1984 decemberében szerencsi és budapesti középiskolások három csoportja olyan kísérletben vett részt, amelynek megdöbbentő eredményei akár napjaink tudományos paradigmáját is eloszlathatják.
Az Egely György által vezetett kísérletben azt próbálták meghatározni, lehetséges-e az emberi elme számára – szigorúan ellenőrzött és megismételhető körülmények között – hogy közvetlen hatást gyakoroljon egy fizikai anyagra. Ezt a hatást szaknyelven pszichokinézisnek hívják.
Statisztikailag mérhető eredményeit az Egyesült Államokban végzett kockadobó kísérletekben mutatták be. Egely ennél is tovább szeretett volna menni. Szemtanúja akart lenni a pszichokinézisnek működés közben, nem pedig pusztán következtetni annak létezésére a statisztikából.
E célból rendkívül egyszerű eljárást gondolt ki. Fogott egy közönséges Petri-csészét és megtöltötte vízzel. Ezután finom fémszálak segítségével, vékony festékcsíkokat húzott a víz felszínére. Miután ezzel végzett, a csészét lefedte egy üvegedénnyel, hogy a légáramlatok befolyásoló hatását kiküszöbölje.
A kísérletben 15-17 éves diákok segítettek neki, akiket három csoportra osztott. Az első, többnyire lányokból álló csoport a humán tárgyakra és a művészerekre specializálódott. A második, lényegében fiúkból álló csoport fő tantárgya a matematika és a fizika volt.
Mindkét csoportot nagyon intelligens és eredményes diákok alkották. A harmadik, vegyes csoport átlagos diákokból állt. Ezután mindhárom csoport külön-külön rátette a kezét a Petri-csészét borító üvegedény minden oldalára – egy függöny tette ezt lehetővé számukra; majd azt az utasítást kapták, akarják, hogy a csészében lévő folyadék forogni kezdjen.
Egely a kísérletről szóló megjelent beszámolójában arról ír, hogy a diákok túlnyomó többsége nagy érdeklődést mutatott, és igen lelkesnek bizonyult, annak ellenére, hogy a fiatal fizikusok nem nagyon hittek abban, hogy az eredmény bekövetkezhet. A kísérletezők versenynek tekintették a feladatot, és azon versenyeztek, hogy ki teljesít jobban.
Amikor minden más tényezőt, mint például a hőt, a rezgést, az elektrosztatikus mezőket és a mechanikus behatásokat is megszüntették, Egely felfedezte, hogy a diákok jelentős hányada képes a folyadékot pusztán akaratával forgatni.
A kísérletről kiderült, hogy könnyen – bár nem közvetlenül – megismételhető. Vagyis a diákok bármely tipikus csoportjától elvárhatjuk, hogy hasonló körülmények között hasonló eredményeket érjen el. Bár azok a diákok, akik egyszer egyedül is képesek voltak megforgatni a folyadékot, nem biztos, hogy másodszor is meg tudták tenni azt.
A sikeres diákok általában extrovertáltak, optimisták, népszerűek és felszabadultak voltak. Furcsa, de úgy tűnik, a kísérletező személye befolyásolta az eredményt. Egely lejegyezte azt is, hogy amikor személyesen felügyelte a kísérletet, az eredmények gyengültek. A legkülönösebb azonban mégis az, hogy amikor esett, senki sem tudta megforgatni a folyadékot.
Az ellentmondások és rejtélyek ellenére egy dolog teljesen világossá vált, mire Egely körülbelül 500 kísérletet hajtott végre.
Az emberi elme számára lehetséges, hogy látható, írásba foglalható hatást gyakoroljon a fizikai anyagra, megismételhető, laboratóriumi körülmények között.
Az a képesség, amelyről régóta azt gondolták, „pszichikus” sőt, „varázslatos”, hirtelen lelepleződött.
Habár ezek az eredmények igen érdekesek, mégis semmitmondónak tűnnek Egely második kísérletsorozatához képest, amelyeket kollégájával, Vértesyvel hajtott végre. Ezek a kísérletek ugyanis döntően bebizonyították, hogy a Pavlita-generátorok pszichokinetikus képességet keltenek, vagy legalábbis vezetnek.
A pszichokinetikus energia vezetése
Az Egely és Vértesy által végzett kísérletek sokkal bonyolultabbak voltak, mint az iskolásokkal végzett vízforgató kísérletek. Egely és Vértesy megpróbálták mentális tevékenység révén befolyásolni a különböző anyagok ismert mágneses tulajdonságait.
Bár hajlamosak vagyunk a mágnesességet kizárólag vastartalmú anyagokhoz kötni, valójában sokkal több anyag rendelkezik mágneses tulajdonságokkal – beleértve a fát és a műanyagot is. A különbség csak annyi, hogy az utóbbiak mágnesessége csupán gondos méréssel észlelhető.
A vízforgatáshoz hasonlóan ezek az újabb kísérletek is elsöprő sikereket arattak. A tudósok szerint „A kísérletek kétségtelenül bizonyítják, hogy az esetek többségében a folyamat aktiválása jelentősen megváltoztatja a minták mágneses tulajdonságait”.
Bármilyen érdekes is, ez a kategorikus eredmény nem fedi fel a kísérlet leglenyűgözőbb részét. A minták megváltozott tulajdonságait Pavlita aktivációs műszerekkel – a Pavlita-generátorok egy speciális fajtájával -érték el.
A Pavlita aktivációs műszerek acél, bronz, vas, réz és műanyag részek különböző kombinációiból álló kisebb szerkezetek. Nincs érzékelhető mágneses mezőjük, és nem elektromosság vagy kémiai reakció hajtja azokat. Amíg nem aktiválják a műszereket, akár dísztárgyak is lehetnének.
A műszer akkor aktiválódik, amikor használója speciális mentális műveletet végez, amely részben hasonlít a relaxációs és koncentrációs jógagyakorlatokhoz. A folyamat nem egyszerű, de elvileg bárki elsajátíthatja, aki hajlandó időt szánni az alapelvek megtanulására.
Ha a műszert egyszer aktiválják – ezt tapasztalta Egely és Vértesy is – akkor a használója képes lesz megváltoztatni a különböző anyagok mágneses tulajdonságait. Azonban az, hogy pontosan hogyan érték el ezt a hatást, rejtély maradt.
Felhasznált irodalom: Herbie Brennan: The secret history of ancient Egypt
