Az angolszász nyelvterületen észlelt UFO-esetek közül kiemelkedik a warminsteri (Wiltshire megye) rejtély, amelyről 1967-ben Arthur Shuttlewood könyvet is kiadott.
A jelen beszámoló ennek a könyvnek a rövid összefoglalása.
Shuttlewood ritkán használja az UFO-megjelölést, s hogy miért, arra nézve legjobb, ha őt idézzük:
„Az olvasók ugyancsak csodálkozhatnak, a szerző miért használta a „dolog” kifejezést, hogy az egyes vagy összes azonosítatlan repülő tárgyakat megnevezze, amelyek Warminster városát kísértették 1964 karácsonya óta.”
A kifejezést nem becsmérlő vagy tiszteletlen értelemben használtuk. Mivel sosem hallottak repülő csészealjakról vagy UFO-król, a Warminsterben élő tanúk többsége már korábban is ragaszkodott ahhoz, hogy e jelenségeket dolgoknak nevezze, amikor a szerző újságírói minőségben kérdezgette őket.
Ez a név megragadt, és szívesen használták a brit és amerikai újságokban is, amikor a dologról szóló történetek szenzációt hoztak ebből a kis wiltshire-i városkából, Angliából.
1966. április 1-én Charles Hudd szolgálatban volt az egyik warminsteri autóparkolónál, s négy másik emberrel együtt szemtanúja volt, amint egy hatalmas, szivar alakú tárgy repült el nyugatról keletre, majd felizzott, és középen kettévált.
A megfigyelők hatalmas robbanást vártak, de ez nem következett be, csak hat vörös gömb keletkezett, amelyek ezüstössé váltak, és csöndben elszáguldottak észak felé.
Három nappal később, 1966. április 4-én az Angol Bank egyik tisztviselője Salisburyből Warminsteren át Bathba tartott. Útközben hasonló jelenséget észlelt, és leállította gépkocsiját.
A szivar alakú tárgy átsuhant a sötét falu felett (Norton Bavant a falu neve), mögötte hat narancsszínű labda, amelyek mind más-más irányban tűntek el.
Három közülük Warminster külső kerületei felé vette útját. 1966. április 7-én R. J. Ashwood és P. Davies hadnagy, a Welch Regiment tisztjei éjszakai hadgyakorlaton vettek részt, s hajnalban hagyták el a tiszti éttermet, amikor fent nagy sebességgel száguldó tárgyat pillantottak meg, amely keletről nyugatra tartott, a warminsteri Cradle Hill felé.
Ezeket az eseteket Arthur Shuttlewood jegyezte fel többek között – a helyi lap, a Warminster Journal újságírója.
A News of the World 1973-as sajtóregisztere a következőket közli Warminsterről, illetve lapjáról:
„WARMINSTER (Wiltshire)
Piaci város, a Salisbury síkság legnyugatibb részén helyezkedik el. Katonai és nagy állami gépipari központ. Lábbeli- és kesztyűipar, mezőgazdasági gépgyártás, tojáskeltetés és csomagolás, gyümölcsérlelés és – szállítmányozás. Népesség: 13 593.
WARMINSTER JOURNAL Független. 1881-ben alapították. Warminsterben, Westburyben, Dél- és Kelet-Wilt-shire megyében terjesztik.”
Shuttlewood már az elején siet leszögezni, hogy lapja sohasem volt szenzációhajhász, és elég sok nyugtalanságot okozott a dolog légi akrobatamutatványainak sorozata ebben a csöndes és józan kisvárosban.
A dologról néhány fényképfelvétel is készült, a legfontosabbat Gordon Faulkner 23 éves gyári munkás készítette 1965. augusztus 29-én. Elég furcsa kép, annyi szent – az UFO vagy két teljesen különálló darabból áll, vagy a tányér és a félgömb közötti rész tökéletesen átlátszó.
A warminsteri UFO-rejtély kezdete
A dolog körüli bonyodalmak voltaképpen 1964 telén kezdődtek el. 1964 karácsonyának hajnalán a helyőrség mintegy harminc katonája hatalmas dörrenésre riadt fel, az egyik őrmester nyilatkozata szerint
„olyan volt, mintha egy hatalmas kémény lezuhant volna a tetőről, és darabjai szétszóródtak volna a tábor egész területén”.
Riasztották az őrséget, de semmi sem történt – a dörejek nem hasonlítottak a szokásos, repülőgépek által okozott zajokhoz vagy hangrobbanáshoz.
December 25-én reggel 6-kor Mrs. Marjorie Bye a templomba igyekezett, amikor, vallomása szerint, rettenetes hanghullámok valósággal a földhöz szögezték és megbénították.
Ugyanekkor Roger Rump, Warminster főpostamestere is felébredt a rettenetes zajra, házának tetején hangos dobolás hangzott fel, mintha valamennyi cserepet felszedték, majd visszaejtették volna.
Ugyanekkor furcsa, zümmögő zaj hallatszott. A jelenség körülbelül egy percig tartott. Ugyanilyen élményt beszélt el számos más tanú – ez esetben fültanú – Shuttlewoodnak.
1965. június 19-én Mrs. Kathleen Penton (saját előadásában) a következő jelenséget tapasztalta:
„Fantasztikus látvány volt – annyira, hogy a férjem és a lányom azt hitte, megőrültem, amikor később elmondtam nekik. Éppen kinyitottam az emeleti ablakot, mert fülledt éjszaka volt, amikor láttam ezt a fényes dolgot, amint oldalt elhalad az égen, jobbról balra.
Egészen lassan siklott el a dombok előtt. Egész hosszában hajóablakszerű nyílások futottak rajta körben. Számomra olyan nagy volt az egész, mint a hálószobánk fala, hatalmas.
Ezek az ablakok ki voltak világítva, sárga lángszínűek voltak. Nagyon hasonlított egy vonatszerelvényhez, csak a vége le volt kerekítve. És nem hosszában haladt előre, hanem finoman oldalt siklott.
Sehol nem beszéltem erről, csak itthon, mert tudom, az emberek kinevetnének. A férjem… azt hitte, álmodtam az egészet. A lányom, Angéla pedig azt hitte, túl sokat voltam a napon!”
Shuttlewood érdekes mellékkörülményeket is felsorol – például rengeteg helyről érkezett jelentés döglött egerekről, amelyeknek bőrén apró lyukak voltak.
Ezeket az egereket a hangbetörés érintette házak körül találták. A kutyák és macskák megvadultak a zajra, egyesek meg is bénultak.
Hallgassuk most meg a fiatal Eric Payne asztalos tanúvallomását, aki barátnőjét kísérte haza 1965. március 28-án este 11 órakor, s a ködben hazafelé indult.
„A barátnőm biztonságban hazaért, én pedig Bishopstrow felé gyalogoltam a pászmákban összegyűlt ködön át a két falu közti országúton. Közel jutottam a bishopstrow-i Drayton’s Schoolhoz, az útkanyar előtt, amikor fütyülő zaj hallatszott, amely hangos zümmögésbe váltott át.
Nem az út menti telegráfpóznák felől jött a hang, bár hasonlított ahhoz a búgáshoz.
Nem vagyok egészen bizonyos, milyen irányból jött. Akkor a köd már olyan nagy volt, hogy eltakarta majdnem az egész eget. De amúgy is koromsötét volt.
Akkor az a tárgy éreztette a jelenlétét. Mindkétfelől szinte rátenyerelt a fák koronájára, nagy recsegés-ropogás támadt odafent. Borsódzott a hátam.
Ha elképzel egy hatalmas pléhdobozt, nagy csavarokkal benne, amit éppen a feje fölött ráznak, akkor tudja, milyen hang volt ez. Felnéztem, hátha egy alacsonyan szálló repülőgép.
Nagy nyomást éreztem a fejemen és a nyakamon. Valami csípte a kezemet és az arcomat. Felemeltem az öklömet, megpróbáltam leküzdeni ezt a dolgot. De túl nagy volt az ereje.
Mielőtt rám támadt volna ez az erő, semmit sem láttam az égen, csak egy árnyékot. Világosabb színű volt, és ovális tányér alakú. De talán nem jól láttam. Nagyon kevés fény volt.
Talán a köd emelkedett fel, mivel semmiféle repülőgép fénye vagy ilyesmi nem volt látható. De fülsiketítő kattogást, kolompolást hallatott, amit repülőgép sosem idézhet elő.”
1965 februárjában egy csapat galamb döglött meg, feltehetőleg a dologgal való találkozás következtében.
A galambok Warminster közelében nekirepültek a bénító hanghullámoknak, amelyeket a dolog bocsáthatott ki, majd merev szárnyakkal lehullottak egy tisztásra.
Két szemtanú megállapította, hogy a hullamerevség szinte azonnal beállott. A környékről egyébként a nagyobb állatok időleges nyugtalanságát, a kisebb állatok tartós rosszullétét vagy pusztulását jelentették.
1965. június 3-án több tucatnyi szemtanú látta a szivar alakú, narancssárga színű UFO-t az égen, 19-én Cheltenham közelében figyelték meg, lángoktól körülvéve.
A helyi lapok kiemelten foglalkoztak warminsteri UFO-rejtélyével
Közben a Warminster Journal szinte megtelt az olvasók leveleivel, pro és kontra a különös UFO-jelenséggel. Gordon W. Creighton, a Királyi Földrajzi Társaság tagja is csatlakozott a vitához a lap hasábjain, június 25-én:
„Nyilvánvaló, hogy egy csomó szamárságot is elmondanak az önök levélírói… A tény az – hasonlóan a világ valamennyi országához -, hogy a nagyközönséget itt is durván félrevezetik, becsapják, és agymosást hajtanak végre rajtuk a hatóságok, akik nagyon is jól tudják, mi történik valójában. Földön kívüli űrhajók, ha tetszik, repülő csészealjak valóban léteznek, és nemcsak ide jönnek, hanem egyre gyakrabban leszállnak a világ más részein is.
A repülő csészealj kifejezést először egy texasi farmer használta 1878-ban, aki látott egy ilyen hajót a farmja felett… Én és annak a szervezetnek a tagjai, amelyhez tartozom, minden héten több tucatnyi jelentést kapunk a világ minden tájáról, az összes nagyobb nyelven, olyan emberektől, akik nemcsak ezeket a hajókat látták, hanem utasaikat is.
És majdnem minden országban (van néhány kivétel is) a témát szigorúan kirekesztik a sajtóból. Olasz kutatók egy csoportja, akikkel szorosan együttműködünk, úgy becsülte, hogy az elmúlt két évben már több mint 2000 ismert leszállási esetet tartanak nyilván.
A National Commission for the Investigation of Aerial Phenomena (Washington, D. C.), amely testületnek én is tagja vagyok, nagy jelentést készített az ügyről 1964 elején, cáfolhatatlan bizonyítékokkal, s ennek a jelentésnek egy-egy másolata most az Egyesült Államok szenátusa és kongresszusa valamennyi tagjának a kezében van.
Ennek a jelentésnek a létezését a brit sajtó szinte figyelembe sem vette. Nem kívánatos, hogy önök megismerjék ezeket a tényeket. Jó alaposan és valóban agymosásban részesítik önöket hatalmas érdekszövetségek, akiknek a helyzet nagyon is zavaróvá kezd válni.
Azt mondják nekünk, demokráciában élünk – és követeljük, amennyiben ez így van, hogy gyakorlati bizonyítékát is lássuk ennek. Vagyis hogy mondják meg ennek a népnek – és az összes többi ország népének – ezeket a rettentően fontos tényeket.
Nyilvántartunk kartotékjainkon több száz leszállást, teljes dokumentációjukkal együtt – olyan eseteket, ahol a gép utasait látták, és találkoztak velük.
1964-ben és 1965-ben leszállások történtek Kanadában, az USA-ban, Brazíliában, Argentínában, Európában, és több ilyen leszállás történt hazánkban is.
Csak a múlt szerdán egy újságíró felhívott a Fleet Streetről, hogy elmondja, előző éjjel egy hatalmas, harang alakú gépet, amely olyan nagy volt, mint egy emeletes autóbusz, láttak leszállni és néhány lábnyira a földtől lebegni egy Norwich környéki helyen. Ezt az információt, amelyet bizalmasan közöltek velem, egyetlen újság sem fogja lehozni…”
Shuttlewood – az ilyen esetekben szokásos módon – különböző szaktekintélyeket sorakoztat fel az UFO-k létezése mellett, többek között idézi 1949-ből Robert B. McLaughlin parancsnok, USA haditengerészeti tüzérségi szakértő nyilatkozatát:
„Sokszor láttam repülő korongokat, amint követtek és megelőztek kísérleti lövedékeket repülés közben a White Sands (New Mexico) kísérleti támaszponton, ahol – amint ismeretes – az első amerikai atombombát próbálták ki.”
Truman elnök pedig 1950. április 4-én egy sajtókonferencián kijelentette:
„Biztosíthatom önöket, hogy a repülő csészealjakat – amennyiben léteznek – egyetlen földi hatalom sem állíthatta elő.”
Barry Goldwater amerikai szenátor, egykori elnökjelölt kijelentette:
„A repülő csészealjak, UFO-k, vagy akárhogy is nevezik őket, léteznek. De ha megkérdik erről a légierőt, hallgatásba burkolóznak.”
Hermann Oberth professzor, német matematikus, csillagász és rakétakutató:
Azt hiszem, Földön kívüli értelmes lények figyelik a Földet – s több ezer éve látogatnak minket repülő csészealjaikon.”
A warminsteri UFO-rejtély persze tovább gyűrűzött, és nemcsak a sajtóban. A vallásos emberek, a szektások, okkultisták, médiumok is bekapcsolódtak a szenzációba.
Nehéz lenne felsorolni, mi mindent láttak Warminster jámbor polgárai Arthur Shuttlewood szorgalmas gyűjtőmunkája szerint.
Hatalmas tűzkört, amely hosszú ideig egy sofőr teherautója előtt haladt; hatalmas robbanásokat és gombafelhőket, sőt a dologról feljegyezték, hogy egy szakadékba majdnem belezuhanó kisgyermeket láthatatlan karjaival felemelt, és biztonságba helyezett.
Itt is találunk jelentéseket gépkocsikról, amelyeknek motorja felmondta a szolgálatot, amíg a dolog áthaladt.
