UFO-k és földönkívüliek

Rejtélyes fémdarabokat talált egy geológus az 1947-es roswelli UFO-katasztrófa helyszínén

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

roswelli UFO fémdarabok

Az ufológia iránt szenvedélyesen érdeklődő amerikai geológus, Frank Kimbler már 2010 óta kutatja fémdetektorával az új-mexikói Roswell környékét, amely egy 1947-ben lezuhant objektum nyomán vált világszerte ismertté.

A hivatalos álláspont szerint idegen űrhajóról azonban szó sincs, valójában csak egy meteorológiai ballon csapódott a földbe.

A kutatók és a téma iránt érdeklődők természetesen nevetségesnek tartják a hadsereg magyarázatát, mondván, csupán a földönkívüliekkel kapcsolatos információkat próbálják elbagatellizálni és leplezni ezzel a teóriával.

Gyanújukat tovább erősíti az is, hogy az utóbbi évtizedekben számos egykori bennfentes szólalt meg az ügyben, akik azt állították, hogy részt vettek az roswelli UFO roncsainak elszállításában, tanulmányozták az idegen tetemeket, illetve kommunikáltak az egyik megmaradt túlélővel.

A szkeptikusok persze mondhatják, „szép, szép, de mindez csak duma, hol vannak a fizikai bizonyítékok? Talán erre a kérdésre adhat választ Frank Kimber felfedezése, aki tizennégy évnyi fémdetektoros kutatása során mintegy húsz különös fémdarabot talált a Roswellhez közeli mezőkön.

Az általa felfedezett körömnyi nagyságú fémdarabokról a kémiai vizsgálatok kimutatták, hogy 100%-os tisztaságú alumíniumról van szó, ilyen pedig a természetben nem létezik.

A Kimbler által talált fémdarabok egyike (Forrás: Frank Kimbler)
A Kimbler által talált fémdarabok egyike (Forrás: Frank Kimbler)

Költséges előállítása miatt az iparilag létrehozott tiszta alumíniumot főként az űripari- és számítástechnikai eszközök gyártása során alkalmazzák.

Ahogy ma sem igazán használnak ilyen anyagokat időjárási ballonokhoz, úgy a negyvenes évek végén sem tették. Tehát ha valóban csak egy meteorológiai ballon zuhant le, mivel magyarázhatók ezek a különös leletek?

A fémdarabokat tanulmányozó egyik szakértő szerint, ezek meggyőző bizonyítékok amellett, hogy évtizedekkel ezelőtt valóban egy idegen űrhajó zuhant le Roswell mellett – derül ki a Discovery Channel Alien Encounters: Fact or Fiction (Idegen találkozások: Tény vagy fikció) című dokumentumfilm-sorozatából.

A műsorvezető Chrissy Newton egyetértésének adott hangot, hozzátéve hogy a Pentagon egyik ufológusától ő maga is olyan információhoz jutott, mely szerint más UFO-katasztrófák helyszínén is találtak már ilyen nagy tisztaságú fémdarabokat.

Az Új-Mexikói Katonai Intézetben geológiát tanító Kimbler elmondta, hogy némelyik fémdarabot a mezőn talált hangyavárakból bányászta elő. (A hangyákról köztudott, hogy arany, réz, nikkel, bronz és más fémeket halmoznak fel fészkeikben.)

A Kimbler mintáit vizsgáló Cerium Labs vezető kutatója, Tom Hossain kihangsúlyozta, hogy az általuk analizált alumíniumdarabkák nemcsak tisztaságukat tekintve szokatlanok, de jócskán eltérnek a különböző ágazatokban használt ipari alumíniumoktól is.

„A legtöbb ipari alumínium eloxált alumínium” – mondja Hossain. Az anodizálás egy elektrolitikus felületkezelési eljárás, melyet arra használnak, hogy növeljék a fémek felületén a természetes oxidréteg vastagságát, védve őket a korrózió hatásaitól.

Hossein és munkatársai megállapították, hogy a legtöbb vizsgált darab nem ötvözet, hanem tiszta alumínium.

A roswelli UFO-eset kapcsán emlékezhetünk azokra a fotókra, amin Jesse Marcel őrnagy és társai valamiféle hajlékony, fémszerű anyagot tartanak a kezükben.

Ha a Kimbler által talált magas tisztaságú alumínium valóban az állítólagos meteorológiai ballon része volt, akkor az egy vagyonba kerülhetett, mivel ezek előállítása mint említettük rendkívül nehéz és költséges folyamat.

De még ha így is lett volna, milyen célt szolgált a drága és nagy tisztaságú alumínium az eszközben? Ennek nem sok értelme van, ha tényleg csak egy időjárási ballonról volt szó…

forrás

Roswell
Legújabb cikkek

Súlyos titkokat árult el a holdra szállásról fiának az egykori Pentagon-dolgozó

Sokak figyelmét felkeltette az a bejegyzés, melyet a napokban posztolt egy Reddit-felhasználó. – írja a Daily Star nevű brit lap. ... Tovább

Szeptember végén jár le az amerikai kormány és egy földönkívüli faj közötti 70 éves fegyverszünet – állítja egy UFO-informátor

Az emberiség történelmének egyik legdrámaibb eseménye veszi kezdetét az elkövetkező hónapokban – állítja, Charles McNeal UFO-informátor. A férfi elmondása szerint ... Tovább

Óriás a salvadori dzsungelben?

Óriások. Legtöbbünknek csupán mondabeli szereplők vagy mesefigurák jutnak eszünkbe róluk, ám újból és újból felbukkannak olyan történetek, melyek azt állítják, ... Tovább

Szerencsét hozott az elátkozottnak hitt baba egy ausztrál férfinak

Tulajdonosa semmi pénzért nem válna meg tőle. Kerry Walton igencsak meglepődött, amikor 1972-ben egy ijesztő babára bukkant egy 200 éves ... Tovább

Pár év, és ilyen robotok végezhetik az otthoni házimunkát

Az 1X robotikai cég bemutatta legújabb humanoid robotját, amely úgy néz ki, mozog és viselkedik, mint egy valódi ember. Lenyűgöző ... Tovább

A vienne-i zsinat és a templomos rend kincsei

A vienne-i zsinat 1311. október 16-án ült össze, hogy meghallgassa a templomosrend elleni vádakat, és megreformálja az egyházat. A pápai ... Tovább

You cannot copy content of this page

Send this to a friend