1886-ban Wisconsinban, a nappal kellős közepén, általános megdöbbenésre olyan tökéletes sötétség keletkezett, mintha éjfél lenne. Az emberek eszüket vesztve futkostak összevissza.
Ugyanez a jelenség következett be 1904 decemberében a Tennessee államban levő Memphisben délelőtt tíz órakor, és meglepő tapasztalatra adott alkalmat; mindössze egy negyedóra hosszat a legtökéletesebb sötétség uralkodott, és egyes kerületekben, mint Louisville-ben (Kentucky) általános pánikot keltett; félóráig tartó hatalmas jégzápor és vihar után egyszerre úrrá lett a rémület.
Humboldt számos hasonló esetet tanulmányozott A történelem Fekete Napjaiban. F. G. Plummer a maga részéről kijelentette, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában beállott tizennyolc elsötétedésre a füst egymagában nem ad magyarázatot, oly ijesztően elhomályosultak lettek a nappalok. Milyen magyarázattal szolgálhatunk manapság, amidőn egész nagy területeken alszik ki a villanyvilágítás?
1755. november 1-én földrengés pusztította el Lisszabont, amelynek erejét hárommillió négyzetkilométeren érezték. Mivel az épületek mindenütt összeomlottak, és ötvenezer áldozatot temettek a romok alá, a város lakóinak ezrei kerestek menedéket a kikötőt szegélyező, tömör kőből épült új rakparton. Mintegy tízezren gyűltek ott össze, és amidőn újabb, második földlökés következett be, látniuk kellett, mint omlanak össze otthonaik. Egy perc telt belé, és a rakpart már nem létezett.
Egy tengerész kapitány, akinek hajója a Tajo torkolatánál horgonyzott, beszámolt róla, hogy miután a tömeg leírhatatlan pánik közepette zsúfolódott össze, a Tajo vize hat méter magasra emelkedett, és mire a vizek visszahúzódtak, sem a vízen, sem a víz alatt nem maradt egy ember sem. A rakpart a rajta levőkkel együtt hirtelen eltűnt. Mintha feltúrt hangyabolyban tartózkodókat szedtek volna össze kiűzetésüket követően…
Az eltűnések előtt azonban sűrű sötétség lepte el a kikötőt és a várost, olyannyira, hogy a kapitány csupán felvetette, mi az, ami logikusan bekövetkezhetett. Ettől eltekintve, ha a rakpartok beomlottak, mégiscsak különös, hogy soha, de soha sem merült fel egyetlen holttest sem a víz felszínére, de még csak a legkisebb ruhafoszlány, deszkadarab vagy a legapróbb csontszilánk sem…
Minden úgy párolgott semmivé, mint hogyha előtte sohasem létezett volna. Lyell felveti azt a lehetőséget, miszerint rés nyílhatott a folyó ágyában, és ez nyelhette el a rakpartot és az embereket, majd utána bezárult zsákmánya fölött. De az esetet követő napok alatt nem maradván a legcsekélyebb nyom sem a víz felszínén, nehéz ezt a feltevést elfogadni, noha eléggé tetszetős…
Rakpartok foszlanak köddé… Létezik-e tehát ekkora teljesítményre képes jelenség? Mindebből erre kell gondolnunk.
A kanadai Hamilton rendőrsége is osztaná ezt a nézetet. Valóban, 1957 végén olyan esettel találta magát szemben, amely felülmúlja a képzeletet, és alaposan zavarba ejtette. A város bejáratánál levő vashíd szőrén-szálán eltűnt!
A húsz méter hosszú, sok száz tonnát nyomó híd úgy elillant, nyomtalanul, mint a kámfor… Ha hozzávesszük, hogy 1973. március elején hatvantonnányi vasúti sínekből és hét váltóból álló vasmennyiség párolgott el egyetlen éjszakán a Meurthe-et-Moselle megyében levő Piennes mellett folyó vasútépítésről, jogosan vethetjük fel a kérdést: vajon nem valamiféle űrmozdonyvezető tevékenykedett-e arrafelé?
Főképpen ha megemlítjük, hogy a következő hónapban Haute-Loire területén egy háromméteres billenőszárnnyal felszerelt, nyolc méter magas, több tonna súlyú daru tűnt el. Földünk kétségtelenül olyan ismeretlen jelenségek talaja, amelyekkel még nem vagyunk teljesen tisztában, amelyeket megnyilvánulásuk közben még senki sem tudott megfigyelni és kielemezni. Mindazonáltal néhány kiválasztott személynek alkalma nyílt valamit látni, de pontosan mit?
1897 áprilisában egy tehetős kansasi gazda eskü alatt tett nyilatkozatban jelentette ki, hogy egy üszőjét ismeretlen, egészen nyilvánvalóan Földön kívüli masina ragadta magához. Minthogy barmai szabad legelőn táboroztak, a gazda az éjszaka kellős közepén felkelt, és kiment az állatokat megszemlélni. Ekkor egy körülbelül száz méter hosszúságú, farmja fölött lebegő szerkezetet pillantott meg. Egy kábelfélét ejtettek ki belőle, amely körülfogta egy keservesen bőgő és kétségbeesetten szabadulni akaró üsző nyakát.
Földön kívüli masina és üsző villámsebesen eltűntek az égben: mintha csak álom lett volna az egész. Számos személy, akit kikérdeztek a gazda szavahihetősége felől, szavatolta annak kifogástalan elmeállapotát. Ez az „elrablás” magyarázná a Kentucky egyik falujára 1876-ban hullott esőt, amely alaposan megrémítette a falusiakat.
Jókora földsávon, a derült égből – írja 1876. márciusi számában a New York Times –öt-tíz négyzetcentiméteres marhafoszlányok estek le nyílegyenest a földre és a fákra, és mindez egy száz méter hosszú és ötven méter széles földsávra korlátozódott.
