződve, hogy az állatok valóban furcsán viselkednek a földrengések előtt.

Az assisi földrengést követő három hétben Anna Rigano, az olasz kutatási asszisztensem még az utórengések alatt a helyszínre sietett, és többtucatnyi embert kérdezett meg Assisiben, Folignóban és Umbria más földrengés által sújtott településein.

Mikrofonja elé álltak többek között állattulajdonosok, állatkereskedés-tulajdonosok és állatorvosok, s azon frissiben beszámoltak az emlékeikről. A legtöbben észrevették a földrengés előtt valamilyen szokatlan viselkedést az állatokon, és legtöbben határozottan kijelentették, hogy ez a viselkedés valóban kivételes volt.

A világon mindenütt arról számolnak be az emberek, egymástól függetlenül, hogy a földrengések előtt hasonlóan szokatlan viselkedésmintákat tapasztalnak az állatoknál. Nem tudom elhinni, hogy mindegyikük kitalálta volna ezeket az egymásra nagyon hasonló történeteket, vagy mindannyian az emlékezetük tréfáinak áldozatai lennének.

Az első részletes európai beszámoló a görögországi Helikében pusztító földrengésről szól, amely i. e. 373-ban egyszerűen maga alá temette a Korinthoszi-öböl partján fekvő várost. Diodórosz Szikulosz történész szerint a rengés előtt öt nappal a patkányok, a kígyók, a menyétek és más állatok tömegesen hagyták el a várost, ami rendkívüli módon meglepte a lakókat.

A sok ókori beszámoló között találjuk az idősebb Plinius római író kijelentését is, mely szerint a közelgő földrengés egyik jele „az állatok minden látható ok nélküli izgatottsága és rettegése”.

Hasonló dolgokról számoltak be a középkorban is, többek között egy 1095-ben készült württenbergi írásban olvashatjuk a következőt: „A szárnyasok elhagyták az emberi településeket, hogy az erdők és a hegyek vadonába költözzenek.”

Az utóbbi évszázadokban 1755-ben történt Lisszabonban az Európát sújtó legerősebb földrengés. Óriási pusztítással járt, és akkora erejű volt, hogy a földmozgások még Svédországban is megkongatták a harangokat. Sok kortárs író foglalkozott ezzel a földrengéssel, többek között Immanuel Kant filozófus is, aki így írt a közelgő földrengés jeleiről:

„Az állatokon félelem lesz úrrá nem sokkal előtte. A madarak bemenekülnek a házakba, a patkányok és az egerek előmásznak a lyukaikból.”

A beszámolók szerint nyolc nappal a lisszaboni földrengés előtt már „rengeteg féreg” mászott ki a földből, a katasztrófát megelőző napon pedig a tehenek „nagyon izgatottak voltak”.

Több száz más példát sorolnak fel a történészek, és számos eset van a közelmúltból is, például: „Az 1960-as agadiri (Marokkó) földrengés előtt kóborló állatokat, többek között kutyákat láttak beözönleni a kikötőből, mielőtt megérkezett volna a 15 ezer ember halálát okozó földlökés.

Hasonló jelenséget figyeltek meg három évvel később, mielőtt a macedóniai Szkopje városát a földdel tette volna egyenlővé a rengés. A legtöbb állat a jelek szerint már a rengés előtt elhagyta a várost.

Az 1995. január 17-én a japán Kobe városának nagy részét elpusztító földrengés előtt szokatlan viselkedést figyeltek meg emlősöknél, madaraknál, hüllőknél, halaknál, rovaroknál és férgeknél egyaránt.

1999. augusztus 17-én hatalmas földrengés rázta meg Törökországot, amelynek Izmit volt a középpontja. A kutyák már órákkal korábban vonítani kezdtek, és furcsán viselkedtek. Rajtuk kívül a macskák és a madarak is különös magatartást tanúsítottak.

A következő hónapban ugyanez történt Görögországban is az athéni epicentrumú földrengést megelőző órákban. 2001. február 28-án 6,8-as erősségű földrengés volt Seattle-ben. Az a szóbeszéd járta, hogy némelyik macska minden különösebb ok nélkül már tizenkét órával előbb elrejtőzött, a kutyák, kecskék és más állatok pedig furcsán viselkedtek.

Az állatok viselkedésének nagyon kevés szisztematikus megfigyelése között volt azonban egy, amikor Olaszországban varangyos békákat figyeltek meg egy földrengés előtt, közben és után. Rachel Grant brit biológus Olaszország középső részén, a San Ruffino-tó mellett végzett éppen vizsgálatot 2009-ben: a békák párzási szokásait tanulmányozta a doktori disszertációjához.

Hatalmas meglepetésére alig kezdődött meg március végén a párzási időszak, a március 30-i kilencvenről hirtelen alig néhányra csökkent a párzó hímek száma a csoportban, és mindez néhány nap leforgása alatt történt. Rachel Grant és munkatársa, Tim Halliday a következő megjegyzést fűzte a látottakhoz:

„Ez nagyon szokatlan viselkedés a varangyos békák életében: ha egyszer párzási céllal megjelennek, akkor általában nagy számban maradnak aktívak a párzás helyszínén, amíg a párzás be nem fejeződik.”

Hat nappal később, április 6-án 6,4-es erejű földrengés rázta meg Olaszországot, amit utórengések követtek. A varangyos békák még tíz napig nem tértek vissza a szokványos párzási viselkedésükhöz, vagyis még két napot vártak az utolsó utórengés után.

Grant és Halliday részletesen megnézték az egész időszak időjárás-jelentéseit, de semmi különöset nem találtak, így kénytelenek voltak azt a következtetést levonni, hogy a békák valamilyen módon öt-hat nappal előbb megérezték a küszöbönálló földrengést.

A legtöbb földrengéskutató szakember azonban az ilyenfajta bizonyítékok tömkelegé ellenére is figyelmen kívül hagyja az állatok figyelmeztetését, vagy pedig azzal söprik le az érveket, hogy azok csak babonák, és a szelektív memória tévedései.

Tudomásom szerint a Nyugaton a szeizmológiai kutatásokra elköltött évi több százmillió dollárból egyetlen centet sem fordítottak az állatok reakciójának vizsgálatára. Ismét egy olyan terület áll tehát előttünk, ahol a tabu és az előítéletek miatt megszűnt a szakemberek nyitottsága, a szkepticizmus pedig nemhogy nem kedvez a tudományos vizsgálódásnak, hanem egyenesen gátolja azt.

Azonban nemcsak a tudományosan rendszerezett tudásunk károsul ezzel a szemlélettel, hanem életeket is menthetnének az állatok, ha odafigyelnénk értékes jelzéseikre.

Honnan tudják?

Néhány újabb japán kísérlettől eltekintve jómagam szinte nem is tudok arról, hogy bárhol a világon kutatnák, hogyan szereznek tudomást az állatok a nemsokára bekövetkező földrengésről. Elméletből viszont akad néhány.

Az egyik elmélet szerint az állatok alig érzékelhető hangokat, rezgéseket vagy földmozgásokat észlelnek. Három gond van ezzel az elmélettel. Először is, a földrengéseket előrejelző állatok között több olyan is található, amelyeknek semmivel sem jobb a hallása, mint a miénk.

Másodszor: a kisebb földremegések és apróbb földrengések megszokott jelenségek a szeizmológiai szempontból aktív területeken. 1980-ban például 350 3-as vagy kisebb erejű földrengés volt Kaliforniában (utórengések nélkül). Ha az állatoknak kitűnő érzékük lenne a gyenge rezgésekre, akkor gyakran csapnának vaklármát, mert az elhaladó teherautók által okozott rezgésekre is félelemmel és riadtsággal kellene reagálniuk.

A harmadik gond az, hogy ha olyan sok állatfaj érzi meg a nagyobb földrengéseket megelőző jellegzetes vibrációkat, akkor a szeizmológusoknak is képesnek kellene lenniük regisztrálni ezeket az érzékeny műszereikkel. Mindeddig azonban adósak maradtak ezzel, még a sok éven át folytatott intenzív kutatások ellenére is.

A második elmélet szerint az állatok a nagy rengés előtt a földből szivárgó gázokat észlelik. Bár vannak olyan állatfajok, például a kutyák, amelyeknek sokkal érzékenyebb az orruk, mint a miénk, vannak olyanok is, például az énekes madarak, amelyeknek még a miénknél is rosszabb a szaglásuk. Úgy tűnik, nincs korreláció az állatok szaglása és a földrengésekre való érzékenysége között.

Arra sincs bizonyíték, hogy a földrengéseket általában megelőzi-e gázszivárgás. Ha viszont mégis vannak ilyen szivárgások a föld hajszálrepedésein át, akkor vajon miért nem reagálnak az állatok félelemmel és pánikkal, amikor az emberek ásnak lyukakat vagy nyitnak tárnákat, vagy amikor ők maguk ásnak a földbe?

Egy harmadik elmélet szerint az állatok a földrengéseket megelőző elektromos változásokra reagálnak – ez az elmélet sokkal elfogadhatóbbnak tűnik, mint az előző kettő. Vannak rá bizonyítékok, hogy némelyik földrengést valóban az elektrosztatikus mezőkben történő változások előznek meg, amelyek valószínűleg a sziklák szeizmikus feszültségének változásaiból erednek.

Közismert, hogy bizonyos kristályok és sziklák esetében a nyomásváltozások elektromos töltést generálnak (ezt hívják piezoelektromos hatásnak), ezek a földrengéseket megelőző elektromos változások pedig nemcsak az állatok reakcióit segíthetnek megmagyarázni, hanem más elektromos anomáliákat is, például a rádió- és televízióadások interferenciáit, valamint a földből jövő furcsa aurákat és fényeket (amelyeket szakszóval szeizmoatmoszferikus lumineszcenciának neveznek).

A hagyományos szeizmológusok kételkednek a földrengések ilyen elektromos előjeleiben, de egy független görög kutatócsoport P. Varotszosz vezetésével azt állítja, hogy geoelektromos jelek segítségével képesek előre megjósolni a földrengéseket.

Kaliforniában pedig a Marsha Adams által vezetett Time Kutatóintézet ad ki rendszeresen földrengés-előrejelzéseket egy elektromágneses érzékelő hálózat adatai alapján, amelyeket egy különleges számítógépes program elemez.

Időközben Motodzsi Ikeja és munkatársai az Oszakai Egyetemen végeztek olyan laboratóriumi kísérleteket, amelyekben különböző állatokat, többek között fürge cselléket, harcsákat, angolnákat és földigilisztákat tettek ki gyengeáramnak. A halak pánikreakciókat mutattak, a giliszták kimásztak a földből, és azon hemzsegtek, amikor megérezték az áramot.

Ezek az előzetes eredmények segíthetnének megmagyarázni a vízben és vizes környezetben élő állatok szokványostól eltérő viselkedését. De vajon mi a helyzet azokkal az állatokkal, amelyek épületekben élnek, mint a kutyák és a macskák? Vajon ők a levegőben lévő elektromos töltésű ionokra reagálnak?

Sok megválaszolatlan kérdés marad, de mindenképpen ígéretes ez a kutatási irány.

Legvégül a negyedik elmélet azt feltételezi, hogy az állatok oly módon érzékelik a közelgő történéseket, amely a jelenlegi tudományos felfogásunkkal összeegyeztethetetlen. Másképpen megfogalmazva: lehet, hogy az állatokat az előérzeteik vezérlik, vagyis előre megérzik, hogy valami történni fog, vagy pedig prekognícióról beszélhetünk, amikor előre tudják, hogy mi fog történni.

Semmi szükség nem lenne erre a feltevésre, ha az összes ismert tényt kielégítően meg tudnánk magyarázni a hagyományosabb elméletekkel. Sok tudós – közöttük jómagam is – szeretné, ha félretehetnénk azt az elképzelést, hogy az okozatok időben visszafelé is tudnak terjedni, vagyis a jövő tud hatni a jelenre.

Megvallom őszintén, amíg nem vagyok kénytelen komolyan venni, addig inkább mellőzném ezt az elméletet. Jelenleg az elektromosságon alapuló elmélet tűnik elegendően ígéretesnek ahhoz, hogy érdemes legyen miatta félretenni a szélsőségesebb lehetőségeket.

Csak az a baj, hogy másfajta állati premoníciók is vannak, amelyeket nem lehet az elektromossággal magyarázni. Akár tetszik, akár nem, úgy tűnik, nem lehet egyszerűen félretenni a prekogníciót. Ha pedig más helyzetekben megtörténik, akkor talán a földrengések megérzésében is szerepet játszik.

error:
Share via
Copy link