1952. szeptember 12-én a nyugat-virginiai Braxton megyében kiránduló gyerekek egy vörösen izzó gömbre lettek figyelmesek, amely néhány másodperces lebegés után zuhanni kezdett, majd a Flatwoods nevű közeli kisváros egyik dombja mögött ért földet.
A fiatalok izgatottan futottak a becsapódás irányába, menet közben pedig mások is csatlakoztak hozzájuk, köztük a kozmetikusként dolgozó Kathleen May és két fia, azok barátja, Tommy Hyer, illetve a kutyáját sétáltató tizenhét éves Eugeen Lemon.
Eugeen kutyája az egyik pillanatban meglódult, és a domb felé kezdett szaladni, majd teljesen szem elől vesztették.
Hirtelen heves ugatás hallatszott, az eb pedig reszketve tért vissza hozzájuk, láthatóan nagyon megrémülve valamitől.
A becsapódás helyszínéhez közelítve bűzös köd terjengett a levegőben, amitől mindnyájuknak könnybe lábadt a szemük.
Lemon és a csoport egy másik tagja, Neil Nunley a domb tetejére felérve egy „nagy tűzgolyót” pillantott meg, ami éhányuk szerint akkora volt, mint egy ház.
A domb bal oldalán kutakodó szemtanúknak is meglepetésben volt részük, amikor egy tölgyfa ágai között két sejtelmesen pislákoló fényt vettek észre.
Többet is szerettek volna látni abból, ami a lombok között rejtőzik, ezért May asszony javaslatára egy zseblámpával világították meg a fa kérdéses részét.
Legnagyobb rémületükre ekkor egy groteszk kinézetű teremtmény bukkant elő. A 180 cm körüli idegen feje a kártyalapokról ismert pikk ász szimbólumára hasonlított leginkább. Arca nem igazán volt, csupán egy baljósan izzó szempár nézett velük farkasszemet.
A megrettent társaság tagjai még fel sem ocsúdtak a döbbenttől, amikor az idegen elkezdett közeledni feléjük. Úgy tűnt, mintha siklana a talajon, néhány másodperc múlva azonban megfordult, és a vörös fényű gömb irányába indult.
Némi hezitálás után, arra jutottak, jobb lesz, ha rögtön elhúzzák a csíkot. Ez kissé körülményesre sikeredett, mivel a menet közben elájult Lemont is magukkal kellett cipelniük.
Egy óra múlva, a Braxtoni Demokrata című lap riportere, Lee Stewart Jr. próbált meg minél több információt megtudni a szemtanúktól, legtöbbjük azonban olyan sokkos állapotban volt, hogy beszélni is alig tudtak.
Rutinos újságíróként ennyiből is szembetűnő volt számára, hogy a fiatalokat valami halálra rémítette. Másnap, miután Lemon felépült, visszamentek arra a helyre ahol a „vörös tűzlabdát” és a bizarr megjelenésű lényt látták.
Az orrfacsaró bűzt még mindig érezni lehetett a levegőben, Stewart meg is jegyezte, hogy mennyire irritálta az orrát és a torkát.
A következő nap reggelén a riporter úgy döntött, hogy egymaga tart terepszemlét a helyszínén. Vizsgálódásai során csúszásra utaló nyomokat, és egy hatalmas, kör alakú benyomódást talált a fűben, aminek valószínűleg köze lehetett a különös lényhez, illetve annak űrjárművéhez.
Az újságírók által csak „Flatwoods-i szörnyeteg”-ként emlegetett idegen története országos szenzáció lett, az esetről készült írások pedig hamarosan a napilapok címoldalára kerültek.
Később más szemtanúk is jelentkeztek, köztük a közeli, Birch River lakója, Bailey Frame is. A férfi egy narancsos árnyalatú, fényes objektumot látott körözni a Flatwoods-i dombok felett, épp ahol a „szörnyet” látták.
A szkeptikusok ezúttal is hozták a formájukat, és azt állították May asszony és társai csupán egy baglyot láttak, az „űrhajó” meg egy meteor volt.
Szánalmas „teóriáik” ezúttal viszont nem saját kútfőből származtak – derül ki abból az interjúból, melyet a neves ufológus, John Keel készített évekkel később Kathleen May-jel.
A nő elmondta, hogy nem sokkal az eset után két férfi kereste meg, akik először riporterként mutatkoztak be, majd idővel elismerték, hogy a kormány alkalmazottai.
Minő véletlen, hogy a két ügynök is épp arról akarta meggyőzni May-t, hogy az őket megrémítő lény csak egy bagoly volt, a vörös tűzgömb meg egy meteor.
Végül is…bár nem sok olyan esetről tudunk, ahol egy bagoly úgy megijeszt valakit, hogy az nyomban elájul, ahogy tette azt a tizenhét éves Lemon is a megdöbbentő találkozás során.
