2010-ben Paul Epley az amerikai hadsereg veteránja vallomást tett halálos ágyán, és olyan titkos akciókat tárt fel, melyekben elmondása szerint ő maga is részt vett.
Epley 1948 és 1955 között szolgált az amerikai hadseregben törzsőrmesterként, majd később századparancsnokként.
Titkos megbízatásai miatt a hadsereg nem volt hajlandó nyilvánosan elismerni szolgálatait, juttatásait pedig egészen 2003-ig megtagadta.
Amikor Paul Epley először beszélt nyilvánosan titkos katonai tevékenységéről, története még csak egy kis észak-karolinai lapban jelent meg.
Mint elmondta a cikk közlése után két héttel két FBI-ügynök kereste fel, akik megfenyegették, hogy
„amennyiben nem fogja be a száját, majd mi befogjuk!”
Ez az 1990-es években történt, de 2010-ben Pault már nem igazán érdekelte, hogy megölik-e vagy sem, mivel 80 éves volt és a rákkal küzdött.
Lelkiismeretén azonban mindenáron könnyíteni szeretett volna, ezért 2010. augusztus 8-ára meghívott egy riportert és egy stábot az otthonába, hogy elmondhassa nekik mindazokat az eseményeket, melyeknek tevékeny részese volt.
Epley a beszélgetés során elmondta, hogy
a saját szemével látta az egyik földönkívülit, aki túlélte az 1947-es roswelli UFO-szerencsétlenséget.
1950 nyarán Paul a virginiai Camp Wallace-ban állomásozott. Egy nap a Williamsburg melletti Camp Peary-be irányították, ahol az egyik bunkert őrző katonai rendőr rendívül ismerősnek tűnt számára. Mint kiderült nem véletlenül, ugyanis Paul és az őr együtt szolgáltak Guamban.
„Beszélgetésbe elegyedtünk, majd rövidesen megkérdeztem tőle, hogy mit őriz? – emlékezett vissza – Azt felelte, hogy nem mutathatja meg, én viszont nem tágítottam, úgyhogy végül beadta a derekát, és megengedte, hogy vessek rá egy pillantást.”
Paul tehát belépett a helyiségbe, de az elé táruló látványra nem volt felkészülve.
A bejárattól nagyjából 5 méterre egy humanoid lényt látott egy kis ketrecben, ami nem lehetett több 3 négyzetméternél.
A férfi leírása szerint a fogva tartott idegen körülbelül 120-130 cm magas lehetett, bőre szürkés színű volt, feje, fülei és szemei nagyjából az emberéhez voltak hasonlók. Egyedül az ujjai voltak feltűnően hosszúak.
Paul emlékezett arra is, hogy a bunkerből kifele jövet az őr azt mondta neki:
„Ez volt az ötödik Roswellből!”
Mint megtudta az idegen lényt az új-mexikói Roswellből szállították a texasi Fort Hoodba, mielőtt a virginiai Camp Pearybe érkezett volna.
„Abban az időben – tette hozzá Paul – a 9 ezer hektáron fekvő Camp Peary volt a legszigorúbban őrzött katonai létesítmény Amerikában. Bár csak rövid ideig tartózkodtam ott, azzal tisztában voltam, hogy „szigorúan titkos” minősítésű, speciális engedély nélkül senki sem tehette be a lábát oda.”
A hadsereg bérgyilkosa
Pault életének alábbi fejezete a koreai háború 1953-as befejezése óta kísértette. Rendszeres rémálmai voltak, illetve poszttraumás szindrómában is szenvedett, ami miatt erős gyógyszereket kellett szednie.
18 éves korában lépett be a hadseregbe, de katonai pályafutása már majdnem az elején meghiúsult, ugyanis az alapkiképzésen eltörte a bokáját. Sérülése miatt le akarták szerelni, de mivel mindenáron katona akart lenni, így sikerült kiharcolnia, hogy ne küldjék el.
Maradásának egyik feltétele az volt, hogy felépüléséig csak könnyebb feladatokat láthat el, a másik pedig, hogy bármit is kérjenek tőle a jövőben felettesei, ő szó nélkül teljesíti azt.
Ez a megállapodás nagyjából meg is pecsélte a sorsát. A koreai háború befejeztével, az USA meg akarta akadályozni, hogy a háborúban őket segítő észak-koreaiak hazatérjenek. Attól tartottak ugyanis, hogy azok fontos hírszerzési információkat adnak át az észak-koreai kormánynak.
A megoldás tehát adva volt: likvidálni a koreai szövetségeseket, de olyan módon, hogy úgy tűnjön, mintha a csatatéren estek volna el.
A piszkos munkát Paulra bízták, akinek megtanították a gyilkosságok „álcázását” is. Ez úgy nézett ki, hogy miután lelőtte a célszemélyeket, holttestüket egy árokba gurította, majd kézigránátot dobott rájuk, azt a látszatot keltve, hogy a koreaiak a harctéren lelték halálukat.
Az álcázás másik módszere az volt, hogy a megkötözött koreaiakkal megpakolt repülőgépet egy szigetnek vezette. Előtte természetesen kiugrott a gépből, és a robbanás „mindent elrendezett”.
Martin Luther King meggyilkolására is felkérték
1967-ben, jóval azután, hogy Pault leszerelték az amerikai hadseregből, egy találkozóra hívták a virginiai Langley légibázisra. Paul így emlékezett erre:
„Langley-be kellett mennem egy megbeszélésre, ahol többek között két ezredese is jelen volt. Az egyik a légierőtől, a másik a hadseregtől érkezett. Leültünk és beszélgetni kezdtünk az országunkban folyó eseményekről, illetve arról is, hogy van egy személy, akitől meg kéne szabadulni. Neveket ugyan nem említettek, de a körülírásból mindenki tudta a szobában, hogy Martin Luther Kingről van szó. Ez 1967 nyarán volt, és azt akarták, hogy segítsek nekik a „probléma megoldásában”, én viszont – hivatkozva a családomra és a jó állásomra – közöltem velük, hogy nem kívánok részt venni ebben az egészben.”
Létezett egy vágatlan 21 perces felvétel, amely Paul Epleyvel és fiával, Kendallal készült 2010. augusztus 8-án Epleyék otthonában, de manapság már nyoma sincs a világhálón, mivel módszeresen törölték a még itt-ott fellelhető videókat. Azért ez is elég árulkodó…