A segítő szellemek három fajtája

A nyugat-európai, de különösen az angliai és a skóciai boszorkányperek jegyzőkönyveiben gyakran találkozhatunk a latin eredetű familiáris (angolul familiar) kifejezéssel, amely a legtöbb esetben egy alacsonyrendű vagy rangú segítő szellemet (spinitus familiaris, familiar spirit),pontosabban házi démont, illetve ördögfiókát (imp) jelöl.

A familiáris általában valamilyen (látható vagy láthatatlan) formában mindig a varázsló vagy a boszorkány közelében tartózkodik, és tanácsaival, de még inkább közreműködésével jelentős mértékben hozzájárul gazdája mágikus akcióinak sikeres végrehajtásához.

A démonológiai szakirodalom rendszerint a következő három csoportba sorolja a familiárisokat:

  1. Halott emberek tanácskérés céljából rendszeresen megidézett vagy állandó szolgálatra kényszerített szellemei, amelyeket (vagy akiket?) legfeljebb csak megidézőik képesek érzékelni.
  2. Láthatatlanul jelen lévő angyalok, démonok, tündérek, elementálok vagy más természetfeletti lények.Ezeket szintén csak a boszorkányok és a mágusok láthatják vagy hallhatják.
  3. Testet öltött alacsonyrendű démonok vagy ördögfiókák, amelyek általában valamilyen kis temető állat képében állandóan gazdájuk közelében tartózkodnak. Bár mindenki számára láthatók, kommunikálni csak gazdájuk képes velük.

Segítőkész halottak

A holtak szellemeinek familiárisként való alkalmazásáról találhatunk példát annak a skóciai boszorkánypernek a jegyzőkönyvében, amelyet 1576-ban folytattak le az ayrshire-i illetőségű Bessie Dunlopellen.

A vádlott (természetesen kínzással kicsikart) vallomásából megtudhatjuk, hogy egy Thome Reid nevü férfi szellemének segítségével gyógyította a beteg embereket és állatokat, találta meg az elveszett vagy ellopott holmikat s leplezte le a tolvajokat.

Thome Reid (aki földi életében a Laird of Blair szolgálatában állt)1547-ben esett el a Pinkie melletti ütközetben. Bessie Dunlop, aki állítólag soha nem látta a férfit elevenen,részletes (és minden jel szerint hiteles) leírást adott külsejéről, ruházatáról és jellegzetes megnyilvánulásairól.

Bár a jegyzőkönyv szerint a tanúvallomások között nem akadt egy sem, amely ártó cselekedetekről szólt volna, Bessie Dunlopot 1576-ban a szeretet vallása nevében annak rendje és módja szerint elevenen elégették.

A modern spiritizmus szakirodalmában szintén gyakran találkozhatunk a médiumok láthatatlan segítő társaira, szellemi vezetőire (guides) való hivatkozással. A spiritizmus világképének megfelelően ezeket a vezetőket szinte minden esetben halott emberek testetlen szellemeiként értelmezik.

A. O. Spare segítő szelleme, Fekete Sas, aki egy múlt századi préri indián varázsló benyomását keltette, kétségkívül ebbe az első kategóriába sorolandó.

Szellem a palackban

A második csoportba tartozó familiárisokkal gyakran megtörténik, hogy gazdájuk valamilyen tárgyba, például gyűrűbe, medálba, edénybe, kristályba kényszeríti őket. Az ily módon bebörtönzött természetfeletti lények gyakori szereplői a meséknek és a misztikus történeteknek, gondoljunk csak a palackba zárt szellemre vagya lámpából előhívható dzsinnre.

Reginaid Scot 1584-ben kiadott The Discovery of Witchcraft (A boszorkányság leleplezése) című könyvében részletes leírást olvashatunk arról, hogyan lehet egy démont kristálygömbbe zárni.

A bonyolult és cseppet sem veszélytelen szertartás az északi irány öt pokolbeli uralkodójának megidézésében csúcsosodik ki. A felbolygatott alvilági lények haragjától, illetve negatív energiáitól a hagyományosan meghúzott varázskör óvja a mágust. Ezek a lóháton, díszes öltözékben, fényes kísérettel megjelenő démonkirályok (név szerint Malantha, Thamaor, Sitrael, Falaur, Sitrami) helyezik el azután a kristályba a familiárist, aki gazdája minden kívánságát teljesíti, minden kérdésére igaz választ ad és megmutatja neki mindazt, amit látni kíván.

Paracelsusról, a XVI. század hányatott életű mágus-orvosáról az a hír járta, hogy kardjának (amelyet állítólag még az ágyba is magával vitt) lecsavarható markolatdíszében kristály rejtőzött, amelybe egy familiáris volt belekényszerítve.

Némelyek éjszakánként hallani vélték, amint szobájában, amelyben rajta kívül senki sem tartózkodott, beszélget valakivel, s hogy kardját dühösen, (vagy éppen elkeseredetten) a földhöz vágja. Olyan híresztelések is szárnyra kaptak róla, hogy időnként váratlanul csillogó aranyakkal egyenlítette ki tartozásait, holott az előző napon már kenyérre sem tellett neki.

Ez utóbbi mendemonda azonban inkább azokat látszik igazolni, akik szerint Paracelsus az aranycsináláshoz elengedhetetlenül szükséges, általa azoth néven emlegetett bölcsek kövét hordozta magával kardja markolatába rejtve. Erre utal egyébként a portréin gyakran megörökített legendás kard gombján olvasható AZOTH felirat is.

Állat alakú familiárisok

A harmadik csoportba tartozó familiárisokkal szinte kivétel nélkül a nyugat-európai (különösen az angliai és skóciai) boszorkányperek jegyzőkönyveiben találkozhatunk. Az inkvizítorok és a protestáns boszorkányvadászok által sugallt elképzelés szerint az ördög szolgálatába szegődött boszorkányok beavatásuk alkalmával démoni segítőtársat kapnak a poklok urától vagy valamelyik szolgájától.

Ez az ördögfióka attól kezdve valamilyen állat képében mindig a boszorkány közelében tartózkodik és gonosz tanácsokkal látja el, illetve puszta jelenlétével hatásosabbá és sikeresebbé teszi a jó keresztények sérelmére elkövetett rontó varázslatait és egyéb ártó cselekedeteit.

Az 1613-ban lefolytatott lancashire-i boszorkányper egyik vádlottja, Jennet Device, familiárisa, egy Ball névre hallgató barna kutya, pontosabban kutya alakú démon segítségével küldött halálos kimenetelű rontást haragosára, John Robinson of Barleyre.

Jennet Device

Az 1619-es lincolni perben azzal vádolták meg Margaret és Philippa Flowert, valamint a letartóztatása után nem sokkal elhunyt anyjukat, Joan Flowert, hogy Rutterkin nevezetű, macska alakú familiárisuk segítségével megrontották s ezáltal a halálát okozták az ifjú Lord Rosse-nak, az Earl of Ruthland örökösének.

A bosszúból elkövetett rontáshoz ellopták Lord Rosse fél pár kesztyűjét, amellyel otthon hosszasan simogatták az ördögtől kapott démonmacskát, miközben szörnyű átkokat és pokoli varázsigéket ismételgettek.

Ezután a kesztyűt leforrázták, megszúrkodták, felszabdalták, végül elégették. A kezelést követően Lord Rosse súlyosan megbetegedett, és néhány napon belül meghalt. A bűnüket „beismerő” boszorkányokat halálra ítélték, és angol szokás szerint felakasztották.

A macska további sorsáról nem történik említés a periratokban, de a korabeli szokások ismeretében szinte bizonyos, hogy őt is hóhérkézre adták.

Az ördögtől kapott házi démonok a leggyakrabban kutyák, macskák és békák alakját öltötték magukra, de megjelenhettek nyúl, sündisznó, egér, patkány, menyét, görény, bagoly, denevér, pók, légy, darázs és sok más házi-, illetve ház körüli állat vagy akár valamilyen sosem látott, fantasztikus keveréklény formájában is.(A hírhedt salemi boszorkányper egyik vádlottja, Bridget Bishop például egy tetőtől talpig fekete, emberarcú,kakaslábú majomnak írta le familiárisát.)

A korabeli vélekedés szerint a boszorkánynak saját tejével vagy vérével kell táplálnia állat alakú familiárisát, amely az egyszerű, ártatlan házi kedvencekhez hasonlóan gyakran nevet is kapott gazdájától, ha nem maga az ördög volt a keresztapja.

Az 1583-as essexi boszorkányper jegyző könyvében három familiárist említenek meg név szerint. Az első, Pygine, egy vakondszerű teremtmény, a második, Russol, egy szürke macska, a harmadik, Dunsott, pedig egy nagy, sötét szőrű kutya képében kísérgette gazdáját.

Egy másik, 1588-ban lefolytatott essexi perben szintén szerepelt három, néven nevezett familiáris, mégpedig a macska alakú Lightfoot, a béka alakú Lunch és a menyét alakú Makeshift. Matthew Hopkins, a hírhedt XVII. századi angol „boszorkányvadász generális” (Witch Finder General) 1647-ben megjelent Discovery of Witches (A boszorkányok leleplezése) című könyvében a következő leírást adja az általa „leleplezett” Elizabeth Clark familiárisairól:

„Holt egy fehér kismacska képében kísérgette gazdáját; Jarmara úgy nézett ki, mint egy lábak nélküli, elhízott spániel; Vinegar Tom testét egy sovány, hosszú lábúagártól, míg fejét egy ökörtől kölcsönözte, szemei nagyok és dülledtek voltak, hosszú farkát pedig spirálba csavarva tartotta; Sacke and Sugar (ez a két név egy familiárist takar) megtévesztésig hasonlított egy fekete nyúlra; Nevest pedig bárki görénynek nézhette volna.”

Matthew Hopkins

Az imént felsorolt csodalények egyébként mind ott láthatók a könyv elejét díszítő metszeten, a szerző és két boszorkány (az egyik közülük minden bizonnyal Elizabeth Clark) társaságában.

A reneszánsz mágia legismertebb alakját, Cornelius Agrippát szintén meggyanúsították azzal, hogy lepaktált az ördöggel, aki ennek fejében egyebek közt megajándékozta egy kutya alakú familiárissal.

A sokat idézett legenda szerint Agrippa, halála óráján levette Monsieur nevü fekete kutyájáról azt a mágikus ábrákkal díszített nyakörvet, amely az állatban lakó démont volt hivatva kordában tartani, s így szólt: „Tűnj el aszemem elől átkozott bestia, minden szerencsétlenségem okozója!”

A kutya azon nyomban futásnak eredt, s meg sem állt a pokol kapujáig.

Sámánok hagyatéka

A boszorkányság legtöbb mai kutatója egyetért abban, hogy a familiárisokkal kapcsolatos középkori és újkori hiedelmek az eurázsiai samanizmus hasonló elképzeléseire vezethetők vissza.

A sámánok és a törzsivarázslók szinte mindenütt a világon előszeretettel hivatkoznak segítő szellemeikre és/vagy állat alakús zövetségeseikre.

A segítő szellemek lehetnek természetszellemek, „démonok” (alvilági lények), „angyalok”(égi lények) vagy a halott ősök szellemei, az állati szövetségesek pedig egy-egy állatfaj csoportszellemei vagy konkrét példányai.

Számos észak- és közép-amerikai indián népnél egykor minden harcos rendelkezett egy állat (vagy növény)alakú szövetségessel(naguallal),
amellyel rendszerint a harcossá avatása során gerjesztett álmai és látomásai révén került kapcsolatba.

A néprajzkutatók beszámolói szerint az afrikai lugbara törzs varázslói mágikus tevékenységük során gyakran veszik igénybe különféle, természetfeletti erejűnek tartott állatok, mindenekelőtt békák, kígyók, gyíkok,denevérek, baglyok, leopárdok, sakálok és hiénák segítségét.

Az új-britanniai kanakok varázslói „különböző szellemek közül választanak maguknak védő szellemet, akinek segítségével varázslataikat megvalósítják”.

Az ecuadori kvijos indiánoknál minden varázslónak van segítő szelleme. Ez a lupaifzak nevezett természetfeletti lény tanácsokkal látja el gazdáját és segítséget nyújt neki a varázslásban.

Az alaszkai eyak indiánok sámánjai apró ember- és állatfigurákat faragnak fából vagycsontból, amelyekbe azután belekényszerítik segítő szellemeiket.

A szudáni khassonkék a szellemet bobnak, a varázslót pedig boli-tiginek, azaz ‘szellemgazdá’-nak, ‘szellemtulajdonos’-nak nevezik.

szellem

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend