A látásról beszélve az első dolog, ami eszünkbe jut, a szemhasználat. A köznyelvben azonban különböző szófordulatok érzékeltetik, hogy a látásnak másféle értelme is van.
Amikor valaki azt mondja: „nem látja a lényeget”, olyankor a „látni” az „érteni” kifejezésnek felel meg. „Nem érti, hová akarunk kilyukadni.”
A szemünkkel látunk. De mindenkivel előfordult már életében legalább egyszer, hogy „az orra után ment”. Ha mondjuk, elmegyünk bevásárolni a másik nem valamely képviselőjével, rájövünk, hogy nem ugyanazt látjuk. Azt ugyanis, hogy mire figyelünk fel, az érdeklődési körünk határozza meg. S az észlelés nemcsak látásból, hanem hallásból, szaglásból, ízlelésből, tapintásból és tudomásul vételből is áll.
Ha valaki egy hangversenyen hall egy hamis hangot, akkor érzékeli a hibát. Azt is meg tudja állapítani, hogy a zenész szívvel-lélekkel játszik-e vagy sem. A megfigyelés ennek folytán tapasztalattá válik.
Továbbá ott van a belelátás, mikor az illető úgy képes megvizsgálni valamit, hogy szinte behatol annak lényébe, keresztüllát rajta, bizonyságot tesz róla. A próféta például belelát a jövőbe. A belelátás általában inkább már a vallással és misztikával kapcsolatos.
A megfigyelés is az érzékelés egy fajtája, de nem azonos a látással. Ha például valaki megfigyel egy másik embert, akkor látja, hogy az illető miként viselkedik egy-egy helyzetben. Megbirkózik-e a munkájával járó stresszel? Hogyan viselkedik társaságban? Alkalmas-e a beosztására? Vannak-e vezetői képességei?
Ez azt mutatja, hogy a „látást” sokféleképpen értelmezhetjük. Emellett a nézés és a látás az agy fejlettségétől és a szív közreműködésétől is függ. Tapasztalata és belátása következtében a felnőtt máshogy látja a dolgokat, mint a gyermek, és fordítva, a gyermek – nyitottságának köszönhetően – gyakran mélyebben és tisztábban észleli a dolgokat a felnőttnél.
Éteri és tisztánlátás
Aki éteri látással rendelkezik, az megfigyelheti mondjuk azt, hogy hogyan szívódnak fel az éltető nedvek a növénybe, hogyan keringenek, táplálva azt, majd hogyan térnek vissza a gyökérzetbe. Ezalatt az illető a növénynek mintegy a holisztikus képét (egészét) látja. Színét és fonákját, belsejét és külsejét egyidejűleg észleli.
A „tisztánlátás” viszont a Föld, az emberek és az állatok asztrális testére vonatkozik. Ez a test nagyobb, mint az étertest, ezt minden oldalról körülveszi és áthatja. A tisztánlátó azonban nem mindig képes észlelni az ebben a testben végbemenő folyamatokat és az itt áramló erőt. Összpontosítania kell rá, de az is előfordulhat, hogy ez a tisztánlátás váratlanul jön elő.
A „tisztánlátóknak” gyakran eltérő a véleményük arról, mit is látnak. Ez különösen a jövendölésekre vonatkozik. Ráadásul azt, amit látnak, gyakran csak részben, vagy egyáltalán nem értik. A látó ezt sem tudja befolyásolni.
Az asztrális síkon minden mozgásban van. A „forma” állandóan változó rezgésmintákból áll össze. Ezért nehéz helyes következtetést levonni – a hétköznapi és személyes esetekben talán nem annyira, de a mikrokozmosz, kozmosz és makrokozmosz folyamatait illetően egészen bizonyosan. Csak egy beavatott juthat tiszta észleletekhez ezen a síkon, de még ő is tudja, hogy tévedhet. Ezért nagyon óvatosan von le következtetéseket.
A gondolatolvasás és az érzések „látása”
Az átlagos látnok nem képes tudatosan használni adottságát: az vagy jelentkezik, vagy nem.
A gyerekek életük első éveiben általában tisztánlátók. De melyik szülő ismeri ezt föl? Számos állat is érzékeli az asztrális mozgást. A kutya például megugathat egy olyan „jelenséget”, melyet rajta kívül senki sem érzékel, emellett „olvas” gazdája gondolataiban, érzelmeiben is.
Tiszta szellemi látás
A tiszta szellemi látás képessége meghaladja a közönséges érzékszervi észlelést. A földi tudat nem képes felfogni. E képesség akkor jelenik meg, amikor a lélek elérte azt a szintet, amelyen Isten szelleme megközelítheti, egybeolvadhat vele, taníthatja és megvilágosíthatja. Akkor a lélek belsőleg „láthatja” és tapasztalhatja a szellemi sugallatokat. Ezt a látást hívják a „harmadik szem látásának”.
A negyedik dimenzió érzékelése
A negyedik dimenzióban való érzékelést mindenütt-jelenlévő tudatnak nevezik, mert amit általa észlelünk, az teljesen, minden nézetében látható, és teljességként tapasztalható. A teljes mikro- és makrokozmikus élet úgynevezett felfogását „a negyedik dimenzióbeli látásnak” avagy a „tökéletes átlátás” képességének nevezik.
Az ezen a szinten való érzékelés során a látnok számára az okoz nehézséget, hogy amit lát, az azonnal teljes jelentőségében megmutatkozik neki, és ezáltal úgy elárasztja a nézetek sokasága, hogy azt sem tudja, hol kezdje a magyarázatot.
A közvetített kép persze sohasem lehet teljes. Jakob Böhme ezt így fejezi ki: „Az isteni világosság kihuny a szavakban.”
Ráadásul az olvasó vagy hallgató rendszerint még nem emelkedett a látásnak erre a szintjére. Így aztán az isteni üzenet hirdetői időnként nagyon szomorúak és csalódottak voltak, amikor nem sikerült olyan szavakkal kifejezniük azt, amit láttak, amelyek fellebbentették volna az igazságkeresők szeme elől a káprázat fátylát. Újabb és újabb kifejezésekkel és jelképekkel próbálták mások számára érthetővé tenni azt, amit ők maguk oly tisztán láttak.
A holisztikus világkép, melyet a tudomány új felfedezések és számítások alapján épített ki, nagyszámú, eddig ismeretlen dimenziót feltételez. A kvantumelmélet például legalább 10 millió dimenziót említ! Mégis úgy tűnik, hogy ez az összes dimenzió még mindig belefér a fentebb leírt „negyedik dimenzióba”.
forrás: lectorium.hu. astronet.hu
