George Washington soha nem lakott a Fehér Házban
Bár George Washington, az Amerikai Egyesült Államok első elnöke és Pierre L’Enfant várostervező együtt választotta ki a telket, ahol 1792-ben elkezdték építeni a Fehér Házat, Washington végül soha nem költözhetett be. Ennek egyszerű és szomorú oka, hogy az elnök meghalt, mielőtt az épület elkészült volna. Az építkezés nyolc évig tartott, 1800-ban fejezték be, George Washington viszont 1797-ben elhunyt.
Tom Hanks két kávéfőzőt is ajándékozott a Fehér Háznak
2004-ben az Oscar-díjas színész meghívást kapott a Fehér Házba, és meglepve tapasztalta, hogy az épület sajtóközpontjában nincs az újságírók és tudósítók számára kávéfőző. Nem volt mit tenni, neki kellett egyet vennie. Mikor 2010-ben ismét meghívást kapott, már sokkal előrelátóbb volt, és a leharcolt régi kávéfőző helyett vitt magával egy modernebb gyártmányt.
Kísért az exelnök
Azt beszélik, Abraham Lincoln szelleme még ma is a Fehér Házban kísért. Az évek során több itt megszálló vendég is beszámolt már megmagyarázhatatlan jelenségekről, sőt a legenda szerint Winston Churchill is találkozott az exelnök szellemével. Churchillnek az egyik kandalló mellett jelent meg a kísértet, miközben ő éppen lábfürdőt vett. A vérfagyasztó eset után Churchill nem volt többé hajlandó abban a hálószobában aludni.
Nem volt mindig Fehér Ház
A Fehér Ház eredetileg csak az épület beceneve volt, végül 1901-ben Theodore Roosevelt hivatalosan is bejegyeztette. Előtte többféle néven is emlegették, gyakran hívták például Elnöki Palotának is.
A nyugati szárny
1902-ben, Theodore Roosevelt döntött úgy, hogy elnöki irodájának a Fehér Házon belül új helyet kell találnia, annak érdekében, hogy a munkát és a családi életet könnyebben szét lehessen választani. Ekkor nagy átalakításokba fogtak, és létrehozták az akkor még csak Ideiglenes Vezetői Hivatalnak nevezett épületrészt, amit ma már mindenki nyugati szárnyként ismer. 1909-ben Roosevelt utódja, William Howard Taft tovább bővítette a nyugati szárnyat, és egy új, ovális alaprajzú elnöki irodát hozott létre, amit alakjáról Ovális Irodának neveztek el.
- Tetszik
- Digg
- Del
- Tumblr
- VKontakte
- Buffer
- Love This
- Odnoklassniki
- Meneame
- Blogger
- Amazon
- Yahoo Mail
- Gmail
- AOL
- Newsvine
- HackerNews
- Evernote
- MySpace
- Mail.ru
- Viadeo
- Line
- Comments
- Yummly
- SMS
- Viber
- Telegram
- Subscribe
- Skype
- Facebook Messenger
- Kakao
- LiveJournal
- Yammer
- Edgar
- Fintel
- Mix
- Instapaper
- Copy Link