A Vonzás Törvénye talán új fogalom a számodra. Ha netán még nem vagy teljesen tudatában rezgésjellegednek, akkor is Rezgésekből álló Lény vagy, aki Rezgésekből álló. Világegyetemben él. Ami azt illeti, mindent rezgések alkotnak!
Amikor figyelsz valamire, egy gondolatra, egy emlékre, egy észlelt helyzetre, álomra vagy ábrándképre, amelyet megjelenítesz magad előtt, valójában rezgéseket hozol működésbe. Ezután figyelmed összpontosítása működésbe hoz valamilyen rezgést és ennek a rezgésnek a tartalma határozza majd meg vonzásod irányultságát.
Bármire gondolsz is, a gondolat rezgésének tartalma, rezgésed lényegének működő része lesz – figyelmed tárgya pedig közeledni kezd feléd.
A legtöbb emberben nem tudatosul, hogy ha gondol valamire,. azzal tapasztalatai közé idézi annak a „valaminek” a lényegét. Amikor elhatároztad, hogy ebbe a testbe költözöl, természetesen: ismerted rezgésekből álló világodnak és ennek a Világegyetemnek a természetét. Ez lelkesedést ébresztett benned, mert bíztál abban, hogy képes vagy a tudatos koncentrációra.
Világegyetemed rezgésjellegének ismerete megnyugtató, ugyanakkor fel is villanyoz. Megnyugtató, mert tudod, hogy nincs mitől félned, hiszen csak az juthat el hozzád, amit magadhoz hívsz. Felvillanyoz, mert tisztában vagy vele, hogy bármit magadhoz vonzhatsz, amire csak vágysz, vagyis örömödet lelheted a megtapasztalásában.
Ha megérted, hogy rezgésed révén mindent, ami csak eljut hozzád, te vonzol magadhoz, és csakugyan hatalmadban áll meghatározni, hogy mi jöjjön el hozzád, új távlatok nyílnak előtted világodban…
Nem kell tartózkodással vagy védekezéssel korlátoznod tapasztalásodat, mert semmiféle nem kívánt dolog nem törhet vagy tolakodhat be tapasztalataid közé. Te teremted meg a saját tapasztalatodat, senki másnak nincs fölötte hatalma. És ez mindenkire igaz.
A Vonzás Törvénye hatalmas és egyetemes érvényű
Mint ahogy a tömegvonzás törvénye következetesen hat bolygótok minden fizikai anyagára, ugyanúgy hat a Vonzás Törvénye minden rezgésre.
Minden kivetülő gondolat, rezgés, akár a múltra, a jelenre vagy a jövőre vonatkozik, tehát vonzóerővel rendelkezik. Minden gondolat a rádiójelekhez hasonló jelet sugároz, amelyet a Vonzás Törvénye felismer, és másokhoz illeszt.
A hatalmas és megbízható Vonzás Törvénye (a hasonló a hasonlót vonzza) a belőled sugárzó rezgésekre reagálva következetes eredményeket ad.
Nincsenek önkényes, ellentmondásos válaszok, amelyek miatt lehetetlenség volna megérteni a Vonzás Törvényét. . Megbízható, igazságos, mindig válaszol, nagy hatalma van – a Megfontolt Teremtő legjobb barátja.
A Vonzás Törvénye nagyszerű következetességének tudata – és működésének ismerete, ami Érzelmi Vezérlőrendszered tudatos alkalmazásával társul -, felruház a hatalommal, amelynek révén csodálatos, örömteli életet teremthetsz.
Felhasznált irodalom: Esther és Jerry Hicks: Kérd és megadatik 2