Érdekes helyek

Horrorfilmbe illő látvány volt a világ legmagasabb faháza

A fakitermeléssel gazdaggá vált gengszter tizenöt éven át építette engedély nélkül az egyszerre lenyűgöző és ijesztő tornyot. Az ámokfutásnak egy bírósági ítélet vetett véget.

A rekord felállításánál jóval prózaibb ok vezérelte az Oroszország északi partjainál fekvő Arhangelszk külvárosában élő üzletembert, Nyikolaj Petrovics Szutyagint, aki fakitermelésből szerzett vagyonát az alvilágban próbálta kamatoztatni: ő mindössze csak álmai otthonát szerette volna felépíteni.

Az ötlet a Szovjetunió összeomlása után röviddel született meg a fejében, hiszen a környék leggazdagabb embereként úgy érezte, nem élhet többé egy átlagos, unalmas kétszintes házban, ahol élete jó részében egyedül érezte magát.

1992-ben nekilátott tehát a szomszédainál magasabbra törő, kétemeletes faháza építésének, hogy ezzel is érzékeltesse az óriási vagyonát. Az eredménnyel azonban egyáltalán nem volt elégedett, a norvég és japán faházakat látva pedig rájött, hogy nem használta ki jól a tetőtér adottságait, így újabb szintek építése mellett döntött.

„Először még három szintet építettem rá, de ettől a ház leginkább egy gombára kezdett hasonlítani, szóval újabb emeletek kerültek rá.”– mesélte a Telegraphnak adott 2007-es interjújában.

A tengerre néző kilátótoronynak is beillő ház melletti jókora kertben egy ötszintes fürdőház is született, melyben külön termek voltak csak az építési vállalatának dolgozói, illetve azok partnerei számára.

A megvalósult álmot azonban a törvény vaskeze törte porrá: 1998-ban zsarolás vádjával került bíróság elé, a következő négy évet pedig börtönben töltötte.

Szabadulása után birtoka romokban hevert: a tizenhárom szintes ház ugyan jó állapotban volt, a fürdő berendezését azonban riválisai összetörték, öt autóját pedig a közelben folyó Északi-Dvinába süllyesztették.

A szomszédok éveken át csendben figyelték az egyre magasabbá váló házat, a férfi hazatérése után azonban egyre többször tettek rá panaszt a városvezetésnél – teljes joggal, hiszen a hatályos építészeti szabályzat szerint egyetlen, fából készült épület sem lehet magasabb kétemeletesnél, egy ekkora torony kigyulladása esetén pedig az egész városrész könnyen lángra kaphatott volna.

Szutyaginnak nem maradt elég pénze, hogy lefizesse az építészi hivatal munkatársait, így szokatlanul ötletes lépésre szánta el magát: a harmadik emeletre vezető lépcsőt lezárta, így nyugodtan állíthatta: a felső emeletek csak dekorációk.

A bíróságot ez azonban egyáltalán nem győzte meg: 2008-ban elrendelték az engedély nélküli bővítésekkel teli ház lebontását, a következő évben pedig eltűnt a torony, ami tizenöt éven át uralta a környék látképét.

Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend