Auralátás – szabad szemmel

Bognár Tas az auralátás tudományával foglalkozik sok-sok éve. Kamaszkora óta tanulmányozza a tudati technikákat, később ötéves ázsiai tartózkodása alatt tibeti mesterektől tanult, a gyakorlatokat pedig ötvözte a nyugati tudományok felfedezéseivel.

Egy speciális bioenergetikai berendezés által megjeleníthetővé teszi az aura látványát, és a csakrák töltöttségi állapotáról is pontos képet tud adni.

– Szabad szemmel is megy az auralátás? Ez különleges adottság, vagy bárki képes rá?

– Igen, látom az aurát, sőt tanítom is az auralátást. Eddig minden tanítványom képes volt már a tanfolyamon meglátni a legegyszerűbb rétegeket, tehát mindenki képes rá a megfelelő technika elsajátításával, a megfelelő körülmények között.

A gyerekek még tanulás nélkül is látják az aurát, amit a mellékelt gyerekrajz jól mutat. A rajzot az anyuka hozta el. Kielemeztem belőle az apukát, és minden stimmelt, tehát bizonyított, hogy nem csak firkálásról van szó.

– Mi is az aura? Miből “tevődik össze”?

– Az aura egyszerűen csak kisugárzás. Mindennek van aurája. A konvektort hőként “pirosnak” érzékeljük, a növényekét zöldnek látjuk, a levegő frekvenciáját pedig kéknek látjuk nagyobb koncentrációban.

Az emberi aura hőből, párolgásból, illatból, hangból, gondolatokból és érzelmekből tevődik össze. Kézzel a hőjét, szemmel a fényét érzékeljük. Rétegeket szoktak megnevezni itt nyugaton, de keleten, ahol tanultam, manapság nem nagyon foglalkoznak a rétegek megnevezésével.

bognar-tas
Bognár Tas

Az biztos, hogy a test közvetlen közelében lézerkékes bioenergia látható, tágabb részeiben a tudati aktivitás kap helyet, fél karnyi távolságban már inkább a tudatalatti érzékelhető, és egy kar távolságban a kollektív tudatba csatlakozunk. De valójában a kollektív tudat ugyanúgy átszövi az egész aurát, ahogy a tudatalatti a tudatot.

– Mennyire állandó a színe, illetve ha változik, mi idézi ezt elő?

– Annyira állandó, mint a földet körülvevő levegő színe: alapszínként tartós, de a föld közvetlen közelében az emberi tevékenységek függvényében változik folyamatosan (pl. szmog). Tehát az aura különböző érzelmek és gondolatok hatására folyamatosan változik, de a külsőbb rétegek (tudatalatti) egyre tartósabbak, míg a kollektív tudati mező teljesen tartósnak látszik.

– Mitől van egyáltalán színe?

– Színe nincs semminek, így az aurának sem. De frekvenciája mindennek van, és ezt a szemünk színekként érzékeli, bőrünk hőként, orrunk illatként, és a gondolkozó és érző lényeknél gondolatként és érzelmekként fogjuk fel a kisugárzás ezen részeit.

– Milyen információkat közöl az aura mérete, színe, egyéb jellemzői?

– Az embereknél testi, lelki és szellemi információkat képes közölni. Gyengébb kisugárzás esetén (alvás, betegség, nyugalmi állapot) kisebbnek és gyengébbnek látszik, míg aktivitás esetén nagyobb a látható réteg. Színei utalhatnak testi pontokon betegségekre, blokkokra, vagy túlműködésre. A lelki és szellemi aktivitás milyenségét fedik fel a “hangulatszínek”, míg az egyén alapszíne a személyiséget tárja fel, akár tudatos az, akár tudatalatti.

– Hogyan különböztethető meg, hogy mi mutatja a személyiséget, és mi az aktuális hangulatot?

– A személy alapszíne lassan mozgó, míg a hangulatszínek gyorsabban vibrálnak, lüktetnek. Amikor az ember elvörösödik a dühtől, a teljes aura elborulhat, de ilyenkor a piros erőteljes vibrálásán látszik, hogy nem alapszínről van szó.

aura

– Hogyan állapíthatók meg az aurából egészségi problémák, illetve visszatérő vagy huzamosan fennálló sorsproblémák gyökerei?

– Ebben az auralátók észrevételei némiképp eltérnek. Van, aki az aurában véli látni, van, aki belső látással érzi meg a betegség jelenlétét és gyökerét. Ugyanígy van ez a sorsproblémákkal: mindegy, mikori annak gyökere, az aura mindent tud – ebben hasonlít a hipnoterápiában ismert tapasztalatainkhoz, ahol a múltba képes “látni” a delikvens. Az aktuális problémák viszont ténylegesen megmutatkoznak az aurában: gyulladás, fájdalom, a nemiség hiánya, felsőlégúti gyengeségek, migrén, vérkeringési problémák, stb.

– Hogyan gyógyíthatók a betegségek, hogyan oldhatók meg a problémák az aurára ható módszerekkel? Az eredmény mennyire lehet tartós?

– A testi változások hatással vannak az aurára, és az aurában létrehozott hatások meglátszanak a testben. De jellemző általában, hogy az aurában tett változtatások inkább betegségmegelőző hatásúak.

Ezért kialakult testi betegségeket már testi úton érdemes megoldani, ám ezzel párhuzamosan sosem szabadna megfeledkezni közben a lélek és a tudat gyógyításáról sem.

Mégis, saját tapasztalatból tudom, hogy sportolásból adódott, akut gerincsérvet prána nadival meg lehet gyógyítani. És ezt nemcsak én mondhatom el, más sérült sporttársaim is igazolják. A lelki és szellemi problémák viszont kifejezetten megoldhatóak aurakezeléssel (reiki, prána, bioenergetika, kristályterápia, pszichoterápia, pozitív állítások és pozitív gondolkozás).

Az eredmények pedig annyira tartósak, amennyire tartós a terápia. Mélységükben viszont annyira, hogy például megváltozott a gyásszal kapcsolatos gondolkodásmódunk, mivel az aura gondolataink és emlékeink teljes tárháza.

– Emberi kapcsolataink milyensége hogyan tükröződik az aurában?

– Olyan sokféleképpen, hogy az nagyon hosszú kifejtést igényelne. Általánosságban mégis azt mondhatjuk, hogy jobb (érzelmi) agyféltekénkkel ellentétes oldalon alakulnak ki tartósabban a kapcsolati hatások, így a test baloldalán egy lyukként jelentkezik a szakítás, a gyász, vagy az elhidegülés.

Az őszinte szeretet rózsaszínként mutatkozik meg a jobb agyféltekénél és a szív tájékán, míg a nemi töltetű szerelem pirosabb, és inkább az alhas tájékán vibrál. Kisbabás anyáknál és unokás nagymamáknál a rózsaszín tartósabban jelentkezik, de apáknál csak hangulatszínként.

– Az aurában leképződött blokkok akadályozhatnak-e minket kapcsolatainkban, céljaink elérésében, a harmonikus egészségi és lelkiállapot fenntartásában?

– Az aura jelenségei tökéletesen illeszkednek a pszichológia eddigi ismereteihez (bár jóval több dolog van benne, amit a pszichológia még nem fedezett fel), így amit manapság a pszichológiából ismerünk a fenti kérdésekkel kapcsolatban, az mind igaz az aurára vonatkozólag is.

Tömören: testi-lelki-szellemi táplálékaink határozzák meg testi-lelki-szellemi állapotunkat, és ezek jövőjét. Az aura nem egy tőlünk független dolog, ezekkel tökéletes kapcsolatban van. Így az aura önmagától nem változik, kizárólag mi vagyunk felelősek mindenért, ami az aurában történik. Az “energiavámpírnak” mi tesszük ki magunkat, a szakításért mi is felelősek vagyunk, mi ülünk a számítógép előtt, és utána mi nem kompenzáljuk annak negatív hatásait.

– Honnan tudhatjuk, melyik aurafotós gép ad reális eredményt?

– Onnan, hogy egy aurafotós géppel ülünk szemben, és nem egy webkamerával. A 40 évig fejlesztett Progen Auracamera technológiáját félig sikerült ellopnia egy a feltalálónál dolgozó német fiatalembernek (emiatt a hatóságok ki is toloncolták az Egyesült Államokból), és sajnos már Magyarországon is találkozhatunk webkamerás “aurafotózással”, főleg a plázákban.

Arról is fel lehet ismerni, hogy csak egy szenzor tartozik hozzá, Polaroid fotót nem készít, és az elemzés 20 perces. A valódi fotó jóval több információt árul el, és ha valaki látja is az aurát, akkor arról egy napon át is lehet beszélni. Csak azért szoktam egy órás elemzést adni, mert körülbelül ennyit tudunk megjegyezni egy alkalommal. Aki hetedik alkalommal jön el hozzám, még mindig új dolgokat hall.

forrás:astronet.hu

Hirdetés