A Frigyláda rejtélye

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

A Biblia legnagyobb rejtélye és egyben legtitokzatosabb tárgya a frigyláda, ám a zsidó hit alapkövéről még csak annyi utalás sincs a Szentírásban, amelyről következtetni lehetne arra, hogy mi is történt az ereklyével. Egyszerűen csak eltűnt a történelemből.

A frigyládát mindig is legendák övezték. A Biblia szerint az Úr hangja szólt belőle, a zsidók számára Isten jelenlétét szimbolizálta. De még ma sem tudni biztosra, mit őriztek benne, vagy mire használták pontosan. Amit biztosan tudunk a frigyládáról, hogy fából és aranyból készült karikákba dugott rudakon hordozták, tetején pedig két szárnyas angyal állt egymással szemben, vakító fényben. A legenda szerint benne őrizték az Isten, és a zsidók közötti szerződés megpecsételését jelképező kőtáblákat, melyeken a Tízparancsolat állt.

Mágikus energia áradt a ládából

A frigyládát a Bizonyság ládájának is nevezik, mert a Tízparancsolatot rejtette, amit Mózes kapott a Sínai hegyen az Úrtól annak bizonyságául, hogy ő valóban kiválasztott. Mások szerint a láda egy manna nevű élelmiszert előállító készülék tartója volt.

Ez a gép a XX. századi rekonstrukciók alapján egy atomenergiával működő, elektromosságot termelő szerkezet lehetett, amely zöld algából állította elő fehérjetartalmú eledelt a Sínai-félszigeten negyven évig vándorló, 600 000 lelket számláló izraelita törzs számára. A vizet a hajnali harmat szolgáltatta, a sugárzáshoz szükséges rendkívüli energiát pedig állítólag egy mini-atomerőmű termelte, amely elektromosságot is előállított. Ez az energia a láda fedelén lévő két angyal szárnyai között jól láthatóan meg is jelent. Köztudott ugyanis, hogy a láda fedele fénylett, világított. Az ókori források alapján annyi biztosnak tűnik, hogy a zsidók a ládán keresztül kommunikáltak az Úrral, és az is, hogy fedele erős fényt árasztott magából. Továbbá ha valaki hozzáért, azt „villám sújtotta”, és azonnal meghalt. Talán áramütés érte? Mi lehetett ez a titokzatos tárgy? Egy mini atomreaktor, vagy egy adóvevő készülék?

Titokzatos atlantiszi adóvevő készülék

Néhány feltételezés szerint Mózes nem a teremtővel, hanem egy másik kultúra képviselőivel tartotta a kapcsolatot a díszes „adóvevő készüléken” keresztül. Az a teória is szárnyra kapott, hogy Atlantisz spirituálisan magasan fejlett lényei vehették fel a kapcsolatot különböző népekkel, így a zsidókkal is, hogy tudásukat továbbadhassák. A Tízparancsolat formájában azokat a törvényeket határozta meg az emberiség számára, amelyek annak fennmaradását segítették elő. Néhányan azt is feltételezik, hogy a frigyládán keresztül Atlantisz lényei folyamatosan tanácsokkal látták el a zsidókat.

E feltevést két dolog is alátámasztja. Az egyik, hogy miután már nem birtokolták a ládát, kultúrájuk hanyatlásnak indult, a másik, hogy akik megszerezték, mind hihetetlen fejlődésen mentek keresztül. A templomos rendek például a Szentföld visszafoglalása után bukkantak rá a mágikus ládára, ezután- vélhetően ennek köszönhetően – jelentős mértékben nőtt a befolyásuk. Gyakran még a királyokat is kisegítették, és nemcsak anyagiakban, de szellemi téren is. Ha a legendák igazak, akkor az első kilenc templomos lovag egyfajta univerzális fizikai törvényre bukkant a kőtáblákon, amelyeknek birtokában elképesztő tudásra tettek szert.

Mi lett a sorsa?

A természetfeletti erővel bíró ládát sokan keresték a történelem folyamán. Még a második világháborúban is jó néhányan hinni vélték, hogy akinek a birtokába jut, az lépéselőnyt szerezhet az ellenfelével szemben. Ám az kétséges, hogy valaha is a nyomára bukkantak volna. Hogy hová tűnt, arról több feltételezés is született.

Mózes a Sínai hegy lábánál készíttette el a ládát, és a negyvenévnyi bolyongás alatt a sivatagban magukkal hordozták. Pusztai vándorlásaik során mindig a zsidókkal volt, míg végül Dávid király a jeruzsálemi Salamon-templomba nem vitette. Az épületet több száz évvel később lerombolták, és ezután a Bibliában többé nem esik szó a szövetség ládájáról. Megsemmisült, eltűnt vagy elvitték?

Bizonyos feltételezések szerint Etiópiában található. Eposzukban, a Királyok dicsőségében arról olvashatunk, hogy a Salamont elcsábító etióp királynő, Makeda fondorlatai révén került a láda Afrikába. Közös fiúkkal, I. Menelik királlyal ellopatta a frigyládát Salamontól, és az igazi helyére egy másolatot állíttatott. A történetnek azonban ellentmond, hogy az etióp nép ezután nem kezdett szédületesen fejlődni, és hogy a Salamont követően még több mint négyszáz éven át Jeruzsálemben volt a frigyláda – legalábbis a Biblia szerint. Vagy a másolatot őrizték volna a zsidó papok, és a templomosok is máshonnan szerezték kimagasló tudásukat? Ezek a kérdések még mindig nyitva állnak…

Biblia frigyláda
Legújabb cikkek
Tikoloshe

Tikoloshe: A dél-afrikai mitológia gonosz démona

A Tikoloshe a dél-afrikai hagyományokban szereplő gonosz démon, melyről úgy tartják, hogy többféle alakot is képes felvenni, így például törpeként ... Tovább
kézfogás üzenete

Sok mindent elárul egy emberről, hogy milyen a kézfogása

Egy, a Social influence című folyóiratban megjelent tanulmány azt próbálta kideríteni, hogy a kézfogás segíthet-e az embereknek jobban megítélni másokat. ... Tovább
Turáni átok

A turáni átok és a magyar nemzet széthúzása

Ősi legendáink szerint, midőn eleink István király akaratának engedelmeskedve felvették a keresztséget és megtagadták ősi hitüket, a táltosok megátkozták a ... Tovább
chilei szenátor ufo-esete

Egy chilei szenátor azt állítja, hogy 2012-ben elrabolták az idegenek

Karim Bianchi chilei szenátor úgy véli, 2012-ben földönkívüliek rabolták el. Az eset részleteiről nemrégiben beszélt az újságíróknak. Azon a bizonyos ... Tovább

A világon először kommunikáltak álmaikon keresztül egy forradalmi kísérlet résztvevői

Egy neurotechnológiai cég azt állítja, hogy a világon először sikerült elérnie az álomalapú kommunikációt két alvó személy között. A mérföldkőnek ... Tovább
dinoszaurusz

Lehetséges a dinoszauruszok újraélesztése?

A tudomány már bizonyította, hogy képes összetett anyagcserével rendelkező élőlények klónozására. Ha a dinoszauruszok maradványaiból elő lehetne állítani egy DNS-mintát, ... Tovább
Eagle River-i UFO eset

Palacsintával jutalmazták a földönkívüliek a segítőkész férfit

A történet abszurditása ellenére, az ügyben hivatalos vizsgálat is folyt akkoriban, a nyomozásba pedig még a Kék Köny terv (Blue ... Tovább
Pókember hálóvető technológia

Pókember ihlette hálóvető technológiát fejlesztettek ki a kutatók

A képregényhős Pókemberéhez hasonló szupererős fonalat készítettek a kutatók. A prototípusokkal ugyan még nem fogunk épületek között hintázni, de a ... Tovább

You cannot copy content of this page

Send this to a friend