Hatalmas emberi lábnyom bizonyítja, hogy óriások jártak a Földön?

Egy amatőr kutató majdnem másfél méteres, sziklába mélyedő emberi lábnyomot filmezett le Dél-Afrikában. A lelet azt bizonyítja, igaz a legenda, mely szerint hajdan óriások népesítették be a Földet.

A döbbenetes lábnyomot Stoffel Coetzee afrikavadász fedezte fel még 1912-ben, Dél-Afrika félreeső vidékén. A kalandort az akkoriban a Kelet-Transvaal nevet viselő vidék gazdag vadvilága vonzotta oda. Oroszlánokon és antilopokon kívül másra nem is számított, ezért borzasztóan meghökkent és felvillanyozódott, amikor meglátta a hatalmas lenyomatot.

Mivel ilyen embertől elhagyott vidéken talált rá – amelyet még ma is nehéz megközelíteni – szinte biztosra vette, hogy nem a sziklába utólag bevésett hamisítványról van szó.

Videó a nyomról

Az „istenek lábnyoma”-ként is becézett lábnyomról az első videót csak 2012-ben tette fel a YouTube-ra Michael Tellinger utazó és amatőr kutató. A videóhoz mellékelt szövegből kiderül, hogy a lábnyom durva gránitsziklába mélyed. A lábnyom külön érdekessége, hogy

hat lábujjat lehet kivenni rajta.

Bár egyesek arra gyanakodnak, hogy a lábnyom az erózió műve, professzor Pieter Wagener, a Port Elizabeth-i Egyetem (ma Nelson Mandela Városi Egyetem) tanára a következőket mondta:

„nagyobb az esélye, hogy az űrből érkezett zöld emberkék nyalogatták ki a mintát a sziklából, mint annak, hogy az erózió hozta létre”.

A lábnyom a Mpuluzi nevű dél-afrikai város közelében, nem messze a szváziföldi határtól található. Korát a szakemberek a gránitképződésről alkotott mai tudásunk alapján 200 millió és 3 milliárd év közé teszik.

Rejtély a lenyomat eredete

Azt maga Tellinger is elismeri, hogy igazi rejtély, miként jöhetett létre ez a bámulatos jelenség. A lábnyom úgynevezett porfiros gránitban (a gránit egyik megjelenési formája) helyezkedik el. Ez a kőzet a lehűlés több fázisán megy át és keverednek benne a nagyobb és kisebb szemcsék. Ezért a gránittársaságok előszeretettel bányásszák, mert csiszolva nagyon szép felületet ad.

A hivatalos dél-afrikai geológiai meghatározás szerint ezt a kitüremkedést mpuluzi batolitnak nevezik, és a hivatalos kormeghatározás szerint a kőzet 3,1 milliárd éves.

Az egész egy valódi rejtély, amely alaposabb tudományos vizsgálatot igényel, zárja fejtegetését Tellinger.

Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Share via
Share via
Send this to a friend