Azok közül, akik látták Steven Spielberg Indiana Jones-filmjeit, a legtöbben minden bizonnyal puszta fikciónak tartják Adolf Hitler filmbeli irracionális vonzódását az olyasféle mágikus erejű (vagy annak vélt) relikviák iránt, mint amilyen a Frigyláda vagy a Grál.
Az igazság viszont az, hogy a Harmadik Birodalom ura a valóságban is megszállottja volt az ilyen jellegű legendás tárgyaknak. Különösen egy látszólag jelentéktelen lándzsahegy érdekelte, amelyben hatalma természetfeletti biztosítékát látta.
Az első világháborút megelőző években a fiatal Hitler Bécs utcáin próbálta rásózni a járókelőkre a város nevezetes épületeit ábrázoló, kisméretű vízfestményeit. A hajléktalan, nyomorgó festő télen a hideg elől gyakran keresett menedéket a Hofburg Múzeum jól fűtött termeiben.
Itt pillantotta meg először a Habsburgok koronázási jelvényei között azt a lándzsahegyet, amely a hagyomány szerint világ feletti hatalmat és legyőzhetetlenséget adományoz tulajdonosának.
A végzet lándzsája állítólag akkor töltődött fel a belőle áradó, kifogyhatatlan, természetfeletti energiával, amikor Gaius Cassius Longinus római centurio megsebesítette vele a keresztre feszített Krisztust.
A mágikus erejű tárgyakban való hit szinte egyidős az emberiséggel. A természeti népek szerint az egész univerzumot áthatja egy személytelen, mágikus erő, amelyből kisebb-nagyobb mértékben minden létező részesül. Ezt a látens őserőt a melanéziai bennszülöttek a mana, az ausztráliai bennszülöttek a kuranita, az irokézek az orenda, a dakoták a vakan, az algonkinok pedig a manito szóval jelölik.
L. Thompson szerint a „mana az a vitális erő vagy potencia, amely természetfeletti jelentőséget ad személyeknek vagy dolgoknak, emberi lényeknek, állatoknak, növényeknek vagy tárgyaknak.” A primitív népek hite szerint a rendkívüli képességekkel megáldott emberek jóval több manával rendelkeznek, mint az átlagember, és a bennük lévő többletenergia átmegy azokba a tárgyakba is, amelyekkel rövidebb-hosszabb ideig érintkezésbe kerülnek.
Minden bizonnyal ez az ősi, de a kollektív tudattalanból valamilyen formában ma is gyakran felbukkanó hit lehet az alapja a katolikus egyház által is támogatott ereklyekultusznak, vagyis mindazon tárgyak – köztük a Szent lándzsa – vallásos tiszteletének, amelyek Jézus Krisztussal vagy a szentekkel álltak kapcsolatban.
A lándzsa legendája
A hagyomány szerint a lándzsát – amelyről először János Evangéliumában (19,33-37) történik említés – Arimatheai József szerezte meg a rómaiaktól, néhány más ereklyével együtt. A középkorban általánossá vált az a nézet, hogy József a lándzsát és az Utolsó vacsora kelyhét, a későbbi Grált Angliába vitte.
Az angolok szerint a hely, ahol a kelyhet elrejtette, nem más, mint Glastonbury, Britannia mágikus szíve. A XII. századtól kezdve a lándzsát és a Grált a lovagregények szerzői beleszőtték az Arthur királyról és a Kerekasztal lovagjairól szóló történetekbe.
A 20. század elején legalább négy Szent lándzsát őriztek Európa múzeumaiban, amelyek közül a Habsburgokét tekintették a leghitelesebbnek. Ez a lándzsahegy mintegy 30 centiméter hosszú, s mivel a közepe táján valamikor kettétört, a két részt ma aranyhüvely tartja össze. Ezenkívül aranydrótokkal egy szeget erősítettek hozzá, amely a hagyomány szerint Krisztus keresztjéről származik.
A Habsburg lándzsát állítólag Antiochiában találták 1098-ban, az első keresztes háború idején. Egy másik verzió szerint viszont már Nagy Károly is birtokolta a csodálatos fegyvert, és 47 csatát nyert meg a segítségével.
Ám a legenda szerint nemcsak világi hatalmat és hadi sikereket biztosított a császárnak, hanem a tisztánlátás (clairvoyance) képességével is megajándékozta. Végül azonban a lándzsa okozta a halálát is: a hagyomány szerint azt, aki a földre ejti (vagy elveszti) az ereklyét, hamarosan utoléri a végzete.
Így volt ez Nagy Károly esetében is, aki miután véletlenül kiejtette a kezéből a lándzsát, néhány napon belül meghalt. Később Madarász Henrik szász uralkodóhoz került a mágikus eszköz, majd öt másik szász fejedelem birtokolta.
Ezután a Hohenstaufok titkos fegyvere lett, és különösen és különösen Barbarossa Frigyes életében és halálában játszott nagy szerepet. A történelemkönyvekből sokan tudják, hogy Frigyes belefulladt egy bővizű hegyi patakba, arról viszont már kevesebben hallottak, hogy nem sokkal a végzetes fürdés előtt, Nagy Károlyhoz hasonlóan, ő is kiejtette a kezéből a lándzsát.
Hitler látomása
Hogy Hitlerre milyen nagy hatással volt a lándzsa legendája, azt elsősorban egy fiatalkori barátja, dr. Walter Johannes Stein visszaemlékezéseiből tudhatjuk meg. Az osztrák származású Stein, aki matematikus és közgazdász volt, de az okkultizmus is érdekelte, 1891-ben született Bécsben.
1933-ban, miután nem volt hajlandó részt venni a Himmler által szervezett „Okkult Hivatal” munkájában, Angliába emigrált, ahol a háború alatt Churchill személyes tanácsadója lett, főleg a Hitler és más náci vezetők okkult érdeklődésével kapcsolatos kérdésekben.
Memoárjait nem publikálta, ám a halála után egy barátja, Trevor Ravenscroft a beszélgetéseik és Stein jegyzetei alapján The Spear of Destiny (A végzet lándzsája) címmel kiadott egy könyvet, amelyben nyilvánosságra hozta Hitler és a Szent lándzsa bizarr kapcsolatát.
Stein szerint Hitler már 1912-ben jól ismerte a lándzsa körül kialakult legendakört, és tudott a lándzsának tulajdonított mágikus erőről, sőt arról is meg volt győződve, hogy ez az erő egyszer az ő hatalmát fogja szolgálni. Stein mindezt egy telefirkált könyvből, később magától Hitlertől tudta meg.
1912 nyarán dr. Stein egy bécsi okkult könyvesboltban megvásárolta Wolfram von Eschenbach (1170-1220) német lovag és költő Parzivalját.
A könyv tele volt firkálva lapszéli jegyzetekkel és kommentárokkal, amelyek arról árulkodtak, hogy előző tulajdonosa ismeri a germán mítoszokat, járatos az okkultizmusban, és betegesen fajgyűlölő.
A könyv első oldalán egy név állt: Adolf Hitler. Stein a könyvkereskedő segítségével megismerkedett Hitlerrel, akivel ezután sok-sok órát töltött együtt. Bár a nyomorgó festő csak évek múlva indult el a hatalom felé vezető úton, ördögi karizma vette körül már akkor is. Beszélgetéseikből egy dolog világosan kiderül:
Hitler megszállottan hitte, hogy teljesítenie kell egy misztikus küldetést, amelynek kulcsa a lándzsa. Hitler azt is elmondta Steinnek, hogyan került érdeklődésének középpontjába a lándzsa:
„Lassanként felismertem, hogy valami hatalmas erő van jelen körülötte, ugyanaz a félelmetes erő, amelyet életem során azon ritka alkalmakkor tapasztaltam, amikor megértettem, hogy egy nagy küldetést kell beteljesítenem… ablak nyílt előttem a jövőbe, amelyen keresztül egyetlen villanásnyi időre megpillantottam egy eseményt, amelyből minden kétséget kizáróan megtudtam, hogy az ereimben folyó vér egy napon nemzetem nép-szellemének hordozójává fog válni.”
A végzet beteljesedik
Hitler sohasem fedte fel látomásának mibenlétét, de Stein az elejtett célzásokból arra a következtetésre jutott, hogy Hitler látta negyedszázaddal későbbi önmagát, amint 1938. március 14-én a Hofburg múzeum előtti Heldenplatzon beszédet intéz az osztrák nácikhoz és a megzavarodott bécsi polgárokhoz, amelyben bejelenti Ausztria „csatlakozását” a Német Birodalomhoz.
Nem sokkal az Anschluss (Ausztria bekebelezése) után a Führer elrendelte a Habsburg koronázási ékszerek, köztük a Szent lándzsa Németországba szállítását. Október 13-án az ereklyét és a többi kincset erős őrizet mellett a nürnbergi Szent Katalin-templomba vitték, ahol Hitler náci hadimúzeumot akart létesíteni.
Stein szerint attól a pillanattól kezdve, hogy a rég áhított mágikus eszköz végre a birtokába került, Hitler legyőzhetetlennek érezte magát.
1944 októberében Nürnberg, a birodalom mágikus központja a Szövetségesek folyamatos bombatámadásai következtében szinte teljesen romba dőlt.
Találat érte a Szent Katalin-templomot is, ezért Himmler felügyelete alatt a Habsburg-kincseket átszállították egy speciális bombabiztos óvóhelyre. Hat hónappal később az amerikai katonák körülvették, majd rövid ostrom után, 1945 április 20-án – Hitler születésnapján – elfoglalták a romhalmazzá lett ősi várost.
Néhány nappal Nürnberg bevétele után a kincsek felkutatásával megbízott különítmény katonái egy szerencsés véletlen folytán rábukkantak a befalazott rejtekhelyre. A téglafal lebontása és a nehéz acélajtók kinyitása után a különítmény parancsnoka, William Horn hadnagy belépett a föld alatti páncélterembe, és az Egyesült Államok kormánya nevében birtokba vette a kincseket, amelyek között ott volt a vörös bársonypárnán nyugvó, mágikus erejű lándzsahegy is.
És legyünk bármilyen szkeptikusak is az ilyen és hasonló legendás tárgyak által hordozott végzetet illetően, kétségtelen tény, hogy Adolf Hitler ugyanezen a napon, 1945. április 30-án vetett véget életének.
