Számos mítoszban és mesében találhatunk leírásokat vízben, víz közelében vagy mocsárban élő, emberszerű lényekről.
Ezek alakja ugyan kevésbé tér el a mai emberekétől, de úszóhártyás végtagjaik, nyálkás vagy pikkelyes bőrük, kidülledt szemük és egyéb testi jegyeik kétségtelenné teszik, hogy vízhez kötődő, de legalábbis kétéltű lényekről van szó (ami általában a szövegből is kiderül, amelyben szerepelnek).
Japán vizenyős, mocsaras vidékein évszázadokkal ezelőtt még gyakran lehetett találkozni a kappákkal, legalábbis erről tanúskodnak az egykori beszámolók. Ezekről a vizek gyermekeinek vagy mocsári embereknek is nevezett, emberszabású lényekről különösen a heinani időkből (i.sz. IX-XI.sz.) maradtak fenn leírások.
E szövegek legtöbbje nagyjából hasonló módon mutatja be őket: olajzöld testük átmenetet képez az ember és a béka teste között; hátukat teknőcpáncélhoz hasonló szaruképződmény borítja; kéz- és lábujjaik közt úszóhártya feszül; arcuk majomszerű, fejüket vöröses haj fedi.
Egyes leírások szerint csúcsos koponyájuk közepén egy tüskékkel körülvett mélyedésben mágikus erejű folyadék található. Ennek köszönhetik természetfeletti képességeiket.
Ettől egy kissé eltérő leírást olvashatunk róluk a kitűnő japán archeológus és történész, Kitamura Komacu egyik cikkében, amelyben modern búvárruhákra emlékeztető szkafanderekbe öltözött földönkívülieknek tartja őket:
„A kappák, ahogy ezeket a lényeket nevezték, igen különös teremtmények voltak, és a régi szövegek szerint, ha torz módon is, de hasonlítottak az emberre…”
Ezekben a leírásokban a mocsári emberek úgy lépnek elénk, mint úszóhártyás, kétlábú lények, kezükön három kampós ujjal, amelyek közül a középső messzire kinyúlik. Bőrük barna, sima, selymesen fényes; fejük keskeny, fülük nagy, szemük tágra nyílt és háromszög alakú.
A róluk szóló beszámolók egyhangúan megemlítik furcsa fejfedőjüket, amelyből négy tüske mered az ég felé, valamint ormányhoz hasonló légzőszervüket, amely a hátukon összekapcsolódik valami doboz alakú púppal… A régi korok szerzői szerint ezek a lények épp olyan jól mozogtak a vízben, mint a szárazföldön…
Érdekes eljátszani a gondolattal, hogy ezek a lények, ahogy a leírásokban látjuk őket, igen hasonlatosnak tűnnek a mai kor „békaembereihez”. Barna és fényes bőrük valami vízhatlan kezeslábas lehetett? Úszóhártyás kesztyűjük és lábbelijük szintén a felszereléshez tartozhatott, és a púpban végződő ormány esetleg azonosnak tekinthető az oxigénpalackokkal táplált légzőberendezésekkel?