Dr. Lenkei Gábor – Ezért fontos a megfelelő mennyiségű víz fogyasztása

„Az emberi testnek, tudjuk, minimum 60%-a víz. Az idős embereknél általában kevesebb, a gyerekeknél több, de 60 %, 60-65%.

Bálint professzor úr leírja az „Orvosi élettan” könyvében, hogy csináltak egy borzasztó érdekes kísérletet. Egy átlagos, 70 kilós embert beültettek egy szobába, ahol nem volt melege, nem izzadt, úgy, mint én….

Nem izzadt, nem fázott, nem didergett. Tökéletes volt számára a hőmérséklet. Felöltözve üldögélt, nem beszélt. Csak ült, nem végzett semmilyen fizikai tevékenységet, és nézték, hogy mennyi vizet veszít egy nap.

A 70 kilós ember a szobában üldögélve, felöltözve, anélkül, hogy egy csepp verejtéket ejtett volna, naponta elveszített a bőrén keresztül 500 ml, azaz fél liter vizet.

Ez az ember, aki nem szólalt meg, csak ült, és nyugodtan lélegzett, a kilélegzett levegővel, ami párásabb, mint a beszívott, elveszített naponta 350 ml, azaz 3 és fél deci vizet. Én már biztos kibeszéltem itt fél liter vizet!…Alsó hangon, ha nem többet.

Az ember, a széklettel, legkevesebb 150 ml vizet veszít naponta. Ezt ha összerakjuk, akkor ez eddig 1000 ml, azaz 1 liter. Egy csepp verejték nélkül, egy szó megszólalása nélkül, semmiféle befolyásoló tényező, ez a minimumok minimuma. Ennél kevesebbet nem veszít egy ember.

Azt mondja a professzor úr, hogy ahhoz, hogy egy ember a napi normális anyagcsere során keletkező bomlástermékektől, salakanyagoktól meg tudjon szabadulni, ahhoz, szüksége van további legkevesebb 1000 ml, azaz 1 liter vízre. Ez kérem szépen, eddig 2000 ml, azaz 2 liter. A magyarok túlnyomó többsége nem iszik elég vizet.

Egyszerű, ugye? Látom, hogy néznek magukba. Nem nehéz kiszámítani! Oké. De ha a kertet száradva, kiszáradva hagyjuk, akkor károsodik! Számítsuk csak ki ezt..

Ez 10 kg testsúlyra, 285 ml, egyszerűsítsük le, 300 ml, durván 3 deci folyadék, 10 kg testsúlyra számítva. A minimumok minimuma. 50 kilós embernél másfél liter. 70 kilósnál 2 liter, 100 kilósnál 3 liter. De ez a minimumok minimuma, üldögélve a szobában!

Illusztrációnak szántam arra, hogy nem kell dohányozni, vagy túlzott alkoholfogyasztást végezni ahhoz, hogy ártsunk az egészségünknek. Sok ember még büszke is arra, hogy milyen keveset iszik! Az ember nem kaktusz! Tessék ezt megjegyezni és hazamenni ezzel az ismerettel!

Az ember nem kaktusz! Nem úgy érzi jól magát, ha minél szárazabb a talaja! Az ember egy vízigényes növény. Ez a minimumok minimuma.

Azt is mondhatnám, hogy az ember nem is teve! Az urak, kitartó kísérleteket végeznek, hogy ezt bebizonyítsák, hogy tevék, és sikerül egy hétre előre teleinni magukat….De másnap mindig szomorúan tapasztalják, hogy ugyanolyan szomjasak, mint előző nap.

Azt mondják, azt mondja az irodalom, hogy ennek a mennyiségnek, a minimumok minimumának a másfélszerese az, ami elfogadható egy ember számára ahhoz, hogy a kert ne száradjon ki! És ne szenvedjen károsodásokat. Az gyakorlatilag 450 ml, 4,5 deci víz, 10 kg testsúlyra számítva.

Akkor érzi jól magát a kert, akkor mondhatjuk azt, hogy ápoltuk, gondoztuk. Ez alatt, egyre jobban elhanyagoltuk.

Ha az ember nem iszik meg minimum ennyit,- amit itt mutattam, a minimumok minimuma, -akkor a szervezetében méreganyagok, salakanyagok rakódnak le, mert a szervezet nem tudja kimosni.
És a szervezet gyorsabban öregszik. És ez a felgyorsult öregedésnek az egyik fő oka.

Gondoljanak bele! Egy nagy báltermet megpróbál valaki egy vödör vízzel felmosni. Egy bizonyos idő után a víz elpiszkolódik, és már csak kenem szét a piszkot? Egy idő után vizet kell cserélni. A szervezetben is vizet kell cserélni, hát nem tud felfrissülni, elpiszkolódik, ha nem kap elég vizet! Ha nem tud cserélődni, elpiszkolódik! És ez felgyorsult öregedést okoz.”

Részlet Dr. Lenkei Gábor Egészségünk titkai című közönség előtt tartott előadásából

forrás: Dr Lenkei Gábor Facebook-oldala

Dr. Lenkei Gábor

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend