A kínai jóslás története régmúlt időkbe nyúlik vissza, olyan régre, hogy a kezdetekről csak a nem régi tudományos kutatások segítségével tudunk némi képet szerezni.
A kínaiak mindig is az éghez és az őseikhez fordultak tanácsért, segítségért. Az egyik legelső módszerük – már aminek nyoma maradt – a csontjóslás.
1899-et írunk, Pekingben a Mandzsu uralkodói dinasztai épp az utolsó napjait éli. Egy Wang Jirong nevezetű udvari hivatalnok, aki a régi kínai írásjelek tudósa volt, nem érezte jól magát, és kiküldte a szolgálóját, hogy hozzon már a patikából „sárkánycsontot”.
Ez a „sárkánycsont” nevű gyógyfűkeverék rendszerint fosszilis dinoszauruszcsont-darabkákat is tartalmazott, és nagyon kedvelték, mert azt tartották, hogy sokféle betegségre jó, általános gyengeségre – meg impotenciára is. Azt inkább csak találgathatjuk, hogy Wangnak mire kellett.
Mindegy is, mert a szolgáló már vissza is ért, és átadta gazdájának a gyógyszert. Az meg megvizsgálgatta a „sárkánycsontokat”, és azt vette észre, hogy furcsa képírás-jelek vannak rajtuk, amik nagyon hasonlítanak a régi kínai írásjelekhez. Azonnal ment is a patikába, és fölvásárolta az egész „sárkánycsont”- készletet.
Nohát a városi legenda szerint így került fény az ősi kínai jóscsontokra. Mindenesetre az 1899-es évtől ilyen régi írásjegyekkel borított teknőspáncélok kezdtek feltűnni a császári főváros régiségboltjaiban. A fölfedezés lázba hozta az archeológusokat, és beindult a kutatás, kíváncsiak voltak az írásjelek jelentésére, és arra is, vajon ezek a csontok eredetileg honnan is valók.
És nemsokára fény is derült a csontok titkára. A teknőspáncélok és apró csontdarabok Xiaotun városának környékéről kerültek elő, talán egy mérföldnyire Anyangtól, Közép-Kínában. Több mint háromezer évvel ezelőtt, a most isten háta mögötti kis település a Sárga Folyó mellett Yin városa volt, a Shang dinasztia fővárosa. A csontokat pedig, amint később kiderült,
az ősi kínai királyok használták, hogy tanácsot kérjenek az istenektől és őseiktől.
Ezek a jóscsontok, azon túl, hogy a század egyik legnagyobb régészeti leletét képezték, valószínűleg a legkorábbi formái a ma ismert kínai jósmódszereknek. A Shang dinasztia (i.e. 1500- i.e.1060) királyai, úgy tűnik, életük legfontosabb döntéseit mindig a jóscsontok megkérdezése után hozták, így elkerülve a döntéshozás felelősségét, ami ma annyi politikust zavar.
Bármi is volt a probléma, csak hívatták a bentlakó jóst, és a csontok segítségét kérték, azok pedig mindig igennel vagy nemmel válaszoltak.
Föltették a kérdést: Menjen-e a király vadászni? Esni fog? Indítson-e a király háborút egy bizonyos törzs ellen? Ha a király a szellemeket dobszóval invitálja, lesz-e belőle baj?
A jós fogott egy teknőspáncélt, amibe nem túl mély lukak sora volt vésve, vörösen izzó faszenet rakott az egyik lukba, és a luk körül a teknőshéjon repedések formázódtak.
Azt ma senki sem tudja, hogy a repedéseket hogyan is értelmezték, melyik fajta repedés volt „szerencsés”, melyik jelölt balszerencsét, de egy hong-kongi szakértő szerint meglehet, hogy a függőleges vonalak nem jelentettek semmit, míg az oldalra irányuló repedések voltak szerencsések, avagy nem szerencsések, attól függően, hogy lefelé, vagy fölfelé mutattak.
Miért pont teknősbékapáncél?
A régi kínaiak úgy hitték, a teknősök bölcsek és mindenre emlékeznek.
A kérdést gyakran fölvésték a csontra a jóslás után, a repedések köré. Néha az egyik oldalra pozitívként, mint például: „Ha napfogyatkozás lesz, az sikert hoz?”, és negatívként a másik oldalra: „Ha napfogyatkozás lesz, az szerencsétlen?” Aztán a repedések által adott válasz szerint döntöttek.
Néha jelentést is csatoltak később, hogy tudassák a jóslás eredményét. Például, ha a jós azt kérdezte: „Menjen-e király vadászni?” És mellé jegyezték, hogy a király bizony elment vadászni, és lőtt egy tigrist.
Az egyik leghíresebb ilyen feljegyzés, az i.e. 13. századból, nyers fordításban így szól: ”Egy bizonyos napon megrepesztette a csontokat, és Ku jósolt a királynak, megkérdezvén: „Ugye nem éri baj a királyt az elkövetkező tíz napban?” A király tanulmányozta a repedéseket, és így szólt: „Rossz előjeleket mutat. Eszerint jegyezzétek föl.”
És a következő napon a király elment nagyszarvú állatokra vadászni. Szolgálója hajtotta a kocsiját. Egy kőben elakadt a kocsi és a király és Jang herceg a földre zuhant.”
A feljegyzések néha adományokról és áldozatokról szólnak, amiket a Négy Szélnek ajánlottak, őket is istenként kezelték. Ez lehet talán a feng shui eredetének egyik alapja, a feng shui jelentése ugyanis szó szerint: szél és víz.
1977-ben rengeteg, és nagyon különleges jóscsontot találtak Xian ősi fővárosa mellett, Közép-Kínában, ezeken a bejegyzések olyan apró jelekkel voltak írva, hogy csak mikroszkóppal lehet őket elolvasni. Megmagyarázni a tudósok ezt azóta sem tudták, de az egyik teória az, hogy a jóslatok olyan államügyekre vonatkoztak, amiket ma „top secret”-nek tartanánk, és nem akarták, hogy a válaszokhoz könnyen hozzá lehessen férni.
forrás: noiportal.hu
