Bizarr

Lemészárolt bárányokat dobott a templomok elé egy brit férfi, miután ivott a vérükből

Benjamin Lewis, a brit vámpír

A southamptoni Tottonban élő férfi azt hitte, hogy a vérivás meghosszabbítja az életet, most kórházban kezelik.

A 48 éves Benjamin Lewis bárányok és szarvasok tetemeit hagyta a hampshire-i New Forest templomainak küszöbén, megijesztve a híveket és felbosszantva azokat a gazdákat, akiknek ellopott jószágait megölte.

A férfi elfogására irányuló művelet részeként a rendőrök egyházi helyszíneken végeztek megfigyelést a sátánista naptár jelentős dátumain.

Lewist végül letartóztatták, miután DNS-nyomait megtalálták egy bárány tetemén. Később beismerte az ellene felhozott vádakat, vagyis a vallási indítékú zaklatást és riadalomkeltést, valamint a bárányok ellopását.

A bírósági meghallgatáson Lewis „Drakula grófként” hivatkozott magára, amikor megkérték, hogy mutatkozzon be.

Lewis annak reményében itta az állatok vérét, hogy vámpírként örökké élhet.

William Mousley bíró elmondta, hogy a férfit őrizetben tartják kezelés céljából, amíg egy mentális egészségügyi bíróság vagy az igazságügyi miniszter biztonságosnak nem tartja a szabadon bocsátását.

Az ítélethirdetés után Lewis videókapcsolaton keresztül jelentkezett be a kórházból, és bocsánatot kért tetteiért, hozzátéve, hogy nem haragszik az őt elfogó rendőrökre.

Jessica Surman, a hampshire-i rendőrség nyomozója elmondta, hogy ez a legszokatlanabb eset, amivel valaha is találkozott.

„Mikor már azt hinnéd, hogy mindent láttál pályafutásod során, jön egy ilyen bizarr eset, amitől szó szerint leesik az állad.”

Lewis úgy hitte, hogy a vérivás meghosszabbítja az életét, és ha eleget iszik belőle, akkor örökéletű vámpírrá válik és nem kerül a pokolra.” – mondta Surman.

A rendőrség elsőként a templomok előtt módszeresen elhelyezett állati tetemekre figyelt fel.

„Kedves, szimpatikus fiatalember.”

Surman szerint a rendőrség hamarosan egy sajátos mintázatot kezdett felfedezni az X-aktákba illő esetekben.

„Szinte előre meg tudtuk jósolni, hogy mikor fog újra akcióba lépni.”

A nyomozók alaposan áttanulmányozták a sátánista naptárakat, és a jelentősebb napokon rendőröket helyeztek ki a templomokba.

Mindeközben az érintett vallási közösségekben gyorsan eluralkodott a pánik.

„Voltak olyan személyek, akiket annyira felzaklattak az események, hogy nem mertek templomba menni” – mondta Surman.

Laura Deuxberry ügyész a southamptoni koronabíróságon részletesebben is beszélt a bűncselekményekről.

„Lewis bárányok és szarvasok tetemeit hagyta a templomokban és azok előtt, néha pedig egy fordított keresztet vagy egy tarot kártyalapot helyezett el mellettük.”

A férfi gyomorforgató tetteit tovább fokozta, amikor bárányokat feszített a Szűz Mária szobrok vagy az oltárok melletti keresztekre.

A tottoni Szent-Teréz templom azon helyek egyike, ahová a leölt állatokat vitte Lewis.

A lelkészeket nagyon megrázta az eset. Egyikük úgy érezte, mintha maga a Sátán hagyta volna ott a névjegyét, kollégája pedig „alattomos véleménynyilvánításnak” nevezte a férfi tettét.

Deuxberry egy mentálhigiénés központban történt esetről is beszámolt, nem messze Lewis otthonától. Az intézmény kapujára egy szarvasfejet és egy fordított keresztet rögzítettek. A levágott fejet megtaláló személy azt mondta, sokkot kapott amikor meglátta a „feldíszített” kaput, később pedig attól rettegett, hogy a tettes figyeli őt.

Amikor a rendőrök átkutatták Lewis otthonát, vámpírokról készült vázlatokat, rituálékról szóló jegyzeteket és vérszívásra vonatkozó utalásokat találtak.

Miután kattant a bilincs a mondern kori vámpír csuklóján, a felháborodott állattartók is megszólaltak.

„Mindannyiunkat nagyon felzaklattak ezek az ez az esetek.”

– mondta Myra Noyce, az egyik megkárosított gazda.

„Ez a világ egyik legszebb része, szörnyű belegondolni, hogy valaki ilyesmit művelt ezen a csodás helyen.”

Sarah Harrison, New Forest-i farmer, akitől Lewis fekete bárányokat lopott szintén megdöbbent a sátánista rituálékon.

„Elképesztő, hogy milyen gonosz emberek vannak. Az egyik bárányom a Bramshawban található Szent Péter-templom előtt kötött ki, a másik pedig egy oszlopon végezte. Nem tudom, miért csinálta ezt, talán a hitével lehet kapcsolatban.”

Dr. Gauruv Malhan konzultáns pszichiáter a bíróságon azt nyilatkozta, hogy Lewis „komplex mentális egészségügyi problémákkal” küzd.

A férfinak már gyerekként is voltak hasonló megnyilvánulásai. 13 éves korában például egy döglött békát hagyott egy kereszten a templomban, pszichiátere pedig attól tartott, hogy később embereket is bántalmazhat. Előfordult, hogy kórházi betegeket és orvosokat támadott meg, köztük Malhant is, amikor meglátogatta.

Andrew Price védőügyvéd azt mondta, védence sajnálja a történteket, és elismerte, hogy helytelenül cselekedett.

Lewis egyébként már korábban is találkozott a hatóságokkal. 2003-ban azért ültették le, mert vámpírnak adta ki magát, és terrorizálta az otthona közelében élő lelkészt és családját. Bűnlajstromán egy másik férfival elkövetett cselekmény is szerepel, melynek során zaklató telefonhívásokat folytattak és obszcén képeket tettek közzé a templom hirdetőtábláján.

forrás