Egy új dokumentumfilm azt állítja, hogy az amerikai kormány képes idegen inváziót színlelni egy titkos technológia segítségével, melynek többek között a lézerek, a mesterséges intelligencia és a hollywoodi speciális effektek is részét képezik.
A God Versus Aliens (Isten az idegenek ellen) című alkotás már megtekinthető a Tubi streamingplatformon.
A film elsősorban a hírhedt Blue Beam Projekttel foglalkozik, melyről úgy tartják, elképesztő vizuális hatásokra képes különféle holografikus kivetítések révén.
„A hírszerzésben dolgozó informátoraim egyöntetű véleménye, hogy a Blue Beam Projekt tesztelése már javában zajlik, s ennek köszönhető az is, hogy az amerikaiak egyre több furcsaságot látnak az égen”.
– mondja Mark Christopher Lee, a film rendezője.
„A projekt végső célja a lakosság befolyásolása, megfélelmítése és irányíthatósága”
– teszi hozzá.
A műsorban megszólal Nick Pope, a brit kormány UFO-programjának korábbi vezetője is, aki saját kutatásokat végzett a Blue Beam Projekttel kapcsolatban.
„Krisztus második eljövetelét vagy egy UFO-inváziót is könnyen az égre vetíthetnek ezzel a holografikus technológiával. Az elképzelések szerint az így kialakult káoszban lépne színre az új világkormány, amely „megvédene” minket ezektől a fenyegetésektől”
– állítja Pope.
Lee zárszóként megjegyezte, hogy az égen látott objektumok nagyrésze sem az, aminek látszik.
„Úgy vélem, hogy az amerikai „drón- és UFO észlelések” többségéért a Blue Beam technológia felelős. Mint láthattuk, könnyű pánikot kelteni a lakosságban. De mi is ugyanezt tapasztaljuk az Egyesült Királyságban az amerikai légibázisok környékén. Ez talán az 1980-as Rendelsham-i UFO incidensre is magyarázatot adhat, ahol állítólag egy idegen űrhajó szállt le a RAF Bentwaters-i bázisán. Valószínűleg már az is ennek a technológiának a ‘szárnypróbálgatása’ volt”