A különböző kultúrkörök mítoszai és legendái arról tudósítanak, hogy hajdanán hatalmas, emberhez hasonló lények látogattak meg bennünket, akik évezredekkel ezelőtt alászálltak az égből.
Ezek az istenként tisztelt teremtmények rendszerint tüzes szekéren, füstölgő mennydörgés-madarakon, arany csillogású repülő tojásokon, tekergő égi kígyókon, világító korongokon, ragyogó napbárkákon vagy tollas fellegkígyókon érkeztek, melyek hangos dübörgéssel emelkedtek az égbe.
Noha külsejük – a leírások szerint – ennyire különböző volt is, mégis volt egy közös vonásuk: az istenek szolgálói vagy eszközei voltak, és tudtak repülni.
Ezekről az elmúlt, de egykor konkrétan átélt valóság emlékeiről nemcsak forráshagyományok, hanem számos ábrázolás, freskó és dombormű maradt fenn.
Érdeklődésünk középpontjában most e különösen feltűnő isteni jelek egyike áll. A szárnyas napkorong, más néven a szárnyas nap ősrégi szimbólumáról van szó, amely aranyozott golyóhoz, néhol pedig fogaskerékhez hasonlít, mely széttárt szárnyait lebegteti.
A legtöbb esetben még két támaszték is járul hozzá, melyeket a régészek gyakran a tűzokádó Ureusz kígyóval azonosítanak, s amelyen viszont – modern szemmel nézve – egy repülőszerkezet szelepnyílásai ismerhetők fel.
A szíriai Tell Halafban az egyik dombormű utal rá. Három keverék lény ismerhető fel ezen a domborművön, melyek egy szárnyas napot támasztanak alá. Ez alatt az isteni jelkép alatt négy négyzet alakú, különös rozettájú kamra látható, melyek szelepekre vagy egy meghajtóműre emlékeztetnek.
Olykor emberi lények vagy valamely istenség kormányozza az ősi égi szerkezetet. Az ókori Közel-Keleten, Mezopotámiában különösen elterjedt ez a jelzés, pl. a mai Irán területén lévő különféle emlékműveken Ahura Mazda istenkirály ábrázolása látható, amint égi járművén egy összesereglett embertömeg feje fölött lebeg – olyan ábrázolások ezek, melyek határozottan cáfolják a jelenlegi tanvéleményt, mely szerint a szárnyas napkorongok nem egyebek, mint a Nap vagy egyéb csillagzatok ábrázolásai.
Sokkal egyszerűbb az a fejtegetés, melynek értelmében a szárnyas napkorongok jelképesen valamely repülő szerkezetre vonatkoznak, s amelyek számos sumer és asszír sztélén, táblán és görgőpecséten jelennek meg, továbbá a bibliai korszakok emlékművein, ahol az ótestamentumbeli Isten alászállását mindig tűz, füst, földrengés és zaj kísérte.
A hettiták egykori fővárosában, Bogazköyben, mely a mai Törökország terletén fekszik, a Yazilikaya sziklaszenthely szárnyas napkorongját istennek kijáró tisztelettel illették. A már régóta romos kapukon keresztül egy 18 m széles és kb. 30 m mély sziklakamrába jutunk, melytől keskeny összekötő folyosó vezet a következő sziklahasadékhoz.
A sziklafalakta több mint 60 domborműalakzat díszíti, melyek többnyire szárnyas napkorongokat ábrázolnak, s ezeket pedig többnyire hettita nyelvű feliratok kísérik. Az egyik karakuyui kőlapon egy lengőszárnyas fogaskerék látható, mely propellerekre emlékeztet. Szárnyai cakkos végűek, melyeket törzsük alatt hajlított talpak szakítanak meg és haránt irányú vonalak tarkítanak – mindez alighanem fonatokra utal. Némelyik repülőkerék annak az égi szekérnek a leírására emlékeztet, amely Ezékiel prófétát letette a földre.
Bittel, Neumann és Otto ókorkutatók viszont mindössze ennyit írnak ezekről:
„A sima vagy – a babiloni és hettita szokásnak megfelelően – belülről cakkozott korong napot ábrázol, ami helyes és elfogadható értelmezés.” – Helyes egyáltalán? Ez a körülírás nyilván azt jelenti, hogy a szakmai körök sem tudnak sokat kezdeni vele.
Állást csak a talpak és támasztékok kapcsán foglaltak: „Lecsüngő, föltekert szalagok”-nak minősítik őket.
Az a jelenet sem világos, mely egy hettita elefántcsont táblácskán található, s amely harminc alakot, négy szfinxet, és négy bikát ábrázol. Az ábrán levő figurák sorokban állnak, mindegyik sorban egyenként hat vagy több alak van, melyek a fölötte levő sort alátámasztják. A legfelső sorban két kettős fejű lény két-két szárnyas napot tart.
Heinz Demisch professzor így nyilatkozik:
„A napisten vagy a napkorong megkettőződését ugyanúgy nem tudják megmagyarázni, mint ahogy az egész jelenetet sem tudják értelmezni.”
Hasonló szárnyasnap-ábrázolások a 2. évezred közepéről is fennmaradtak. Eredetük még távolabbi múltban keresendő. A nyomok – mint máskor is – Egyiptomba vezetnek. Ott ennek a jelképnek a legrégebbi formája a Thiniták korából ered, vagyis az I. dinasztia korát megelőző időkből, Kr. e. 3000 tájáról.
Az összes óegyiptomi templomépületen megtalálható, legtöbbször a hut vagy api felirat kíséretében, melyet szárnykiterjesztő/-bontogatónak, illetve repülőnek fordítanak le.
A szárnyas korongot Hórusz istennel hozzák közvetlen kapcsolatba. Hórusznak, Ré fiának székhelye Apollinopolis, a mai Edfu volt, mely Luxortól kb 100 km-re délre terült el. A sólyomistent, akit Hor-hutnak is neveztek, ősidők óta a fény országabeli ég uraként, nagy, tarka tollú istenként tisztelték. A hajdani templomvárosból viszont ma már csak romok maradtak.
A feliratok, melyek évezredeket átvészeltek a Hórusz-szentség falain, edfui és tentyrai (ma Dendera) hatalmas csatajeleneteket ábrázolnak. A szárnyas napkorong ezeken a csatajeleneteken halált hozó fegyver alakját ölti, mely Ré istenanya ellenségeit könyörtelenül legyőzi.
Heinrich Brugsch Egyiptom-kutató professzor, az óegyiptomi hieroglifák szakértője, már 1870-ben lefordította ezeket az ősi szövegeket. Az egyik például ez állt:
„Hor-hut egyenesen a Napba repült nagy szárnyas korong alakjában. Dél és Észak istennőit is magával vitte két kígyó képében, hogy tüzes leheletük feleméssze az ellenség élő testét. Ellenségeinek bátorsága megcsappant, mert rettegni kezdtek tőle. Nem is álltak tovább ellen neki, hanem azon nyomban meghaltak.”
Vajon mennyei magasságból jövő tűzről vagy lézersugarakról lenne itt szó? Első hallásra mindez science fictionnek hangzik. De a mi napunk, holdunk vagy akár a Hajnalcsillag alig okolható a történtekért. Amikor Hor-hut a Napba repült, a Nap már fent volt az égbolton. Bizonyára a Nap sugarai a fent leírt körülmények között nem épp veszélytelenek – ha pl. a napszúrásra gondolunk, bár a napszúrás azon nyomban még senkit sem ölt meg.
Egy további idézet Hor-hutnak az Edfuba történő győzedelmes visszatérését írja le. Ennek eredeti szövege szó szerint fennmaradt:
„Harmachist vitte hajóján, és Horus-Thron városában földet is ért. Thot így szólt: A Sugárküldő, kit Ré nemzett, megverte ellenségeit az ő képében. Ettől a naptól fogva úgy hívják: a Sugárküldő, kit a fényhegy nemzett.”
Egyetlen kiindulópontunk, mellyel a szárnyas napkorong tiszteletét és elterjedését magyarázni lehet, az a tény, hogy Hor-hut és „Sugárküldő”-je, később pedig a tűzokádó Ureusz kígyó mindenütt megsemmisítette az istenek ellenségeit. Az edfui egyházi tan is arról tudósít, hogy Ré-Harachte, az istenek ura azt parancsolta Thotnak, az ő helytartójának és a bölcsesség istenének:
„Készítsd el a szárnyas napot minden olyan helyen, ahol én a földre szálltam, és az istenek (lak)helyén Felső-Egyiptomban.” És akkor elkészítette Thot ezt a képet minden isteni székhelyen és minden olyan helyen, ahol az istenek megfordultak, s ahol az istenek és istennők a mai napig is tartózkodnak.”
A régi krónikások a Napot, mint csillagzatot, kifelé álló sugarakkal ábrázolták. A szárnyas nap ezzel szemben egy teljesen más testre utal: egy égi golyóra, egy tüzes szemre vagy egy napkorongra, mely nincs összhangban egy bolygó vagy egy csillag képzetével.
A régi szövegekből és leírásokból sokkal inkább egy félreértett és rég elfeledett technikára következtethetünk: repülő szerkezetekre, isteni repülőgépezetekre, melyekkel egykor a világmindenségből jövő látogatók leszálltak Egyiptomban.
Egyet kell értenünk Dr. Khalil Messihas professzorral, aki a történelem előtti repülőgép-modelleket felfedezte, s aki ezeket írta:
„Az égi bárkákon olyan olyan közlekedési eszközöket kell értenünk, melyek a levegőben szállnak, és nem tévesztendők össze magával a tulajdonképpeni napbárkával.”
A modern Egyiptom-kutatókhoz Thotnak, a bölcsesség istenének szavait intézhetjük:
„Az egész mindenség egy kozmikus könyv, egy kézirat, egy óriási papirusztekercs, melyet az istenek alkottak. Törekedjetek arra, hogy ezt az elétek kigöngyölített könyvet elolvassátok, és törekedjetek arra, hogy ezt az isteni kinyilatkoztatást megértsétek.”
De vajon megértették-e?
