Összeesküvés-elméletek

Egy titkos feljegyzésből kiderült, a kubaiakat sejtette a CIA a Kennedy-gyilkosság mögött

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Egy szigorúan titkos, nemrég nyilvánosságra hozott feljegyzés megerősíti azt a korábban is felmerült információt, amely szerint a CIA több munkatársa úgy gondolta, nem kizárt, hogy John F. Kennedy megölése mögött a kubaiak állhatnak, akik így bosszulhatták meg a Castróval szembeni merényletkísérleteket.

A közel 12 évvel Kennedy meggyilkoása után, 1975-ben keletkezett, 26 oldalas feljegyzésben található érvelés javarészt arra a tényre alapoz, amely szerint az elnök lelövéséért letartóztatott Lee Harvey Oswald két hónappal a gyilkosság előtt hat napra Mexikóba utazott. Ez az információt korábban egyetlen ismert dokumentumban sem részletezték.

A feljegyzés szerint JFK megölésével a Castróval szembeni merényletkísérleteket torolták meg. Oswald fektehetően kulcsfontosságúnak tekintette az amerikai elnök Castro érdekében történő megölését – áll a dokumentumban. Castro El Caballo (A Ló) becenéven is ismert kubai elhírásítási vezető, Fabio Escalante állítása szerint a CIA 638 alkalommal próbálta meg eltenni Castrót láb alól. Többek között robbanó szivarral és kagylókkal, valamint mérgező búvárruhával is próbálkoztak.

Azt is tervbe vették, hogy luxuskörülmények között, meztelen nők és jelentős mennyiségű ital társaságában készítenek egy Castróra megszólalásig hasonlító színészről fényképeket, amelyeket egymillió példányban dobnak majd le Kuba felett, ám a tervet végül elvetették.

Egy másik koncepció szerint imázsának lerombolása érdekében még azzal is próbálkoztak volna, hogy a cipőjére olyan anyagot kenjenek, melynek hatására kihullott volna a szakálla.

A feljegyzés szerint Oswald Kubával való kapcsolata 1959-re nyúlik vissza. Egy Nelson Delgado nevű, Oswaldhoz hasonlóan szintén az El Toro-i terngerészgyalogsági repülőbázison szolgáló férfi azt állította, Kennedy későbbi gyilkosa néhány hónappal Castro hatalomra jutása után az iránt érdeklődött, hogyan juthat a szigetországba való belépésre jogosító vízumhoz.

Lee Harvey Oswald
Lee Harvey Oswald

Delgado javasolta, lépjen kapcsolatba a nagykövetséggel, majd Oswald nem sokkal később kapott egy hivatalos pecséttel ellátott levelet a Los Angeles-i kubai konzultól. Ezt követően számos küldeményt kapott, és Delgado szerint sokszor inkább a postát várta ahelyett, hogy mással töltötte volna el a szabadidejét. Kubai „ismerőseitől” a levelek mellett könyveket és pamfleteket is kapott, otthonról azonban soha nem érkezett számára levél.

Miután kérésére tartalékos állománmyba helyezték, a Szovjetunióba távozott, ahonnan 1962-ben szovjet felelségével tért vissza. Következő év áprilisában New Orleansba költöztek, ahol a feljegyzés szerint először merülhetett fel Oswaldban Kennedy megölésének lehetősége, miután elolvasta Castro szeptember elején az AP-nak adott interjúját.

Castro az interjúban „kreténnek”, valamint „minden idők legopportunistább elnökének” nevezte Kennedyt, amikor az amerikai kormányzat által támogatott kubai vezetők elleni merényletekről beszélt. Hozzáfűzte, felkészültek a harcra és a válaszra, valamint kitért arra is, hogy a kubai vezetők eltávolítására szőtt terrorista terveket támogató  amerikai vezetők nem érezhetik biztonságban magukat.

Néhány héttel az interjú megjelenését követően Mexikóban járt, ahol öt napon át a szovjet és a kubai követségek között ingázva megpróbált új vízumot szerezni. A feljegyzés szerint eközben másra is szakított időt, a szokványosnál közelebbi kapcsolatba került ugyanis Silvia Durannal, a kubai nagykövetség munkatársával.

Silvia Duran
Silvia Duran

Az amerikai hatóságok az eset kapcsán nem végeztek túl alapos munkát. Annak ellenére, hogy az egyetlen személy volt, aki első kézből számolhatott volna be Oswald mexikói útjáról, Durant sem a CIA, sem az FBI, sem a Kennedy-gyilkosság feltárásával megbízott Warren-bizottság nem hallgatta ki, ehelyett elfogadták a mexikói hatóságoknak tett vallomását.

Durannak többek között arra a kérdésre sem kellett válaszolnia, hogy egy, a CIA által lefülelt telefonbeszélgetés során munkatársa és barátnője, Luisa Calderon miért nevetett a telefonba öt órával a Kennedy-merénylet után, és mondta azt a vonal túlsó végén lévő férfinak: tudta, hogy az elnököt le fogják lőni.

Amikor a férfi megkérdezte, hallotta-e a híreket, „viccesen” (utólag már nehéz eldönteni, mennyire szánta annak) így válaszolt: „Igen, persze, majdnemhogy Kennedy előtt tudtam róla”, nevetett, majd hozzátette: „Micsoda barbárok!” Ezután elmondta a vonal túlsó végén lévő félnek, hogy az aznap estére, Duranhoz tervezett parti elmarad, így nem fogják azt gondolni róluk, hogy Kennedy meggyilkolását ünneplik. Calderon végül hozzátette, az estét egy női orvos ismerősénél fogja tölteni.

forrás: Múlt-kor

Legújabb cikkek

Súlyos titkokat árult el a holdra szállásról fiának az egykori Pentagon-dolgozó

Sokak figyelmét felkeltette az a bejegyzés, melyet a napokban posztolt egy Reddit-felhasználó. – írja a Daily Star nevű brit lap. ... Tovább

Szeptember végén jár le az amerikai kormány és egy földönkívüli faj közötti 70 éves fegyverszünet – állítja egy UFO-informátor

Az emberiség történelmének egyik legdrámaibb eseménye veszi kezdetét az elkövetkező hónapokban – állítja, Charles McNeal UFO-informátor. A férfi elmondása szerint ... Tovább

Óriás a salvadori dzsungelben?

Óriások. Legtöbbünknek csupán mondabeli szereplők vagy mesefigurák jutnak eszünkbe róluk, ám újból és újból felbukkannak olyan történetek, melyek azt állítják, ... Tovább

Szerencsét hozott az elátkozottnak hitt baba egy ausztrál férfinak

Tulajdonosa semmi pénzért nem válna meg tőle. Kerry Walton igencsak meglepődött, amikor 1972-ben egy ijesztő babára bukkant egy 200 éves ... Tovább

Pár év, és ilyen robotok végezhetik az otthoni házimunkát

Az 1X robotikai cég bemutatta legújabb humanoid robotját, amely úgy néz ki, mozog és viselkedik, mint egy valódi ember. Lenyűgöző ... Tovább

A vienne-i zsinat és a templomos rend kincsei

A vienne-i zsinat 1311. október 16-án ült össze, hogy meghallgassa a templomosrend elleni vádakat, és megreformálja az egyházat. A pápai ... Tovább

You cannot copy content of this page

Send this to a friend