A jó és a rossz megtestesítője, a mágikus erők képviselője: A sárkány 

Nem léteznek, mégis jelen vannak a mindennapokban. A láthatatlan világ meg nem nyilvánult lényei, akiknek valódiságáról csak feltételezések és mitikus történetek, legendák tanúskodnak. 

A sárkány lénye kiszakítja az embert a valóságból, és egy misztikus, mesebeli élettérbe repíti, amilyenbe mindig is vágyott földi élete során. Ebben a világban bármilyen csoda és varázslat megtörténhet, nincsenek határok és korlátok, és mindennek csak a fantázia szab határt.

A mítoszok, legendák és a mesék földjén, ahol a sárkányok is élnek, olyan hatalmas dolgok mennek végbe, amelyhez képest az ember saját élete, története csaknem eltörpülni látszik. A sárkányhoz társított kép és gondolat egyszerre idézi fel a varázslat és a csoda misztériumát, a szabadság és a lehetőségek birodalmát, amelynek fénymagocskája minden lélek emlékezetében ott van.

Egyszerre pozitív és negatív hős

A sárkány olyan mesebeli lény, amely egyszerre a jó és a rossz megtestesítője, a démoni és a jóságos hatalmak szimbóluma, a nagyság, az ősiség és titokzatosság, valamint a mágikus erők képviselője.

Talán az egyetlen olyan mitikus állat, amelyet nem lehet egyértelműen a jó vagy a rossz kategóriájába sorolni, lénye kettős, mint ahogyan az embernek is két arca van: a jó és a rossz. Egyesíti magában az alvilági kígyó és az égi madár, a sötétség és a fény, a föld és az ég jegyeit.

A lángokádó sárkány a tűzzel és a nappal is kapcsolatban áll, néha óriási kígyóként, néha cetként, néha antropomorf szörnyként is megjelenhet. Fejeinek sokasága a megsokszorozott testi és szellemi erő ősi kifejezése, a rejtett tudás képviselője.

Gyakori totemállat és törzsi jelvény a négerek, kínaiak, rómaiak, dákok, szászok hadijelvényein, zászlain. A sárkányokat gyakran használták háborús jelképként. Az Iliászban, Agamemnon király pajzsán egy kék, háromfejű kígyó volt, a kései norvég harcosok sárkányt rajzoltak a pajzsukra és faragtak hajójuk orrára. Angliában a sárkány volt a legfontosabb a királyi hadizászlók között, s a sárkány Wales hercegének címerpajzsában is szerepel.

A gonosz, emberevő, királylányrabló és tűzokádó, őshüllőszerű sárkányalak elsősorban a nyugati, európai kultúrában honosodott meg. Kelet felé haladva a sárkány alakja egyre jóságosabb, bölcsebb testet ölt.

A középkori Európa sárkányelképzeléseiben kétfajta sárkány élt: a többfejű sárkány, amely tüzet okádott, embereket, állatokat rabolt el, valamint a repülő sárkány, amely vihart keltett, s a fellegekben lakott. Közös vonásuk az, hogy mindenhol gonosz démonnak tartották őket.

A sárkány teljes alakját hitelesen először az ógörög mondai emlékek őrzik. Mítosza megjegyzések szerint valahonnan keletről származott át hozzájuk. Már ezekben feltűnik a kincsőrző és emberi zsákmányt követelő természete, ám mindez gyakran párosul azzal, hogy a legyőzött szörnyek által valamilyen nemes, csodás következmény bontakozik ki.

Püthon, Ládón, Kiméra és a többiek

A legenda szerint Delphoiban volt egy földhasadék, melynek közelében isteni sugallat szállta meg az embereket. Amint Apollón megküzdött a sárkánnyal, Püthonnal, a hatalmas testet elnyelte a föld.

A sárkány testének rothadásából keletkezett gőzök, gázok felszálltak a hasadékból, melynek hatására a jövendőmondó képes volt kapcsolatba lépni az istenek szférájával, és feltehette kérdéseit. A sárkány maradványai közvetítettek égi és földi síkok között, megnyitották a transzcendentális csatornát.

A görögök világfáját, a Heszperiszek arany-almafáját a százfejű sárkány, Ládón őrizte. A mitológiából ismert kolkhiszi aranygyapjúra úgyszintén félelmetes sárkány vigyázott, a thébai Kadmosz és később Iaszón pedig egy megölt sárkány fogait veti el, melyből aztán a spártaiak ősei keltek ki.

Kiméra, a görög mitológiából ismert tűzokádó női szörny első része oroszlán, középen kecske, és hátul pedig sárkány. A babilóniai sárkánynak Marduk istent kellett védelmeznie a gonosz hatalmaktól.

Az akkád teremtés-mítoszban Tiamat, a mélység hétfejű szörnyetege háborúval fenyegeti a menny isteneit. Marduk, a világosság és a vihar ifjú istene legyőzi a sárkányt.

A hettita mítoszokban a sárkány már nem az a rettentő szörnyeteg, amellyel számos mítoszban találkozhatunk. Már olyan vonásokat mutat, amelyek a népmesék sárkányait jellemzik.

A germán mitológiában is szerepel sárkány: a kincs őrzőjét, a gonosz sárkányt Fánfirt, Szigurd öli meg, majd miután megette annak szívét, és vérében megfürdött, mindentudóvá és sérthetetlenné lett.

Az egyiptomi vallásban Apóphisz-kígyó azonosítható az ókori és néphitbeli sárkánnyal. Az egyiptomiak szerint a Nap bárkán teszi meg útját az égbolton. Úgy hitték, hogy a bárka időnként megáll, vagy kényszerből, vagy a Nap akaratából.

A végső megállás veszélye minden este felmerült, hiszen a nyugati hegyeken ott leselkedett a sötétség, a káosz démona, az Apóphisz-kígyó. A Halottak Könyve szerint alkonyatkor a világ szélén lévő hegyen az Apóphisz-kígyó leselkedik a bárkára, és tekintetével megállítja.

Sárkány a kereszténységben

A gonosz hírnévre leginkább a kereszténység terjedésével tett szert a sárkány, a vallás ugyanis elítélte az ősi jóindulatú és rosszindulatú kígyó istenségeket.

A keresztény művészetben a sárkány a bűn és a pogányság szimbólumává vált, a szentek és mártírok sarka alatt földre terítettként, megalázottként lett bemutatva. Az Ószövetségben a sárkány különböző alakokban jelenik meg: sárkány, szörny, szörnyeteg, tengeri szörny, tengeri szörnyeteg, kígyó, repülő kígyó.

Lényege szerint istenellenes, ezért emberellenes, különösen Isten népe elpusztítására törő hatalom. Az Újszövetségben Mihály és angyalai hatalmas harcban legyőzik a sárkányt, akiről kiderül, hogy nem más, mint az ősi kígyó, vagyis az ördög, a Sátán.

A sárkány hatalmas hadjáratot indít azok ellen, akik megtartják Isten parancsait, azonban alulmarad a nagy küzdelemben. Sárkányölő Szent György története csak a 12. század folyamán vált közismertté. A legenda szerint egy líbiai várost szabadított meg a sárkánytól, amely hosszú ideje zsarolta azt.

A középkorban a sárkány lefejezése a gonosz felett aratott győzelem szimbóluma lett, s egyben a fény ősi szimbolikájával is összekapcsolódott. A legjóságosabb formában Kínában maradt fent a sárkány, aki az esők és árvizek ura is, sőt a kínai császár jelképeként mennyei erők manifesztációjának is tekintik. A kínai asztrológiában az egyik állatövi jegy képviselője.

A kínai sárkány jellegzetesen néz ki: teve a feje, démon szemei, tehén fülei, szarvasbika szarvai vannak, kígyó a nyaka, a hasa egy kagylóé, karmai egy sasé, míg lábainak talpai egy tigrisé, és a 117 pikkely, ami a testét fedi, mint a pontyé. Alapesetben négy karma van, de a császári sárkánynak öt, ez azonosítja a kisebbek fölött.

A kínai sárkány, a jangot jeleníti meg, a menny, az aktivitás princípiuma és a férfiúság a jin-jangjában. Bár repülni tudnak, általában szárny nélküliek.

Kínában egyenesen császári rendelettel tiltották, hogy az emberek közönséges épületeket emeljenek a “Sárkány ösvényén”, vagyis a Föld energiacsatornáján. A mesés magyarázat szerint ugyanis itt közlekedik a jóságos, bölcs sárkány, és ha útvonalán akadályba ütközik, akkor megharagszik. Valójában nem sárkány, hanem energia mozog ezeken az ösvényeken, ahová csak meghatározott épületeket, pagodákat, templomokat volt szabad építeni.

A sárkányösvényeket Európában Szent György-vonalként ismerik, s újabb bizonyítéka a sárkány kettősségének, hogy ami Kínában jóságos, az nyugaton, Európában sárkányölő. A kínaiak a sárkány leheletének öt megjelenési formájaként tartják számon a feng shui öt alapelemét, vagyis a tüzet, vizet, fát, földet és fémet. Jelképként a feng-shuiban a sárkány a leghangsúlyosabb tényező, mert az határozza meg az ember szerencséjét. Egy terület topográfiájához pedig hozzákapcsolják a sárkány tekergését és fordulását, az igazi sárkány hely hullámzó, dimbes-dombos vidék.

Magyar mesék és mondák

A magyar néphit sem mellőzi a sárkányokat. A magyar mondákban, hiedelmekben szinte kizárólag csak egyfejű sárkányok szerepelnek. Ezzel ellentétben népmeséinkre a többfejű sárkányalak a jellemzőbb. A mesékben léteznek az alvilági sárkányok, míg a felvilági sárkány az ember feletti világban él.

Ez utóbbi az égig érő fa típusú mesékben szerepel. A hétfejű sárkány ellopja a királykisasszonyt, és felrepül vele az égig érő fára. Egy ifjú felmászik utána, és a kastélyban lakó sárkány szolgálatába áll. Sikerül elpusztítania a sárkányt, és táltoslova hátán lehozza a királykisasszonyt.

sárkány

A magyar népmesék ember alakú sárkányára jellemző, hogy külső kinézetre ember, az emberhez hasonlóan él, rosszakaratú, az emberekre bajt hoz, és igazi hazája az alvilágban van, s természetfeletti erővel rendelkezik. Az ember alakú sárkány sok vonatkozásban az urál-altáji népek fekete sámán alakjához, tevékenységéhez hasonlít.

A fehér sámán a világosság, a fekete sámán pedig a sötétség istenének papja. A modern mesékben, mint a Végtelen Történetben is, a jóságos sárkány nemcsak segítője a történet főszereplőjének, hanem bölcs tanácsokkal látja el és vigyázva kíséri útján.

Ám amikor a főhősnek egymaga kell boldogulnia, a sárkány a háttérből figyeli tanítványát, amint az megküzd belső félelmeivel, átvitt értelemben a saját rossz sárkányával.

A mesék sárkányos történetei ugyanis egyfajta lelki útmutatóul, tanításul is szolgálnak mindenki számára: csak akkor nyerheti el a hős, az egyén a jutalmát, akkor léphet magasabb szintre, akkor nyílik ki elméje a magasabb rendű tudás felé, ha leszámolt saját sárkányával, az önmagában rejtőző sötét oldallal.

A valóságban azokkal a mindennapos problémákkal, amelyek nap mint nap küzdeni tanítanak, és haladni lelkünk fénymagja felé.

forrás: astronet.hu

Legújabb cikkek

Ezek is érdekelhetnek

Az indigó gyerekek képességei

Az indigó gyerekek képességei

Az indigó gyerekek spirituális képességei szoros összefüggésben állnak feladatukkal, de sokkal inkább az egyes gyerekekre és egyéni életkörülményeikre szabottak. Míg…

error:
Share via
Copy link