Egy sci-fi sorozat alkotóit arra kérték, hogy a földönkívüliekről szivárogtassanak

341Shares

Bryce H. Zabel amerikai televíziós producer és forgatókönyvíró elárulta, hogy a kilencvenes években egy amerikai ügynök felkereste azzal a szándékkal, hogy sci-fi sorozatukkal befolyásolják a közvéleményt a földönkívüliekkel kapcsolatban.

Bryce H. Zabel az 1996 és 1997 között vetített Dark Skies (Sötét égbolt) című kultikus sci-fi sorozat forgatókönyvírója egy rendkívül izgalmas történetet osztott meg a Daily Star-ral.

Zabel elmondta, hogy a 90-es években egy tipikus “fekete ruhás férfi” (MIB) kereste fel azzal a határozott céllal, hogy a Dark Skies cselekményeibe olyan információkat szőjenek bele a földönkívüliekről, mint amilyeneket az X-aktákban is láthattunk. Az ügynök elmondta neki, ez felkészíti majd az embereket arra az esetre, ha az idegenek kapcsolatba lépnének velünk a közeljövőben.

Bryce H. Zabel

Zabelt, aki jelenleg UFO-kutatóként dolgozik, a sorozat bemutató partiján kereste fel a különös alak:

“Nem ismertem ezt a fickót, csupán annyit árult el magáról, hogy a Hírszerzéstől jött, és segíteni akar nekünk. Az amerikai elnök ugye nem állhat ki csak úgy és mondhatja azt, hogy “tessék, itt van minden információ a földönkívüliekről”. Tehát arra volt szükségük, hogy egy sci-fi sorozat cselekményein keresztül láttassák a valóságot a közönséggel.”

Brent V. Friedman, a Dark Skies társalkotója így emlékszik a történtekre:

“El sem tudom mondani, hogy mennyire szürreális volt ez az egész. Egy kormányzati ügynök “segíteni” akart nekünk abban, hogy milyen történetekkel álljunk elő. Az ügynök azt mondta nekem, ez része a földönkívüliekről szóló információk kiszivárogtatásának. Gondolj bele, van egy tévéműsorod, amit több millióan néznek világszerte, ha apránként elkezded nekik csepegtetni az igazságot, akkor mindenkit felkészíthetsz a nagy eseményre.”

Brent V. Friedman

A találkozás után a Dark Skies alkotói nem hallottak többet a titokzatos személyről, ám Philip Mantle UFO-kutató és író úgy véli, nem egyedi esetről van szó:

“Van egy elmélet az ufológiában, mely szerint az amerikai kormánynak jelentős befolyása van a hollywoodi filmgyártásra. Egy időben például olyan filmek születtek, mint amilyen a Világok harca, ahol egy ellenséges földönkívüli fajjal nézett szembe az emberiség. Később pedig láthattunk egy éles váltást az E.T. című filmben, ahol az idegen világ képviselője már egy barátságos, szerethető figuraként jelenik meg. Többen is úgy gondoljuk, hogy az efféle filmekben vagy sorozatokban látható cselekmények ilyen vagy olyan módon, de a jövőre treníroznak bennünket.”

(Daily Star)

David Icke – Testünk és a holografikus valóság

David Icke – Testünk és a holografikus valóság

Teljesen más nézőpontból tekintünk az emberi testre és annak egészségére, amint felismerjük, hogy a valóság illuzórikus, és minden szilárdnak tűnő…

Erről az 5 összeesküvés-elméletről pont az derült ki, hogy igaz

Erről az 5 összeesküvés-elméletről pont az derült ki, hogy igaz

Általában azért összeesküvés-elmélet egy teória, mert mi emberek találjuk ki, tippeljük meg a lehetséges eseményeket, lehetőségeket. Persze van, amikor van…

Tiltott régészet – Michael A. Cremo előadása (videó)

Tiltott régészet – Michael A. Cremo előadása (videó)

Az elmúlt két évszázadban, a kutatók által talált csontok és leletek azt mutatják, hogy olyan emberek mint mi, léteztek a…

Overtoun bridge – Skócia elátkozott hídja

Overtoun bridge – Skócia elátkozott hídja

Létezik egy híd Skóciában, amely több mint fél évszázada szolgál helyszínéül egy sötét talánynak: miért veti magát látszólag minden ok…

Eliphas Lévi és az asztrális fény

Eliphas Lévi és az asztrális fény

Eliphas Lévi Zahed, eredeti nevén Alphonse Louis Constant (1810-1875), a 19. század nagy francia okkultistája (egyesek szerint mágusa) három alaptörvényben…

Oliver Cromwell látomásai

Oliver Cromwell látomásai

Az 1653-ban Anglia Lord Protektorává kikiáltott Oliver Cromwellről, az a hír járta, hogy természetfölötti látomásai voltak, sőt nem egyszer volt…

error:
Share via
Copy link