1939-ben az örmény származású orosz feltaláló és kutató, Szemjon Kirlian az aurakutatás egyik legismertebb személyiségévé vált. Épp egy moszkvai egyetem laboratóriumában tartózkodott — elektroterápiában használatos műszereket kellett megjavítania —, amikor hirtelen arra lett figyelmes, hogy a betegek kezelésekor apró fény villan fel az elektródák között.
Puszta kíváncsiságból megpróbált fényképeket készíteni ezzel a fénnyel és hamarosan kiderült, hogy ez akár gép nélkül is lehetséges: nem kell hozzá más, csupán egy, a nagyfrekvenciájú szikra és a keze közötti térben elhelyezett fényérzékeny lemez. Előhívás után a fotón saját ujjainak fénylő képmása jelent meg.
Kirlian ettől fogva szinte minden szabadidejét az aurafényképezésnek szentelte. Képein kizárólag fénylő testrészek látszottak, az éppen közelben lévő élettelen tárgyak soha. Az újdonsült auravadász nemsokára már maga készítette eszközeit is.
Az első egy különleges gép volt, melyet a nagyfrekvenciájú mezők generálásának céljából épített, a másik egy optikai nézőke, amivel film és emulzió nélkül is meg lehet figyelni az aurát. Minden eleven dolog, melyet a nagyfrekvenciájú kisülések hatómezejébe helyeztek hasonló latványt nyújtott: az emberi kéz aranyló fénnyel szikrázott, a frissen tépett falevél pedig egyre halványuló sugarakkal világított.
Az azonos fajhoz tartozó növények levelei hasonló mintázatúak voltak, de a beteg levelek képe teljesen megváltozott. Hasonlóképpen módosult az emberi ujj képe is, ha tulajdonosának hangulatában vagy egészségi állapotában változás állt be.
Kirlian és felesége huszonöt éven át fáradoztak berendezéseik tökéletesítésével. A látogatók — fizikusok, orvosok, biokémikusok, mérnökök — egymásnak adták a kilincset, az elért eredmények valamennyiüket lenyűgözték.
1964-ben Kirlian végre berendezhette saját laboratóriumát. Hamarosan nemzetközi hírnévre tett szert és a világ számos kutatóközpontjában kezdtek használni az ő tervei alapján készült gépeket. Az okkult tudományok tisztelői szinte mindannyian hisznek egyfajta asztrális vagy éteri test létezésében, ami szerintük fizikai testünk szellemi párja.
Amputáción átesett betegek számoltak be arról, hogy továbbra is érzik hiányzó végtagjukat, amely néha még viszketni is szokott! Néhány médium azt állítja, hogy látja a testhez tartozó fantomlábat. Moszkvában egy Kirlian-féle berendezéssel képeket készítettek egy falevélről: először ép állapotban fotózták le, aztán levágtak belőle egy darabot, és sérülten is készítettek róla néhány felvételt.
Azokon a képeken, amelyek közvetlenül a levéldarab eltávolítása után készültek, a hiányzó rész körvonalai is jól kivehetően rögzültek. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy minden élőlényben létezik egy bizonyos energiamátrix, amelynek alakja megegyezik az organizmuséval.
Az elmélet elsőre talán hihetetlenül hangzik, az oroszok mégis eléggé komolyan vették. Az alma-atai Kirov Egyetemen biokémikusok és biofizikusok elektronmikroszkóppal tanulmányozták az energiatestet, amit aztán ionizált részecskékből álló, plazmaszerű képződményként írtak le. Később el is nevezték biológiai plazmatestnek. A plazmakutatás az eltelt évtizedek dacára nem sokat haladt előre. Egy dolgot azonban biztosan tudunk: a plazmát kizárólag egy mágneses tér tarthatja kordában, és az emberi test rendelkezik ilyen térrel.
Mihail Galkin leningrádi sebész Kirlian jó barátja volt. Megfigyelte, hogy a fények egyenesen a bőrből törnek elő, de kiindulási pontjuk egyetlen jelentősebb idegvégződésnek sem felelt meg és eloszlásukat a verőerekkel és a vénákkal sem lehetett összefüggésbe hozni.
Otthon előkereste azt a régi akupunktúrás táblát, amit egy kínai orvos ajándékozott neki. A tábla pontosan ugyanazokat a pontokat ábrázolta, amelyek a Kirlian által készített bőrtérképen is szerepeltek. Az akupunktúra egy nagyon ősi kínai gyógymód, inkább a betegségek megelőzésére, mint a már meglévő tünetek kezelésére helyezi a hangsúlyt. Lényege, hogy minden anyag jin és jang (férfi és női) princípiumokból áll, és az ember egészsége ezek megfelelő egyensúlyától függ.
E két princípium a testben apró energiapatakokban cirkulál, amelyek néhány ponton eléggé közel jönnek a bőrfelszínhez ahhoz, hogy befolyásolni lehessen őket. Ezeken a pontokon keresztül vezethetjük le az energiafelesleget masszírozással vagy fémtűk beszúrásával.
A kínai orvosok éveken át tanulják az akupunktúrás pontok elhelyezkedésének precíz meghatározását. Galkin és Kirlian 1967-ben egy olyan eszközt készített, amellyel tizedmilliméternyi pontossággal be lehet határolni a szükséges pontokat. A tobiszkópnak keresztelt szerkezet segítségével ma már a világ számos táján elektromossággal és hanghullámokkal ingerlik a megfelelő pontokat és lenyűgöző eredményeket érnek el. Ez a fejlemény gyakorlati bizonyítékát adja az akupunktúra hasznosságának és a bioplazma (más néven energiamátrix vagy energiapatak) létének, mellyel a jelek szerint szoros kapcsolatban áll.
A biológiai plazma jelenléte magyarázhatja az olyan élőlények különös tulajdonságait, mint például a szivacs. Testének sejtjei csak lazán kapcsolódnak egymáshoz, különböző formákat öltenek, és különböző feladatokat látnak el. A szivacs azonban sokkal összetettebb felépítésű, mint bármelyik egysejtűekből álló kolónia, ezért egyetlen élőlénynek tekintik. Vannak galléros sejtjei, amelyek az üregeiben élnek és csapkodásukkal a szivacs belsejébe hajtják az oxigéndús és táplálékot adó vizet, vannak spermiumokat és petéket termelő ivarsejtjei, egyesek pedig a mészvázát építik.
A szivacs olykor az egyméteres átmérőt is elérheti. Ha egy ilyen jól fejlett példányt feldarabolunk és az így keletkezett darabokat átpasszírozzuk égy selyemszöveten — ügyelve arra, hogy az egyes sejteket a lehető legjobban elválasszuk egymástól —, hamarosan szemtanúi lehetünk annak, ahogy a szivacs újra megszervezi önmagát. Sejtjei ismét egymásra találnak és a szivacs főnixként támad fel holtából.
Testünk hagyományos korlátain túl is léteznek olyan erők, melyeket mi keltünk és néha irányítani is tudunk. Ha ezt elfogadjuk, többé már a pszichokinézis sem tűnik majd lehetetlennek. Senki sem kérdőjelezi meg azt a tényt, hogy izmaink agyunk utasításainak engedelmeskednek. Az agy viszont azzal, hogy keresztülvitte akaratát, máris tanújelét adta a pszichokinézisnek. Egy megfoghatatlan dolog, az elme, amit még soha sem látott senki, átugorva a valószerűtlen és a valós között tátongó szakadékot, idegi energiát hoz létre, mely az izomenergiát béfolyásolja, ami pedig már tárgyak mozgatására is képes.
Az elme és az agy kapcsolata még napjainkban is az egyik legnagyobb rejtély tárgyát képezi. A híres ausztrál neurofiziológus, Sir John Eccles az agyat olyan rendszernek írta le, amelyben tízmilliárd idegsejt az ingerelhetőség küszöbének közvetlen közelében egyensúlyoz. Olyanfajta gépezet, amit egy szellem is tudna működtetni, ha a szellem névvel egy olyan közvetítő hatóerőt illetünk, amelynek tevékenysége még a legkifinomultabb műszerek előtt is rejtve marad. Több, mint valószínű, hogy Szergejev és Kirlian a pszichokinézis gépezetének ezt a szellemét fedezték fel.
