Miért is fontos az aura erősítése? Egyéni energiarendszerünket nap mint nap érik megterhelések és ütközések. Ha nem ismerjük a külső erők hatását, energiarendszerünk gyengülésével fizethetünk érte.
Ez a gyengülés megnyilvánulhat fizikai betegségben éppúgy, mint mentális érzelmi egyensúlyzavarban.
Ha nem tanuljuk meg ennek a jelenségnek a felismerését és azt, hogy miképpen védekezhetünk a nemkívánatos betolakodásokkal szemben, egyszerűen azt vesszük észre, hogy az életünk mind bonyolultabbá válik.
Valamennyien tapasztaltuk már, hogy energiáinkat külső erők hatása éri, gyakran vagyunk kitéve zajnak, melegnek, villamosságnak. Más emberek ütköznek az energiáinkkal. Éreztették már Önnel, hogy alacsonyabb rendű, hogy tehetségtelen?
Megtörtént már, hogy rábeszélésre vettél meg valamit, ami nem állt szándékodban, vagy részt vettél valamiben, amihez valójában nem volt kedved? Érezted már kimerültnek magad egy beszélgetés után?
Valamennyi felsorolt jelenség az energiatérbe történt idegen behatolás számlájára írható.
Az aura gyengülését okozó tényezők
A mozgáshiány, a friss levegő hiánya, az egészségtelen étrend, a túlzott alkoholfogyasztás, a kábítószerek, a dohányzás stb. az auraszövet elhasználódásához és kilyukadásához vezetnek.
Az aurára igen erősen hat érzelmi és lelki állapotunk is – erősebben, mint a legtöbben gondolnák. A hosszú stresszállapot, az érzelmi megrázkódtatás, a mentális zavarok és kiegyensúlyozatlanságok, a felindulások, az aggodalom, a félelem és más negatív érzelmek és magatartásformák mind gyengítik az aurateret.
A legyengült aura energialecsapolódást eredményez, sokkal fáradékonyabbá válunk. Ha elhúzódik ez az állapot, lyukak és szakadások keletkezhetnek az auratér szövetében. Egészségi problémák jelentkeznek, további egyensúlyzavarokkal együtt.
A következő azt ábra mutatja, hogyan néz ki a legyengült aura: lyukak, sötét foltok láthatók a szabálytalan, gyenge formában.
Az aura erősítése: Egyszerű módszerek, amelyeket már ma elkezdhetsz
Energiáink védelmezésének szempontjából kulcsfontosságú az aura erősítése.Az erős, vibráló aura eltéríti a negatív, lecsapoló és kiegyensúlyozatlan energiákat.
Az aurát nem nehéz jó karban tartani, a legfontosabb ebből a szempontból az egészséges életmód.
Számos egyszerű mód van rá, hogy az aurát vitalizáljuk és erősítsük. A napfény, a megfelelő étrend, a testedző gyakorlatok és a friss levegő rendkívül hatékonyan erősítik és élénkítik.
Együnk kevesebbet, de gyakrabban, mert ez kiegyensúlyozottabban hat az aurára. A jó bélműködés erősíti és biztosítja a rugalmasságát.
A meditáció erősíti és védi az aurát. Az említett tényezők jótékony befolyást gyakorolnak, de semmit se vigyünk túlzásba, legyünk mindenben mértéktartók, mert ez előnyösen hat az aura vibrációjára.
Zenét is használhatunk az auratér kiegyensúlyozására és erősítésére. A gregorián dallamok hatékonyan tisztítják az aurát vagy a környezetet a negatív energiától.
Mindnyájan tapasztaltuk már, hogy milyen, amikor olyan szobába lépünk, ahol előtte veszekedtek vagy vitatkoztak. Sűrű a levegő, érződik benne a feszültség. Ha ebben a szobában felteszünk egy gregorián lemezt, tíz perc alatt teljesen megtisztítja a helyiséget minden negatív energiától.
Ugyanilyen hatással van az aurára is. Aki nem kedveli a gregorián dallamokat, válasszon másmilyen klasszikus zenedarabot, amelyet felemelőnek és megnyugtatónak érez.
Használhatunk illatokat is az auratér védelmére és erősítésére. Ősi szokás a legkülönbözőbb népeknél a füstölés. Különböző füvek füstjével és illatával tisztítják az aurateret vagy a környezetet.
Az illatok, például a tömjéné és az illóolajoké, erősen hatnak az aurára, különösen az érzelmi és mentális természetű energiákra. Olajokkal és tömjénnel ellensúlyozhatjuk a bajok és a betegségek hatását, legyenek bár fizikai, érzelmi, mentális vagy spirituális jellegűek.
A zsálya és a harmatkása keveréke közismert, illata tisztítja és kiegyensúlyozza az aurateret. A fenyőtömjén szintén auratisztító és -védő illat, noha a hozzá fűződő keresztény asszociációk miatt nem mindenki érzi így. Pedig magas energiarezgése miatt igen hatékony.
Akik gyógyítással és tanácsadással foglalkoznak, jól hasznosíthatják a gardénia illatát, mert segít elkerülni, hogy túlságosan belebonyolódjanak a mások problémáiba. Erősíti az aurát, és segít megőrizni az érzelmi tárgyilagosságot. Vannak persze más illatok is, amelyek éppen ilyen hatékonyan erősítik és védik az aurát.
Az aura erősítése kristályokkal
Az aura erősítésének és védelmének további hatékony eszköze a kvarckristály vagy a kő. A kristályban rejlő elektromos energia megnöveli és erősíti az aurateret. Erről szemléletes módon meggyőződhetünk, ha megkérünk valakit, hogy mérje meg az auránkat kristály nélkül, majd a kristállyal a kezünkben. Már a kicsi, 2-3 centiméter hosszú kristály is 1-1,2 méterrel növeli az aurateret.
A mindkét végén csúcsos kvarckristály rendkívül hatékonyan erősíti, a zsebünkben hordva stabilizálja az aurát! Igen hasznos lehet, amikor tudjuk, hogy feszült helyzet vagy energialeszívás áll főttünk. Segít elkerülni, hogy kiszipolyozzanak, visszaéljenek a tartalékainkkal.
A fárasztó nap után, amikor kimerültnek érezzük magunkat, vagy szeretnénk a normális energiaszintünket visszaállítani, vegyünk mindkét kezünkbe egy-egy kétcsúcsú kvarckristályt.
Lazuljunk el, lássuk mentálisan, amint a kristályok energiája feltölti a testünket és az auránkat energiával. Ritmikus légzéssel segítsük elő a hatást. Öt-tíz perc elegendő, hogy kiegyensúlyozzuk és megerősítsük energiáinkat.
Ez segít ugyanakkor a munkahelyi, feszültebb állapotról a lazább, otthoni állapotra váltani, magunk mögött hagyni a hivatali gondokat, mert megtisztítja az aurát az energiahulladéktól, amelyet haza vittünk.