Don Juan – A harcosnak nincs szüksége vezetőre

Carlos Castaneda A Csend ereje című munkájában tanítója, Don Juan elmagyarázza, hogy saját erőnkből is követhetjük a tudás ösvényét, mely visszavezet a szellemhez, egyszerű cselekedetekkel megőrizve a gyűjtőpont elmozdításához szükséges energiáinkat.

Don Juan így beszél erről:

„Ebben az egyszerű folyamatban az okoz nehézséget számunkra, hogy a legtöbben képtelenek vagyunk elfogadni, hogy milyen apró erőfeszítéseket kell csak megtennünk. Roskadozunk a pontos instrukciók és tanítások súlya alatt, bőven elláttak bennünket vezetőkkel és mesterekkel.

És amikor valaki azt mondja, hogy egyikükre sincs szükségünk, nem hiszünk neki. Idegesek, aztán bizalmatlanok, végül pedig kiábrándultak és csalódottak leszünk.

Ha segítségre van szükségünk, azt nem a különböző módszerekben lelhetjük meg: a valódi segítség az, ha valaki felhívja a figyelmünket, hogy meg kell kurtítanunk az önteltségünket. A varázslók azt mondják, senkire nincs szükségünk, hogy meggyőzzön arról, a világ sokkal összetettebb, mint azt akár legvadabb álmainkban is képzelnénk.

Akkor miért vagyunk alárendeltek? Miért nem vagyunk függetlenek?

Miért vágyunk arra, hogy valaki vezessen minket, amikor egyedül is képesek vagyunk megtenni az utat?

A tudással kapcsolatos dolgok terén el vagyunk árasztva mesterekkel és követőkkel. De nincsenek mesterek és nincsenek tanítványok. Csak emberek vannak, halandó emberek, akik csak abban különböznek egymástól, hogy vannak, akik felismerik ezt a tényt, és vannak, akik
nem.

Az életünket és halálunkat befolyásoló, igazi tudást nem lehet átadni, azt mindenki csak a saját tapasztalatai alapján szerezheti meg. A könyvek, mesterek, iskolák és a guruk csak akkor lehetnek hasznosak, ha elszántuk magunkat a tudás végtelen feladatának konkrét cselekedeteire.

Roppant könnyű és egyszerű – épp ezért nagyon népszerű – dolog egy mester vagy „guru”, a tudás, hatalom és erő valamely birtokosának hatása alá kerülni, elhinni, hogy isteni lénye által „megvilágosodhatunk”.

A „magasztos mester” megérint és „megvilágosít” bennünket, felébreszti belső „shaktinkat”. Ezek az illúziók (különösen a nyugati világban) azoknak az elbűvölt lényeknek a mesterséges igényeit szolgálják, akik túl gyengék ahhoz, hogy felfogják saját lehetőségeiket, azt, hogy saját erőfeszítéseik révén kiszabadulhatnának nyomorúságos helyzetükből.

don juan

Mindig akad valaki, aki megment, megvált, vezet minket. Gyermekként apánk és anyánk, felnőttkorunkban a férj, a feleség, a sensei vagy az „imádott guru”. Így vagy úgy, felülkerekedik rajtunk az önbecsülés hiánya: „Én nem vagyok elég erős. Egyedül képtelen vagyok megtenni ezt. Szükségem van egy mesterre.”

És persze bőven el vagyunk látva „mesterekkel”, „gurukkal”, „iskolákkal”, „ezoterikus gyülekezetekkel”, akik mindig készek arra, hogy kihasználják a kishitűségünket, pénzzé váltva az embereket oly gyakran elfogó, függőség iránti vágyat.

A harcost azért hívják harcosnak, mert örökösen harcban áll. Nincs szüksége a mamájára, hogy megmondja neki, mit tegyen, vagy mit ne tegyen. A harcosnak nincs szüksége vezetőre, „mesterre”: ő vállalja a felelősséget a saját életéért, ő maga az erő, mely arra ösztönzi, hogy szilárd léptekkel, magabiztos cselekedetekkel haladjon a tudás ösvényén.

A harcos kikezdhetetlen, ha megbízik személyi erejében, legyen az akár csekély, akár hatalmas.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend