Kétségtelenül az Excalibur a leghíresebb és a legmisztikusabb. De azért találni más olyan különleges kardot, amelyek már tényleg kézzel foghatóak, mint amilyen ez a 10  – hol átkozott, hol szentek által vált legendás – fegyver, amit valószínűleg nem ismersz, pedig érdemes lenne!

Kard a kőben

Úgy tűnik, akad az Excaliburnak „valódi” változata. Egy Monte Siepi kápolnában Olaszországban egy kőbe ágyazott ősi kard van, amely a kulcs lehet az Excalibur legenda eredetének megfejtéséhez.

Úgy vélik, hogy Szent Galgano egy tizenkettedik századi toszkán lovag volt, akinek Mihály arkangyal parancsot adott, hogy hagyjon fel a bűnös életvitelével. Arra gyanakodva, hogy a feladat ugyanolyan nehéz lesz, mint követ fejteni, hogy ezt igazolja Galgano megpróbálta egy sziklába vágni a kardját.

A legenda szerint a penge úgy vágta a követ, mintha vaj lenne. A kard még mindig ott van a kőben, ahol Galgano maga mögött hagyta, világi életével együtt és gyorsan megszentelték őt.

Igaz, az Excalibur legenda már Galgano-t megelőzi, de röviddel Galgano idejében történt.

Viszont Luigi Garlaschelli a Pavia Egyetemről közelmúltban a kardot a 12. századra keltezte – amely megfelel Szent Galgano életének időszakával.

A Kusanagi

A legenda szerint a Kusanagiban (jelentése: „kard a kígyóban”), egy nyolcfejű kígyó teste van, amit viharok és a tengerek istene ölt meg.

E kard ikonikus jelképe a japán birodalmi királyságnak, ami szimbolizálta az ókori császári családok isteni jogát az uralkodáshoz.

A Kusanagi ma az Atsuta szentélyben van el Nagano prefektúrában, de évszázadok óta nem megtekinthető. Csak alkalmanként veszik elő a birodalmi koronázási ceremóniákhoz.

Durandal

Több száz éve egy rejtélyes kardot építettek a franciaországi Rocamadour-i Notre Dame kápolna feletti sziklákba. A szerzetesek szerint nem más, mint Durandal, Roland lovag kardja.

A legenda szerint Roland a szent pengét a szikla oldalára helyezte úgy, hogy megakadályozza az ellenségei elfoglalják a kápolnát. A 12. század óta a kápolna a szent zarándokhelyek célpontja. 2011-ben a kardot a helyi önkormányzat eltávolította és a párizsi Cluny múzeumnak adta oda kiállítani.

De a kard valóban a Durandal? Míg a csata, amelyben Roland elvesztette az életét, egy jól dokumentált esemény, Durandal első említése a „A Roland énekben” -ben több száz évvel később született.  Ugyanakkor a Notre Dame szerzetesei visszakövetelik a kardot.

Valószínűleg kardjukat a Durandalnak tekintik, hiszen Rocamadour volt az utazás kiindulópontja, annak ellenére, hogy végső csata több száz mérföldnyire történt Roncesvaux völgyében. Úgyhogy sokak szerint kétséges, hogy a kard az igazi Durandal lenne.

Az átkozott Muramasa

Muramasa egy ősi japán kardkovács volt, aki a legenda szerint azért imádkozott, hogy kardjai „nagy rombolók” legyenek.

A pengék kivételes minősége miatt az istenek megadták kérését, és vérszomjas szellemmel áldották meg őket, legalábbis gyilkolásra vagy öngyilkosságra kerülne sor.

Számtalan történet van arról, hogy a Muramasa kardforgatói megőrültek, ész nélkül ontottak vért, akár a sajátjukért…

A kardokat átkozottnak tartották, és császári rendelet tiltotta be viselésüket. A parancsot Shogun Tokugawa Ieyasu adta ki, aki valószínűleg gyűlölte ezeket a kardokat, miután szinte az összes családtagját megölték.

Honjo Masamune

Muramasa megátkozott kardjaival ellentétben ezeket a legendás pap és a kardkovács, Masamune készítette.

A legenda szerint Masamune és Muramasa versenytársak voltak. Masamune műveit japán nemzeti kincseiként tartják számon, de az egyik kardot soha nem találták meg.

A második világháború idején Japán átadását követően a Honjo Masamune egy amerikai katona, Coldy Bimore őrmesterhez került, aki valószínűleg háborús ajándékként vitte magával haza. De utána sem őt, sem a kardot soha nem találták meg.

Joyeuse

Joyeuse, Charlemagne király legendás kardja volt, aki állította, hogy kardja naponta 30-szor változtatja a színét, és annyira fényes volt, mint mag a Nap. Csakhogy már 1271-ben, két kard neve is Joyeuse volt a francia koronázási tárgyak között.

De mivel mindkét kard nem lehet a híres Joyeuse, amelynek misztikuma az, hogy a Szent Római császár igazi kardja. A Louvre-ban található Joyeuse súlyos változtatásokon esett át a jelentős életútja során.

A legrégebbi részei a 10. és 11. század közöttire datálhatók, és Charlemagne király 813-vban halt meg.

A másik versenyző a bécsi császári kincstárban található és szintén a 10. században készült. De ezt a kardot valószínűleg a magyar kardkészítők munkája, amely megnyitotta az ajtót további legendáknak, amely szerint ez volt a híres Attila kardja, amelyről azt mondták, hogy maga Mars, a háború istene adta neki oda.

Szent Péter kardja

Számos legenda kering a Szent Péter által használt kardról, amellyel levágta a főpapot szolgáló szolga fülét Getszemáné kertben. Állítólag ezt a kardot is magával vitte Britanniába Arimathea József a Szent Grállal együtt.

Csakhogy 968-ban a Jordánia püspök egy kardot hozatott Lengyelországba –amelyről azt állította, hogy Szent Péter valódi kardja volt, ami ma Poznanban található Megyei Múzeumban.

Ámde a történészek szerint ezt a kardtípust még valószínűleg nem használtak Szent Péter ideje alatt. A kohászati tesztek szerint a szent halálát követő időszakból származik.

A Wallace kard

A legenda szerint William Wallace – A Mel Gibsont féle Rettenthetetlen – emberi bőrt használt a kardja hüvelyének készítésénél, meg annak az övéhez.

A bőr adományozója Hugh de Cressingham, Skócia kincstárnoka volt, akit Wallace a Stirling Bridge-i csatában legyőzött.

Más beszámolók szerint IV. Jakab király küldte neki a bőrt. Egyes történészek szerint Wallace egy szerencsétlen adószedő bőrét használta, mivel mélységesen megvette őket, míg a többi legenda valószínűleg csak azt a célt szolgálta, hogy a skót hőst barbárnak tüntessék fel.

Napjainkban megtekinthető a Nemzeti Wallace Emlékmű állandó kiállítás keretei között

Goujian kardja

1965-ben Kínában egy sírban figyelemre méltó kardot találtak – annak ellenére, hogy több mint 2000 éves volt, nem volt rajta rozsda. A penge annyira érintetlen volt, hogy a vizsgálatokat végző régész is megsértette az ujját.

A vizsgálatok alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a kard Yue királyhoz tartozó Goujian, és hiszik, hogy a legendás kard került meg.

Egy szöveg szerint, Goujian király kardgyűjteményében ez volt a legkülönlegesebb, és úgy fogalmaztak, hogy „az ég és a föld kombinált erőfeszítéseivel készültek”. A tesztek szerint azért is maradt 2000 év után ilyen kitűnő állapotban, mert a Yue kardkészítői már eljutottak a magas szintű kohászatig, amellyel rozsdamentes ötvözeteket építettek a pengékbe.

Ezenkívül, olyan hüvelyt adtak a kardhoz, amely majdnem légmentesen zárult, ami megakadályozta az oxidációt, és lehetővé tette, hogy a kard olyan állapotban legyen, mintha csak mostanában készítették volna.

A hét elágazású kard

1945-ben egy rejtélyes kardot találtak a japán Isonokami szentélyben, amely ma is található meg, a közönség elől elzárva.

A kard rendkívül szokatlan alakú volt, hat oldalirányú kisebb pengékkel (a hetediknek magát a pengét tekintik).

A kard rossz állapotban volt, de a penge mentén halvány feliratot lehetett látni. A pontos fordítást számos alkalommal megkérdőjelezték, de az egyértelmű, hogy a kard egy koreai Baekje király ajándéka egy a japán Yamato uralkodónak.

Ugyanakkor találtak Nihon Shoki-ban ( Japán Krónikája) egy érdekes történelmi részt, amely egy ugyanilyen kardról tesz említést, amit a misztikus sámánnak, Jingu császárnénak adtak.

A penge kitűnően megbízható forrásokkal rendelkezett Kínában, Koreában és Japánban és maga az Isonokami szentély is említésre került a Nihon Shoki idejéből származó egyéb iratokban. A tudósok szerint a hét elágazású kard az, amit a és a sámán császárné Jingu kapott.