A hatalom jelképeinek folyamatossága a háromezer évig tartó monarchia történetében az ókori egyiptomi társadalom stabilitását s hagyományőrző jellegét mutatja.
Néhány kivételtől eltekintve a korona, a jogar és a többi, hatalmat reprezentáló tárgy dinasztiáról dinasztiára öröklődött.
Koronák
Az ókori Egyiptomban a korona kettős célt szolgált: politikai és vallási jelentősége is volt. Ezért ábrázolták gyakran az istenségeket is koronával, amely az emberiség feletti uralmukat szimbolizálta.
Az egyesítés előtt Alsó-Egyiptom és Felső-Egyiptom uralkodói különböző koronát viseltek, mindkettő a patrónus istenséget jelképezte.
Shuty
Két hosszú toll egyesítésével jött létre Amon isten koronája. A Két Ország egységét is szimbolizálja. Az Újbirodalom korában a királyi házhoz tartozó nők viselték, s néhány papnő.

Felső-Egyiptom fehér koronája a keselyűistent, Nekhbetet szimbolizálta, Alsó-Egyiptom vörös koronája pedig a kígyóistent, Wadjetet. A két ország egyesítése révén jött létre a kettős korona, mely a fáraóknak a „Két ország” feletti uralmát jelképezte. Az újbirodalom kezdetén a korona a fáraó dinasztikus eredetét bizonyította.
A királyi korona mellett más koronákat is használtak szigorúan szertartási és vallási célokra.
Desheret
Vörös, cilinderszerű korona, egy felfelé nyúló „karral’: első részén gömbölyű kidudorodással, mely a méhekkel, a dinasztiák szimbólumaival köthető össze. Alsó-Egyiptom koronája volt.

Hedjet
Hosszúkás turbán, mely Felső-Egyiptom királyait szimbolizálja. A thébai dinasztiák koronája.

Khepresh
A kék koronának litargikus szerepe volt. A fáraók akkor viselték, mikor áldozatot mutattak be az isteneknek.

Atef
Ezt a koronát is vallási szertartásokhoz használták. Ozirisz istenre és Herishef istenre utal, tetején egy gömbbel.

A hatalom további jelképei
A legfőbb királyi hatalmat nem csak a korona szimbolizálta. Jelképek, jogarok, diadémok, fejdíszek és más luxustárgyak szintén a kiterjedt kelléktár részét képezték, melyeket a király és családtagjai azért viseltek, hogy alattvalóikat tiszteletteljes távolságtartásra intsék.
A hatalom kifejezésében különös jelentőséggel bírt a jogar. Mindegyik jogarnak önálló jelentése van, a kormányzás egyes aspektusaira vagy a vallási életre utal, telve szimbolikus jelentésekkel.
A pásztorbotra emlékeztető jogar (heka) és az ostor formájú jogar (nejej) nemcsak a hatalmat és az igazságszolgáltatást jelképezte, hanem a fáraót Ozirisz istennel azonosította, aki a legendák szerint valamikor ezeket a hatalmi jelképeket hordta.
Luxus
Amint a mellékelt, Tutanhamon hagyatékában talált szandálon látjuk, a költséges kivitelezés az uralkodó minden ruhadarabját jellemezte.

Nemesz
Fejdísz, mely a fáraó mindennapos tevékenysége során a koronát helyettesitette. Szalaggal erősítették a fejre.

Diadém
Nemesszel vagy anélkül a királyi méltóság kifejezésére szolgált. Alkalmanként haználták a fáraó fiai.

Ureusz
Wadjet kígyóisten megjelenítése, a fáraók védelmezője, akik emberként egyedüli viselői lehettek ennek a szimbólumnak.

Rituális szakáll
A hamis szakállt a faraó jelentős eseményeken hordta. Ez Ozirisszel, Egyiptom mitikus alapítójával azonosította.

„Sejem” jogar
A király, a királyi család és a nemesség rangját és mágikus hatalmát szimbolizálta. A kép Nefertari királynőt ábrázolja a sejem-jogarral.

Pásztorbot és ostor
A királyság jelképei. Ezek az eszközök a fáraót népe vezetőjeként szimbolizálják.

- Tetszik
- Digg
- Del
- Tumblr
- VKontakte
- Buffer
- Love This
- Odnoklassniki
- Meneame
- Blogger
- Amazon
- Yahoo Mail
- Gmail
- AOL
- Newsvine
- HackerNews
- Evernote
- MySpace
- Mail.ru
- Viadeo
- Line
- Comments
- Yummly
- SMS
- Viber
- Telegram
- Subscribe
- Skype
- Facebook Messenger
- Kakao
- LiveJournal
- Yammer
- Edgar
- Fintel
- Mix
- Instapaper
- Copy Link