A földönkívüliek már itt vannak az izraeli űrprogram volt vezetője szerint

A férfi állítása szerint nem akarják még felfedni ittlétüket, mert az emberiség nem áll készen.

Furcsa interjút adott a legnagyobb példányszámú izraeli újság egyik különszámának az izraeli űrprogram egykori vezetője, Haim Eshed – írta a Jewishpress című amerikai zsidó lap. A több állami kitüntetést is kapott férfi állítása szerint ugyanis a földönkívüliek már itt vannak a földön, csak arra kérték a világ vezetőit, hogy jelenlétüket tartsák titokban, mert az emberiség még nem áll készen ennek elfogadására.

A professzor állítása szerint Donald Trump amerikai elnök már készen állt volna bejelenteni az idegenek ittlétét, de a földönkívüliek közbeléptek, mert nem akarták, hogy tömeghisztéria tőrjön ki a emberek körében. A férfi közölte, hogy a földönkívülieknek a Marson van egy felszín alatti bázisuk, ahol már amerikai űrhajósok is vannak, és miközben tanulmányozzák az emberiséget, kísérleteket is végeznek az emberek segítségével, amivel a világegyetem működését akarják megérteni.

Haim Eshed az interjúban elmondta:

Ha ezt öt évvel ezelőtt mondtam volna el, elmegyógyintézetbe zártak volna, közölve, hogy ennek elment az esze.

források: Jewishpress / 24.hu

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend