exöszájzbúk

Akiknek rögeszméje volt, hogy a Hale-Bopp üstököst egy UFO követi – A Menny Kapuja szekta története

A Heaven’s Gate (Menny kapuja) nevű szekta korosodó vezetője azt hirdette, hogy rövidesen földönkívüli űrhajó érkezik hozzánk, amin a Felsőbb Forrás megbízásából kiválasztott Képviselők – a szektavezér és ex-ápolónő barátnője – fogják kijelölni mindazon érdemes személyeket, akik méltók arra, hogy elutazzanak a Felsőbb Szintű Létezés formájába.

A nagy utazás eljövetelét 1975-re hirdették meg, ez fejenként 433 dollárba került volna, s mintegy kétszázan jelentkeztek is rá. Ám semmi sem történt, a pénzt sem kapták vissza, ezért sokan hátat fordítottak a szektának.

Marshall Herff Applewhite, az űrmessianizmus elkötelezett hirdetője azonban nem adta fel. Számos forrásból merítette téziseit, többek között a Bibliából, a New Age miszticizmusából és a science fiction-ból. Azok, akiknek van szemük a látásra és fülük a hallásra, felfedezhetik még a keleti vallások bizonyos elemeit, a mormon hitet és a szcientológiát is.

Mindezek összegzéskeképpen Applewhite a hetvenes évek UFO-kultuszából szellemileg átevickélt a kollektív öngyilkosságot eredményező zavaros gondolatkörbe. Vajon az ezredvég lázában égett? Tartott egy korszak végétől? Hívei kétségtelenül elhitték neki, hogy a Hale-Bopp üstökös a jel, amire vártak, annak jele, hogy megérkezik a földönkívüliek űrhajója, ami elviszi a lelküket (de a testüket nem) a létezés következő szintjére.

De ki is ez a Marshall Applewhite? Az egyetem elvégzése után operaénekesnek készült, de megrekedt egy katolikus iskolában, ahol zenetanárként dolgozott és a híresztelések szerint egy pár ifjú tanítványával nemi kapcsolatot létesített. Ezért távoznia kellett, de mássága miatt bűntudat gyötörte, és hangokat is hallott, időnként megkopogtatta a fejét és felnézett a mennyezetre, így pszichiátriai kezelésre szorult.

A hatvanas években elvált a feleségétől és otthagyta két gyermekét. Még az is megfordult a fejében. hogy kasztráltatja magát. Küzdött a saját démonával, ám egy ápolónő, Bonnie Nettles, akit igencsak foglalkoztatott az asztrológia és a reinkarnáció, lebeszélte a dologról. Közben volt egy szívrohama is, s állítólag átélte a halálközeli élményt, bár egy ismerőse szerint csupán kábítószer-túladagolásról volt szó.

Marshall Applewhite és Bonnie Nettles

Amikor Applewhite-t gyógyultnak nyilvánították, az ápolónő csatlakozott hozzá, elhagyta a férjét és négy gyermekét, hogy Amerika szerte együtt hirdethessék az igét. A páros megvolt győződve arról. hogy magasabb szintű, égi szellem lakozik bennük. Bár több becenevet adtak egymásnak — az utolsó Do és Ti volt — kapcsolatuk plátói volt, később a teljes önmegtartóztatást követelték meg az általuk vezetett szekta tagjaitól is és persze semmiféle drogról sem lehetett szó.  Bonnie Nettles 1985-ben meghalt, s Do kijelentette, hogy Ti valójában az Atyja volt, akit az idegenek küldtek a Földre, hogy segítsen neki …

A végítélet napja

Az ezredvég-várás nagy általánosságban a hetvenes években kezdődött. Részben megjelentek a New Age korai képviselői. a hippik, a virággyermekek, akik énekeltek, táncoltak, marihuánát szívtak és a Vízöntő korának hajnalát ünnepelték. Léteztek továbbá a pesszimisták, olyan kultuszok, mint az Isten Gyermekei hívei, akik hittek abban, hogy közeledik a világvége és kivonultak a hegyekbe, hogy megvárják Krisztus második eljövetelét.

Pat Robertson a Közép-Keleten észlelte a bibliai Armageddon bekövetkeztének jeleit, Hal Lindsey megírta a The Late Great Planet Earth (A Föld, e hajdan volt bolygó) című könyvét, egy ál-bibliai katasztrófa történetet, ami az évtized legnagyobb bestsellere lett. [Lásd Stephen King A holtsáv címü regényét.] Az ezredik év várása, a kiliazmus persze nem új keletű dolog, hanem régi vallási tévhit.

A X. század végén szörnyű rémület töltötte el a világ nyugati felét. A teológusok azt olvasták ki a Biblia János Mennyei Jelenésekről Való Könyve misztikus szövegeiből, hogy az ezredik évben eljön Isten országa, ahol csak a jóknak lesz helyük, s a bűnösöket villám pusztítja el. Sokan öngyilkosságot követtek el, mások az italban kerestek feledést, s amikor felvirradt az új évezred első napja és semmi különös nem történt, visszatértek a hétköznapokba.

Lucy, a Sátán

De térjünk vissza az Applewhite-féle szektára! A hetvenes évek közepének kudarca után a vezér újabb követőket toborzott. Ezúttal téziseinek alapja a korrupt világ elleni küzdelem volt, amelynek intézményei és vallásai mind Lucifer, vagy ahogy Applewhite nevezte, Lucy, a Sátán fennhatósága alatt vannak.

Új emberek jöttek és mentek, a távozni akarókat senki sem tartotta vissza. Ezúttal HIM-nek (Human lndividual Metamorphosis – Egyéni Emberi Átalakulás) nevezte a csoportosulást, amelynek tagjai szigorú fegyelemben éltek, tizenkét percenként jelentkezniük kellett a vezetőnél és munka közben néha csuklyát húztak a fejükre.

Mindenki mellé be volt osztva egy felügyelő partner, aki ellenőrizte, nem támadnak-e a másiknak tiltott gondolatai vagy nem esik-e vissza a hús bűnébe, hiszen a vezető a nemi feszültséget a szív megtisztítására akarta használni, ami elengedhetetlen a megvilágosodáshoz. A felvigyázás természetesen kölcsönösen érvényesült… A kételkedőket a fertőtlenítő zónába, egy elkülönített helyre küldték, s a tagok nem érintkezhettek a családjukkal sem.

A Menny Kapuja

A szekta szervezése folytatódott, haladtak a korral, s a kilencvenes évek elején megpróbálkoztak a kibertérrel. Számítógépes grafikák elkészítését ajánlották a megrendelőknek, s míg az efféle munka átlagos órabére 100 dollár, a Higher Source Contract Enterprise csupán 15-20 dollárt kért. A megrendelők elégedettek voltak, egyikük azóta is azon tűnődik, kivel helyettesíthetné őket…. A munkából befolyt pénzből havi 7000 dollárért bérelték ki a Rancho Santa Fét 1996. októberében.

A hét hálószobás, kétszintes, liftes (!), teniszpályával, úszómedencével rendelkező 1,3 millió dollár értékű villa iráni származású tulajdonosa némi adóügyek miatt éppen az állam által biztosított, zárt helyen tengeti napjait. A telefon mindenesetre máig az ő nevén van, a bérleti díjat és egyéb költségeket a tagok készpénzzel rendezték. Nem volt sem bankszámlájuk, sem társadalombiztosítási számuk — egyáltalán semmiféle kapcsolatot nem kívántak tartani a kormányzattal.

Minden nap hajnali négy órakor keltek fel, s igazi otthonukat keresvén, felpillantottak az égboltra. Ezután csoportos reggeli következett, majd mindenki munkához látott. Napközben némi gyümölcsöt és limonádét fogyasztottak, néhányan pedig diétás kólát ittak: szükségük volt a koffeinre, mert átdolgozták a fél éjszakát. Egyébként vegetáriánusok voltak, tilos volt a kávé- és az alkoholfogyasztás is.

Míg a többiek weboldalakat terveztek, Do üzeneteket küldözgetett az Interneten, Itt az idő, hogy meghaljunk Istenért címmel. A címzettek olyan csoportok voltak, amik az öngyilkosságra összpontosítottak, a depresszióra,, vagy az anyagi visszaélésekre.

A hálózaton szörfözök többnyire fütyültek rá, hogy a Hale-Bopp üstökös feltűnése egyesek szerint a Felsőbb Szintű Létezés formájából érkező űrhajó felbukkanását jelzi, amely a kiválasztottakat hazaviszi az Ő Világukba.

A gyakorlott internet használók egyszerűen rákattintottak az oldalra és számukra már nem is létezett a dolog. Az interneten szabad az információ-vásár. Nem csak a szekták tudnak új híveket verbuválni a weboldalakon, hanem a szkeptikusok is kinyilvánítják véleményüket, nem is beszélve az elégedetlenekről, akik otthagytak valamely gyülekezetet és most bírálják azt és sarlatánnak minősítik a vezetőjét.

Larry Pile kutató szerint az internet alapvetően semleges. Számos szektának megvan a maga honlapja, de ugyanígy az ellenzők is rendelkeznek a maguk oldalaival. A Menny Kapuja a világhálózaton hirdette az igét, 1995. őszén majd száz speciális érdeklődésű csoportnak küldtek üzenetet.

A Jwnody nevű szektatag később feljegyezte. hogy a reakciók meglehetősen vegyesek voltak. A leghangosabbak kigúnyolták, rosszindulattal viszonyultak hozzá. Lehet, hogy ez a visszautasítás volt az utolsó szalmaszál? Ez annak jele volt számunkra, hogy ideje felkészülni az “otthonunkba” való visszatérésre — írta Jwnody.

Ám drámai távozásuk előtt a csoport megkezdte az interneten valóban szokatlan reklám tevékenységet Do megpróbálkozott azzal, hogy egy fantasztikus történetet – miszerint ők egy szerencsétlenül járt UFO fedélzetén kerültek bolygónkra, ahol nem nélküli testüket a földi hatóságok, a kormányzat és a katonaság vizsgálgatták, ám tudatuk sikeresen átköltözött egy emberi testbe — eladjon a hollywoodi filmeseknek, de azok nem voltak vevők a sztorira.

A tagok üldözési mániája egyre fokozódott, úgy vélték, a hatóságok támadást fognak intézni ellenük. Nézeteiket az interneten terjesztették, de ez eléggé nehezen ment, pedig sok népszerű dolgot használtak fel hozzá. Például az X-akták bizonyos, idegen lényekkel foglalkozó epizódjait, a Star Trek sorozat holodeck-jét — ez az a hely az Enterprise-D ürhajón, ahol holoprojekció segítségével tájakat, élőlényeket és tárgyakat lehet megjeleníteni, amelyek az adott erőtérben úgymond, materializálódnak.

A hit központi eszméje az volt, hogy a valódi menny az űrhajó fedélzetén található. Azt is közzétették az interneten, hogy “mostantól kezdve egészen a távozásunkig mindent megteszünk azokért, akik velünk akarnak tartani. Azt azonban nem hagyjuk, hogy bárki beleavatkozzon az ügyeinkbe, vagy késleltesse a Hozzá való visszatérésünket.”

Érdemes megjegyezni, hogy az egyik fekete bőrű szekta tag, az ötvenkilenc éves Thomas Nichols, annak a színésznőnek, Nichelle Nicholsnak a bátyja volt, aki az elsö Star Trek sorozatban Uhurát, az Enterprise űrhajó rádiós tisztjét alakította. A húg egyébként aktív résztvevője annak a projektnek, amely a nők és a nemzeti kisebbségek kőréből résztvevőket toboroz a NASA űrkutatási programja számára. A hitelesség kedvéért egyébként alávetette magát az űrhajós kiképzés egy részének és az egyik űrrepülőgép fedélzetén próbaúton vett részt, persze csak a légkörön belül.

A színésznő tehát átélte a fantasztikumot, ám álmában sem jutott volna eszébe, hogy bátyja valóságként éli meg azt, és életét adja álmai valóra válásáért.

A Hale-Bopp feltűnésekor Do közölte a tagokkal, hogy az üstökös árnyékában egy, a Földnél négyszer nagyobb UFO közeledik, hogy magával vigye a lelküket, de földi porhüvelyüket hátra kell hagyniuk. A test dolgai egyébként is közömbösek voltak a szekta vezetője számára, bár azt állította követőinek, hogy rákos, s mindössze hat hónapja van hátra az életéből… Március 22-e volt az a nap, amikor a Hale-Bopp üstökös a legközelebb került a Földhöz.

Március 23-án a Menny  Kapuja szekta tagjai egyforma ingbe, fekete melegítőbe öltöztek, vadonatúj Nike cipőt húztak, ingzsebükbe öt dollárt és némi aprót tettek, gondosan összecsomagolták a holmijukat, majd az első, tizenöt fős csoport almaszószba vagy pudingba kevert fenobarbitál nevű mérget fogyasztott, s ezúttal vodkával öblítették le.

Az életben maradottak lila lepellel takarták le a tetemeket, majd a következő tizenöt ember végzett magával, aztán másnap újabb hét, végül az utolsó kettő – miután minden akkurátusan rendbe tettek a villában -szintén megmérgezte magát. Huszonegy nő és tizennyolc férfi távozott el ily módon az élők sorából, három huszonéves, két harmincas, huszonegy negyvenes, nyolc ötvenes, négy hatvanas és egy hetvenkét éves nagymama.

Természetesen nem távoztak búcsú nélkül, a hátramaradottaknak szóló, videóra vett üzenetek több, mint hátborzongatóak. Maga Applewhite, a hatvanhat éves, rövid, ösz hajú, állítólagosan rákbeteg, magányos férfi a következőket mondta: Én lehetek a ti pásztorotok. Követhettek bennünket, S ha a nyomdokainkba akartok szegődni, nem maradhattok itt, a Földön.