Több állattulajdonos is megjegyzi, hogy kutyájuk segített diagnosztizálni a rákot és egyéb betegségeket, némelyik esetről pedig még az orvosi szakirodalom is beszámol.
Hywel Williams és Andrew Pembroke (King’s College Kórház, London) egy olyan asszonyról ír, akit a bal combján lévő sebbel küldtek be hozzájuk, amelyről később kiderült, hogy rosszindulatú melanoma.
„A betegnek akkor tűnt fel a seb, amikor a kutyája (egy skót juhászkutya és egy dobermann keveréke) folyton azt szimatolta. A [szuka] kutya egyáltalán nem érdeklődött a beteg testén lévő többi anyajegy iránt, de naponta gyakran több percet is töltött a seb célirányos szaglászásával, még akkor is, ha a beteg nadrágot viselt. Ez egyre gyanúsabb lett a beteg számára.
Ez a szertartás hónapokon át ismétlődött, amikor is a kutya megpróbálta leharapni a sebet, amikor rövidnadrág volt a betegen. Ezt a beteg jelként értelmezte, hogy orvosi segítséget kérjen. Lehet, hogy a kutya a gazdája életét mentette meg azzal, hogy már akkor felhívta a figyelmét a kezelés fontosságára, amikor a lézió még kicsi és gyógyítható stádiumban volt.” – mesélték az orvosok.
Egy másik esetben Joan Hartnak (Preston, Lancashire megye) például az tűnt fel, hogy amikor papucsban ült le, a shetlandi – szuka – juhászkutyája leveszi róla az egyik papucsot, és nyalogatni kezdi a talpboltozatát.
Volt ott egy ciszta, és a végén elment vele az orvoshoz, aki azt gondolta róla, hogy szemölcs, de a biztonság kedvéért beküldte a kórházba szövettani vizsgálatra. Kiderült, hogy Joannak ritka, rosszindulatú rákja van. „Bárcsak jobban odafigyeltem volna Ladyre, aki megpróbálta felhívni rá a figyelmemet!” – mondta később.
Hazel Woodget meg van győződve róla, hogy Pepe nevű chihuahuája megmentette az életét. 2001 májusában, amikor a díványon heverészett, „Pepe bedugta a pofiját a hónom alá, és úgy kaparászta a bal mellemet, mintha lyukat akarna ásni bele. Ellöktem, de állandóan visszajött. Határozottan bámult rám, aztán a mellső lábait a mellemre nyomta. Hirtelen belém hasított a fájdalom, és úgy ugrottam fel, mintha darázs csípett volna meg.”
Az asszony elment az orvoshoz, aki csontáttétes mellrákot diagnosztizált nála – pontosan ott, ahol Pepe jelezte. Leoperálták a mellét, de egy hónappal később Pepe megint elkezdte bámulni a mellkasát: a rák visszatért. Pepe még két alkalommal diagnosztizálta a rák visszatértét. Levették az asszony másik mellét is, és mára már teljesen felgyógyult. „Neki köszönhetem az életemet!” – mondogatja.
Szerencsére van már néhány kutatóorvos, aki jobban odafigyel a kutyák diagnosztikus képességeire. A British Medical Journal 2004-ben közölt egy tanulmányt John Church és munkatársai tollából, akik megállapították, hogy sikerült kutyákat beidomítani hólyagrák diagnosztizálására vizeletminták szimatolása alapján. 2006-ban pedig egy kaliforniai vizsgálat mutatta ki, hogy a kutyák képesek azonosítani a tüdő- és mellrákot, ha beleszimatolnak a beteg leheletéből vett mintába.
Kettős vakkísérletekben betanított kutyákat tettek próbára azzal, hogy a rákos betegek által kilélegzett levegőből mutattak nekik mintákat. A kutyák korábban nem találkoztak ezekkel az emberekkel, és egészséges emberek leheletmintáit is megmutatták nekik. 98 százalékos pontossággal állapították meg, hogy melyik minta volt rákos betegé.